4.

Amikor Anna meglátta Tom kezében az ezredes puskáját, az utolsó kételye is eloszlott. Gyilkosok! Ezzel a sikítással a szívében rohant az istállóba, lóra ült és kilovagolt a ranchból. A sötétségből egy lovas sietett hozzá.

– Itt vagyok, senorita! Ha úgy tetszik, mehetünk. Hajnalra elérjük Sacramentóban a vonatot.

– Csak siessünk... Minél hamarabb kint akarok lenni Tanassoból – felelte és Gringo Foxnak fokozni kellett a tempót, hogy a leánnyal lépést tartva nyargaljon. Már hajnalodott, mikor kiértek a síkra.

Gringo Fox orrcimpái megrezdültek.

– Lehet, hogy vihart kapunk...

– Nincs egy felhő sehol...

– Azért érzem a légáramlásról... jó lesz, ha sietünk, hogy ne érjen szabadban az ítéletidő...

Még sebesebben vágtattak. Egy óra múlva, mikor már feltűntek a sötét felhők és az első dörgés hallatszott, már szemben voltak a Kereszt Tető ösvényével.

– Arra megyünk – mondta a mexikói.

– Arra?... Ez az út a hegyek közé vezet.

– De néhány kilométernyire van egy erdészlak...

– A Kereszt Tető lejtőjén nincs erdészlak – kiáltotta a leány, hirtelen gyanakvással.

– Mégis megyünk! – korbácsával nagyot csapott Anna lovára, megragadta a leány öklét a kantárral együtt, sarkantyút adott a ménjének, és veszett vágtatással rohantak neki az ösvénynek. Anna felsikoltott, de a korbáccsal megütött állat vadul nyargalt vele a bandita mellett.

– Maradjon nyugton! Ha kapálódzik, rákötözöm a ló hátára, hogy moccanni sem tud! – kiáltotta Gringo. – Nyargaljon előttem, ahogy csak bír, az ösvény keskeny, ha egy pillanatra megáll vagy lassít, összeütközünk, és mind a ketten a szakadékba esünk. Ha szót fogad nem lesz semmi baja. Gringo Fox vagyok és megfelelő váltságdíjért visszakerülhet az ezredeshez.

A rettegett névre Anna kis híján leszédült a nyeregből rémületében.

– Előre, mert...!

Engedelmesen megindult galoppban az ösvényen, háta mögött hallotta a mexikói lovának patkócsattogását. Egyre sötétebb lett, villám villám után hasított végig az égen, és zuhogott a zápor. A lány lova nyugtalanul nyerített. Hatalmas szélroham búgott át a szirtek között, és botnyi vastag cseppeket sodort magával.

– Szálljon le a lóról, és hátával a sziklához lapulva, lépésben vezesse az állatot. – Anna okos leány volt és jól tudta, hogy engedelmeskednie kell. A hatalmas koromszínű felhők éjszakai sötétséget hoztak. Rövidesen víz folyt fentről, végig az ösvényen. A mexikói káromkodott.

– Eresszen előre. Sietni kell, én fogok vezetni.

Ördögi ügyesség kellett, hogy a keskeny ösvényen elhaladjon foglya előtt a sötétben. Anna a nyugati lány védekező ösztönével arra gondolt, mi volna ha, megtaszítaná a férfit, mikor eléje ér...? Még nem is gondolta ezt végig, mikor a sötétben egy hideg, kemény kéz fogta meg a torkát, nem erősen, de határozottan, és a kéz mindaddig ottmaradt, amíg Gringo Fox nem haladt át előtte. Ezután a kéz a nyakáról lecsúszott a karján, a kezéhez, és megfogta a csuklójánál. A lova, ezt jól tudta a mexikói, nem fog lecsúszni az útról, akkor sem, ha elengedi. Most már gyorsan haladtak. A víz egyre sebesebb erecskékben ömlött föntről, ahogy a zápor meggyűlt a hegy vízmosásaiban... Félúton egy sziklaplatóhoz értek, amely elég széles volt ahhoz, hogy néhány percre megálljanak, Anna kifulladva kapkodott levegő után.

– Mit akar tőlem?...

– Mondtam. Váltságdíjat. De most ne beszéljen, pihentesse a tüdejét, mert fél óránk van még a csúcsig, és vagy felmegyünk, vagy elsodor a víz.

Ahogy erősödött a zápor, a lefolyó áradat is sebesebb és duzzadtabb lett. Az utolsó métereknél, közvetlenül a tető előtt már úgy látszott, elsodorja őket a rohanó esővíz. A leány kétszer is elesett, és ha a mexikói acélos szorítása nem rántja vissza, az örvénylő, bugyborékoló áramlat lesodorja az Alder-Spring mélyére

De végre felértek. Gringo örömmel látta, hogy az elhagyott őrház ablaka világos. Lindsay és Long tehát itt vannak, valószínűleg az ezredessel együtt.

A bandita nem tévedett. Lindsay és Long, miután hiába vártak Narrow-ra, ketten indultak el. Ők elismerték Gringo Fox fölényét, és nem tartották helyesnek, hogy Narrow vetélkedik a mexikóival. Mikor elhagyták a Gonzales ranchot és kiértek a dombokra, örömmel látták hogy a mexikói ismét jól számított: távol feltűnt az ezredes, amint óvatosan, lépésben közeledett. Bal kézzel fogta a kantárt, a jobbja bénultan lógott. Long visszafelé lovagolt, és félkörben megkerülte Gonzalest. Lindsay egyenesen feléje tartott.

– Állj! Elhoztad a pénzt?

Gonzales sápadt volt a fájdalomtól és szédelgett a nyeregben.

– El... és megkapjátok...

Baljával villámgyorsan revolvert rántott. Lindsay nem is gondolhatott ellenállásra.

– Félre az útból! És ha...

Long kiugratott Gonzales mögött a domb mögül, és fejbe csapta a revolver agyával.

– Épp jókor! – kiáltotta Lindsay. Az ezredes ájultan hanyatlott előre, de elkapták, mielőtt a földre esett volna. Az alélt embert rákötözték a lovára, és elvágtattak vele a Kereszt Tető felé.

...Mikor magához tért, iszonyúan sajgott a válla és a feje. A két bandita vigyorogva figyelte. A Kereszt Tető elhagyott őrházában voltak.

– Vizet... – suttogta az ezredes.

– A szellemek nem szoktak vizet inni – mondta röhögve Long.

– Hol vagyok?... Ja úgy... Látom. A Kereszt Tetőre hoztatok – állapította meg Gonzales. Erőt vett magán, és igyekezett nyugodt lenni. A két rablót dühítette a megvető hang.

– Kutya! – kiáltotta Lindsay. – Mi lett azzal a két emberrel, akik követtek ma éjjel?

– Ők is szellemek lettek.

Lindsay megragadta az ezredes lelógó karját és rángatta. Iszonyú kínokat kellett, hogy okozzon ezzel. De az ezredes hamuszínűre vált arccal csak mosolygott rá. Long közbelépett:

– Várjuk meg a Gringót! Ő tudja majd, hogy mit kell tenni.

– Szóval Gringo Fox keze van a játékban?...

– Eltaláltad. Itt van víz. Igyál. Fontos, hogy beszélni tudj, ha majd a Gringo kérdez.

Az ezredes ivott és újra gúnyosan mosolygott.

– Félek, hogy nincs annyi víz a hegyek között, amennyi engem beszédre bír. Ha azt akarjátok... – Abbahagyta. Rémülten meredt az ajtóra, és megpróbált felugrani, de összekötött lábai miatt tehetetlenül zuhant vissza. – Anna!... Anna... – nyögte rémülten.

A leány mögött Gringo Fox lépett be a kunyhóba.

– Fernandez! A játék véget ért – mondta gúnyos udvariassággal, mélyen meghajolva a mexikói. – Nagy küzdelem volt, de megérte, mert a győzelmem teljes.

– Hol van Narrow? – kérdezte Long.

– A pokolban! Le akart lőni, mert azt hitte, hogy amíg ti feltartjátok Fernandezt, addig én egyedül akarok elszökni a leánnyal. Ostoba volt szegény. Amint látjátok, itt vagyok és osztozom veletek.

– Mit akartok elosztani? – kérdezte nyugodtan az ezredes, aki közben visszanyerte az uralmát idegei felett.

– Az öreg Shiwán aranyát. Tőled fogjuk megkapni.

– Alig hiszem.

Lindsay odalépett hozzá, és megrántotta vállban tört karját. Fernandez arca összerándult, azután elkékült szájjal mosolygott. Gringo Fox elkapta a nyakánál Lindsayt és a kétméteres embert egyetlen mozdulattal úgy csapta a sarokba, hogy a kunyhó megremegett bele.

– Te sakál! Akarsz Narrow után menni!? Itt én parancsolok. Érted?

– Az imént is próbálta már ezt – mondta Fernandez. – Azt hiszi a barom, hogy kínzással megy valamire.

Lindsay szédelegve feltápászkodott. Anna dermedten állt az ajtónál. Az égzengés és a zápor csattogása még pokolibbá tették a hegytetőn lejátszódó szörnyűséget.

– Beszéljünk okosan Fernandez – mondta Gringo. – Szabadon elmehetsz a lánnyal, ha ideadod az aranyat.

– Mi biztosít erről?

– Mindenki tudja rólam, hogy vallásos ember vagyok. Az igazi mexikói banditák csak az istentől félnek. Megesküszöm neked...

– Várj! Mit ér a te esküd, ha két másik bandita nem tartja be?

– Megesküszöm, hogy megölöm őket, ha bántódásod esne.

– Erre ne esküdj! – kiáltott Lindsay. – Fernandeznek biztosítékot kell adni, hogy nem szövetkezik ellenem Tom Wheelerrel. Ne felejtsd el, hogy én nyugodtan élhetek, nem üldöz senki, csak Fernandez és a Véres Tom márthatnak be.

– Á, tudom... te meg a barátaid lemészároltátok Hawkinsot a családjával, és nem lőttétek teljesen agyon Fernandezt, meg az öreg Wheelert is futni hagytátok... Szerencsétlen hülyék. Rendben van. Ezt is elintézzük.

Mikor Anna ezt meghallotta, úgy érezte, hogy belülről összefacsarják a szívét. Egy pillanat alatt megértett mindent. Tom ártatlan, Fernandez ártatlan...

Long, aki időközben kiment szétnézni a viharban, rémülten rohant vissza.

– A nyomunkban vannak! Amennyire az ár ellen lehet, útban vannak felénk.

A mexikói meghökkent. Egy pillanatig gondolkozott, aztán dühödten sziszegte:

– Narrow, a gazember!... Úgy látszik, nem döglött meg azonnal!

Kirohant a kunyhóból. A vaksötétben nem látott semmit. Azután villám cikázott, és megpillantotta az ösvényen felfelé igyekvőket. A rohanó áradat azonban lehetetlenné tette az üldözők útját. Egy csoport megrekedt a platón, nem bírtak feljebb kapaszkodni a mindent elsöprő víz ellen.

– Lóra! – rohant vissza a kunyhóba Gringo Fox – amíg a vihar tart, egérutat nyerünk. A Kereszt Tető túlsó lejtőjén leérünk a síkra. Úgy lovagolj, Fernandez, hogy ha egy lépést elmaradsz, golyót kapsz. Előre!...

A platón a Gonzales-ranch cowboyai és Gibson álltak. Tehetetlenül látták a fel-felvillanó fénynél, hogy a banditák kivonszolják a lányt és a tört karú ezredest. Egy-egy villanásnyira látszott csak a kép. Ki merne lőni a felvillanó fénynél, mikor ott a két fogoly? Lejjebb Clayton és a segédje rekedtek meg a fordulóban. Ők is tehetetlen kétségbeeséssel nézték a cikázásnyi időre felvillanó képet... Szemük láttára hurcolják el az ezredest és a leányt...

Gringo Fox Anna lovának a zablájába kapaszkodott. Fernandez tört karjával nem bírt felmászni a lóra. Lindsay ágaskodó paripáját maga mellé rántotta a zablájánál fogva, azután oldalba lökte puskatussal Fernandezt.

– Gyerünk.

Fél lábbal már a nyeregben volt. Most egy villám cikázott, és mintha belesújtott volna, Lindsay a ló fején keresztül nagy bukfenccel a földre bukott. Long, Gringo és az ezredes nem tudták, mi történt. Ekkor néhány másodpercre, háromszoros cikázással világosodott meg a táj, és nem messze a csúcstól, egy kiugró sziklán, ott állt Nevada Szelleme, fél kezével a kantárt fogta, másik kezével, csodálatos módján vállához szorította a puskát, úgy várta a villámlást. Egy cikázás, egy dörrenés és Long lebukott a nyeregből.

Az ösvényen meredten álltak az emberek. Fernandez egy másodpercig úgy érezte, hogy megőrült. Mintha önmagát látná!

Gringo Fox felordított, és magával rántva Anna lovát, nekiugratott a fennsíknak, a másik lejtő felé.

...És minden villámfénynél ismét feltűnt sötét hajfonatával, lengő tolldísszel a Nevada Szelleme, amint a harsogva ömlő ár ellen, a szakadék mentén, szikláról sziklára lép a lovával és megy a csúcs felé.

– Hallja... – suttogta Clayton a segédjének. – Ha a gyógyszerész feleségétől megtudja azt a hülyeséget, hogy az ezredes a Nevada Szelleme, akkor én addig verem magát egy léccel, amíg mozdulni tud...

A legközelebbi cikázásnál a Szellem a Kereszt Tető csúcsának peremén látszott, hatalmas fehér lován egy másodpercre.

Csak Fernandez indiánszeme állapította meg a távolból is, hogy a ló Tonga egyik fehér kancája, a párja annak, amelyet Gonzales alól kilőttek az éjjel.