KEZDŐDIK A HARC

1.

Nagy tanácskozás folyt a folkstoni vendéglőben. Allan vitte a szót.

– Végre is itt az dönt, amit az őstelepesek többsége akar.

– Úgy van! – mondta egy másik. – Rower nem lehet kiskirály a környéken. Elegen vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük.

– Azt hiszem – szólt közbe a seriff -, hogy a kormányzó is mellénk állna, ha egy beadványban elmondanánk...

A kitörő zsivaj elnyelte a szavát.

– Itt az a törvény, amit mi akarunk!... Nem kell olyan törvény, hogy Rower kiszáríthatja a legelőket... elvehet a folyó vízéből... Nem hajtjuk másfelé a marhát, mert Rowernek úgy tetszik!

Valósággal fenyegetően fogták körül a seriffet.

– Nézd, Hould! Ha azt hiszed, hogy Rower pártjára kell állnod, akkor szólj csak!

– Én sem helyeslem, amit tesz, de a seriffnek a törvény parancsol...

– A törvényt pedig mi csináljuk – mondta a szeplősképű és nagyot csapott az asztalra.

Ezt valamennyien helyeselték. A vendéglős hordta az italt, és tanakodtak.

– Most az a kérdés, hogy mivel lehet megtörni Rowert – mondta az egyik marhatenyésztő.

– Ez nem könnyű kérdés – felelte egy másik dörmögve.

Rowernek tekintélye volt itt. Az látszott.

– Ha nyílt harcot kezdünk, akkor sok vér fog folyni...

– Hát mit akarsz? Talán orvul támadni?

A kövér vendéglős, aki eddig hallgatott, utat csinált magának a könyökével, és a középre állt:

– Akarjátok tudni, hogy mi kéne?! Egy alkalmas vezető! Az! Itt összevissza beszélni, egymást feldühíteni, azután lehurrogni, ezzel nem értek semmit Rower ellen!

Morogtak. Csupa vad képű, ápolatlan hajú, torzonborz marhatenyésztő ült együtt. Csakugyan körülményesnek látszott, hogy ezek szép egyetértésben megállapodjanak valamiben.

– Allan egész jó vezető lenne – ajánlotta a szeplős.

De nem nagy lelkesedést váltott ki a társaságból. Mind azt hitte, hogy egyedül ő hivatott erre a szerepre.

– Asszondom – szólalt meg ismét a kocsmáros -, hogy azt válasszátok, aki elfogadható tervet mond, és aki vállalkozik is valamire.

Összenéztek.

– Szerintem – ajánlotta Allan -, Folkston és Country között bizonytalanná kell tenni a vidéket, hogy ne hozhassanak el semmit a vasútállomásról. Akkor nem lesz zsilip.

Ez jól hangzott. Csak a kivitel nem volt világos előttük.

– Néhány lovassal állandóan ott leszek a vasútállomás, és Folkston között. A többit bízzátok rám – fejezte be Allan jelentősen.

Úgy látszott már, hogy ennél a tervnél maradnak, amikor egy csendes hang szólalt meg:

– Én jobbat tudok. Válasszanak meg engem vezérnek.

Meglepetten fordultak hátra. A közbeszóló egy fiatalos arcú, magas férfi, eddig csendesen ült az ivó távoli sarkában, és senki sem vette észre, hogy mikor közeledett a társasághoz.

– Válasszanak engem vezetőjüknek. Én tudom a módját annak, hogy halálos csapást mérjenek Rowerre. Régi számadásom van vele.

– Kicsoda maga? – kérdezte a szeplős, aki Allant szerette volna vezetőnek, és ezért máris dühös volt az idegenre.

– Nem fontos – felelte szelíden Robin, és az arca kissé átszínesedett a fejébe tóduló vértől. – Név az semmi. Itt csak tettekkel lehet bemutatkozni annak, aki túlságosan elbizakodott.

A szeplős egy rövid lépéssel közelebb ment, és végigmérte a beszélőt.

– Hm... – mondta csendesen. – Nem elég világos, mit mond. Talán azért cifrázza, mert fél?

Robin egy hasonlóan rövid lépéssel, test a testhez állt a szeplős Hiron elé.

– Tud valakit, aki félelmetes a számomra?

Mozdulatlan fejek meredtek a két embere. Itt nyomban kirobban valami. Ez tiszta dolog.

– Sokat lefetyel maga – jegyzi meg a szeplős. – Akar kirepülni?...

Ő maga repült. Robin ökölcsapása úgy zúgott az állára, mint valami pörölyütés, ugyanakkor beletaposott a megtántorodó Hironba, hogy ez az ajtónak zuhant, és kiszakítva a szárnyat, az utcára bukott, ájultan.

Mindenki felugrált...

– Hands up!

Robin két revolvert szegezett rájuk.

– Velem van elintéznivalójuk, vagy Rowerrel? Ha akarnám, most nyugodtan lóra ülhetnék, és jelentkezhetnék az ellenségnél. Ostobák, hogy Rower malmára hajtják a vizet... Ez az ember kint magához tér nyomban. Fegyverezzék le, mert agyonlövöm, és ennek semmi értelme.

Nyugodtan, szelíden szólt, és mégis egy parancsoláshoz szokott ember biztonságával.

A seriff odaugrott a szeplőshöz, és elvette a pisztolyát, miközben az támolyogva felkelt, és kissé meggörnyedt. A rúgás gyomron találta.

– Kicsoda maga?! – lépett az idegen elé Hould, a seriff hivatalos biztonságával. – Itt a kóborló revolverhősökkel elbánunk!

– Ezt nem figyeltem meg – felelte kissé gúnyosan a fiatalember. – Ön micsoda itt?

– Seriff! A mindenségit, ha nem látná.

– Látom, de nem hittem. A seriff nem verekedés után szokott közbelépni. Lett volna ideje megelőzni, akkor hol volt? – A pillanatnyi szünetben, ami Hould zavara következtében támadt, folytatta: – Azt mondták, hogy vezetőt keresnek Rower ellen, olyant, aki valamiféle tervet tud, és cselekszik is, ha kell. Erre jelentkeztem. Meghallgattak? Nem. Ezzel sem törődöm. Maguk nélkül is elintézem a dolgomat: jó napot.

Visszatette a pisztolyait, és az ajtó felé ment.

– Megálljon!

– Mit akar?

– Azt mondom – fordult a vendéglős a többiekhez -, hogy ennek az embernek igaza van. Meg kell hallgatni!

– Nekem nem kell ahhoz a maguk engedélye.

– Ne olyan hetykén! – kiáltotta Allan, és kilépett a csoportból. – A szeplős Hironnal nem verte meg egész Folkstont.

– Well – felelte Robin, és visszajött. – Megverem hát magát is.

Egyszerre nyúltak a revolvereikhez, de a seriff közbeugrott.

– Ebből elég legyen!

Úgy van! – csatlakozott a kocsmáros. – Ez a fiatalember nem kötött bele senkibe, és nekem például tetszik.

Most már többen közbeszóltak, elrángatták Allant, és barátságosabbak lettek Robinhoz.

– Mondja meg, mi a terve? – kérdezte az egyik.

– Mivel akarja megakadályozni, hogy a zsilip elkészüljön?

A seriff szép lassan kisétált. Törvényellenes dolgokról lesz szó.

– Maguk nem látnak az orrukig sem – felelte Robin. – A zsilip munkálatait egy mérnök vezeti. Rabolják el azt a mérnököt, és nyomban megáll a munka.

Összenéztek. Ez a terv csakugyan egyszerű és jó volt.

Allan durván felkacagott.

– Jó tanács! És ki az, aki bemerészkedik Rower táborának kellős közepébe, hogy egy embert elraboljon?

– Én.

Nagy csend támadt.

– Ha megválasztanak vezérüknek, akkor elhozom ma ide a mérnököt.

A szeplős Hiron ordított közbe:

– Fordítva, hé! Ha elhozza a mérnöküket, akkor lehet a vezetőnk.

– Így is jó – mondta a fiatalember vállat vonva, azután szó nélkül lóra ült és elvágtatott.