9.

A Nevada Szelleme messze északra vágtatott Tonga kunyhójától és nagy félkört írt le az éjszakai rétségen, úgy vágtatott neki déli iránynak. Tizenegy óra lehetett. Tanasso felett rakéták röppentek az ég felé és tompa ropogás kísérte a lehulló fényeket.

A sötétségből egyetlen iramlással nekirúgtatott az ösvénynek. Ha lestek is rá, ez olyan hirtelen történt, hogy annyi idő sem telt el, amíg egy revolvert kihúzhattak volna és a Szellem már a hegyoldal szikláinak fedezékében folytatta útját.

Lassan, megfontoltan léptetett, a fenséges néma hegyóriások között kanyargó, kis szerpentinen. Úgy érezte, hogy utoljára jár a Szellem magányos éjszakai útján, a Nevada zord, barna sziklái között. Elnyújtotta hát ezt a kirándulást és bandukolva kapaszkodott egyre feljebb, feljebb. Mintha otthonától búcsúzna, olyan szeretetteljes szomorúsággal hallgatta a magasból leomló Alder-Spring harsogását.

Egyre magasabban hágott a kristálytiszta levegőben.

A fehér kanca fülei hirtelen megrezdültek és orrát a föld felé nyújtogatta.

– Mit látsz, öreg?...

Előrehajolt a ló nyaka fölött. Néhány falevél feküdt az ösvényen. Nem szárazak, hanem frissek. Felnézett. A levelek nemrégen hullhattak le a magnóliafáról. És nem is maguktól kerültek a földre, hiszen friss zöld levelek voltak és szél sem fújt. Valaki lesodorta őket valószínűleg a puskacsővel.

– Értem... Szóval jól sejtettem... – mormogta a mesztic.

Azután ügyet sem vetett a földre, pedig a ló állandóan előrehajtotta az orrát és mozgatta a füleit. Nyugodtan haladt az út feléig. Itt megkötötte a lovat. Most körülbelül ott volt, ahonnan a barlang titkos kijárásán keresztül, a vízesést kikerülve, elérhette az ösvényt. Egykedvűen anélkül, hogy jobbra vagy balra nézve, gyalog ment tovább a tetőre, azután nekivágott a sűrűnek és belépett a barlangba... Corner és Bronson óvatosan követték.

– Várj!... – súgta Corner -, hagyjunk egy kis előnyt, csak azután menjünk utána a barlangba.

– Ha megtaláljuk az aranyat, akár nyomban le is lőhetjük – mondta a másik. – Azt hiszem, Gringo Fox nem sejtette, hogy ilyen pontosan beválik a terve.

Corner előrement, Bronson vagy tíz lépésről követte. Óvatosan, lábujjhegyen haladtak a barlang lejtős folyosóján, pedig erre nem is volt szükség, mert a Nevada Szelleme olyan gondatlanul, hangosan csoszogva járt előttük, mint aki tökéletes biztonságban érzi magát.

Bronson hirtelen fojtott kiáltást hallott a fordulóból, amerre Corner ment! Egy ugrással ott termett...

Azután ő is zuhant...