4.
Penn beért Princetownba.
Mindössze nyolc vagy tíz farmból állt a kis telep. De ezek jól megépített házak voltak, sodronykerítéssel, gazdasági épületekkel. Szóval látszott, hogy errefelé jómódban élhetnek az emberek.
A drug store előtt leszállt lováról. Egy tábla lógott kinn.
John Burger
Lovát a vendéglő tornácának oszlopához kötötte, ahol már több ló várakozott kipányvázva, egymás mellett. Azután felsietett a falépcsőkön.
A helyiség rendkívül nagy volt. A falban lyukak, revolvergolyók nyomai.
A rosszul világított teremben konzervgúlák, ládák, egymásra rakott kannák, nyergek és ruhafélék között fűszer, heringek, kimért bor és ázott bőrkabátok légköre terjengett. Rum és dohánybűz is hömpölygött vastagon. Zajongtak, ittak, kártyáztak, és főként csapkodták az asztalt.
A fiú tekintete megakadt egy sovány, szomorú cowboysuhancon, akit néhány komor külsejű gazda lökdösött a söntéspolc előtt.
– Csirkefogó!... Majd ellátjuk a baját!
– Golyót kéne ereszteni beléje!
A sápadt fiú reszketve állt, és valamit hebegett...
– Kérem... én... igazán...
– Lökjétek ki!...
Penn valami egész furcsa vonzalmat érzett az ijedt, csenevész kölyök iránt. Miért? Maga sem tudta.
Már kilökték volna éppen, amikor közbelépett.
– Errefelé tízen támadnák egy fiúra? – kérdezte hidegen.
Felnéztek.
– Ez egy csavargó...
– De maguk férfiak?! Vagy nem?
A fiú, mint valami kotlós mögé, úgy húzódott Penn védelmébe. Volt valami a Mexikói Suhanc lényében, amitől félni kezdett.
– Talán a barátja? – kérdezte egy hang mögötte. Sarkon fordult, és hosszan nézett az illetőre.
– Nem! De a vendégem – felelte nyugodtan, keményen. – Ezt jó lesz megjegyezni! Jöjjön velem...
Előre ment, és a fiú követte. Senki sem nyúlt hozzá.
Penn leült vele egy szabad asztalhoz.
– Hogy hívják?
– Bill Burton.
– Volt már a nyugaton?
– Nem.
– Mondja el, miért akarták bántani.
A suhanc zavartan akadozva beszélt.
Kiderült, hogy a keletről érkezett vasútról szállt le Silver Cityben, és azóta hol szekéren, hol gyalog igyekezett nyugatnak. Így érte el a hegyvidéket. Itt már csak nehezen jutott előre a köves talajon, ahol tövisen, száraz élő drótsövények kúsztak, behálózva mindent. Azért napszálltáig már jó darab utat megtett, és estére elérte Princetownt. De közben elveszett a pénze.
Princetown helység átutazókból élt. Kevés épülete volt, amelyek közül a vendéglős (egyúttal vegyeskereskedő) olcsó hálóhelyhez juttatta az embereket, akik szekér vagy sátor nélkül érkeztek. Amikor a fiú belépett, senki sem törődött vele.
Éhes volt és fáradt. És pénz nélkül állt ott.
– Szeretnék valamit enni és meghálni – mondta a kocsmárosnak.
– Lesz minden. A lovát maga látja el, vagy szóljak a boynak?
– Kérem, nekem nincs lovam.
Kocsmáros csodálkozva nézett rá.
– Mi a fene? Hát hogy jött idáig?
– Gyalog.
– Honnan?
Többen is odaálltak és hallgatták a párbeszédet. Gyanús kölyök, mondta valaki.
– Silver Cityből érkeztem, és szeretnék pihenni...
– Hordja el magát!
Morgás támadt. Silver Cityből gyalog jött, télen! Ez nem nyugati ember. Akkor mit keres itt? Valakinek előző nap eltűnt a pokróca. Gyanús alakok csavarognak erre!
– Csavargó! Vigyázzon magára!... Ez biztos lop itt! Meg kell tisztítani ilyen pofáktól a vidéket.
Még néhányan odajöttek, valaki leütötte a kalapját.
– Honnan jössz? Mit csináltál eddig? – kérdezte egy szigorú hang.
– De... Denverbe... gyárban dolgoztam!
– Mutasd a kezedet!...Micsoda hazug! Nézzétek a kezét!!! Ez akarja elhitetni, hogy valaha dolgozott!
A fiú keze puha volt és a bőre piszkos, de egészen sima.
Ez már nem is gyanús! Ez már tettenérésnek számít errefelé.
Valaki előre tolakodott.
– Egy ilyen alak ólálkodott a lovam körül, amikor eltűnt az egyik revolverem!
– Nem lehet letenni valamit, hogy el ne lopják!
– Mit keres erre ló nélkül? Van pénze lóra? Tán lopni akar?... Rúgjátok ki! Fel kell kötni!
Burton nagyon sápadtan állt miközben ide-oda lökdösték. Valaki előrefurakodott:
– Azt hiszem, ez az a hamiskártyás, aki elnyerte a pénzemet tavaly Salt Lake Cityben.
– Én ma érkeztem... higgyék el, kérem...
– Hazudik!... Az arca sem áll jól... – mondták összevissza. És lökdösték egymáshoz az ijedt sihedert.
Ha Penn nem lép közbe, hát pórul jár. Most hálásan ült az asztalnál, és mohón evett. Miután megvacsorázott, Penn kifizette számára egy hálóhelyet, és ott akarta hagyni.
– Uram...
– Tessék...
– Én Countiwaybe szeretnék jutni... – mondta remegve, és olyan siralmasan gyámoltalannak látszott. Penn bólintott.
– Várjon reggel négy órakor itt.
– Ön... odakészül?
– Nem. De Mileckweyig együtt lovagolhatunk. Ott már akad elég utas Countiway felé, akikkel tovább mehet.
És otthagyta. Bill Burton hosszan utánanézett.