4.

Rower kiült az ágy szélére. Kissé szédült. Azután felállt, hogy a nadrágjáért nyúljon, de visszaesett ültében. Harmadik próbára sikerült. Miután felöltözött, ismét ült néhány percig. Azután átment a másik szobába.

Szerencséjére Molly nem volt ott. Szivarra gyújtott, és kinézett az udvarra. Egy ismeretlen férfit látott a kerítésnél, éppen a lovát vezette ki. Szikár, napbarnított alak.

Ki lehet?

Odament a szekrényhez, és felhajtott egy pohárka pálinkát, azután kilépett a szobából.

A friss levegőtől ismét elszédült kissé. A vér zúgva feltódult az agyára, és elsötétedett előtte minden, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban.

De azután felszívódott ez a fekete köd, és kihúzta magát. A frissen gyógyult sebe nyilallt. Remélte, hogy nem kap tüdővérzést. Csak begyógyult tán a lövés?

Határozott léptekkel az idegenhez ment.

– Rower vagyok. Azt hiszem, nem találkoztunk még.

Az idegen megszorította a kezét.

– Patterson seriff.

– Aki sürgönyözött?

– Az. Örülök, Mr. Rower, hogy talpon látom. Nem korai még ez a felkelés?

– Nem. Hamarabb kellett volna, de nem tudtam. Most már, azt hiszem, megállok a lábamon. Amint látom, menni készül?

– Igen. Most kapott értesítést a leánya, hogy holnapután érkezik Countryba az új mérnök. Úgy hiszem, ebből az alkalomból találkozhatom a Tigrissel.

– Gondolja, hogy tervez valamit a mérnök ellen?

– Biztosra veszem. Ha ide betört, hogy elrabolja a szerencsétlen Claytont, akkor nem mulasztja majd el az alkalmat, hogy kedvezőbb terepen ártalmatlanná tegye az utódját.

– Ez könnyen lehet. Ne jöjjek én is?

– Azt hiszem, hogy önre itt is nagy szükség lehet... hm... Bizonyára nem azért kelt fel, hogy Countryba menjen.

Szóval a seriff is megfigyelte, hogy valamiféle bomlás van itt folyamatban az emberek között.

– Igaz. De talán egy-két megbízható cowboyt adnék...

– Köszönöm... Egyedül járok vadászni.

– Azt hiszi, bír... vele?

A seriff legyintett.

– Csak megtaláljam. Előttem nincs olyan veszett híre. Hajszálon múlt, hogy ártalmatlanná tegyem. Háromkor értem Backford Lane-be, és fél háromkor végzett Fred Norwichcsel, négykor sürgönyöztem Torontonba, és háromkor lőtte le Jimmy Hallt.

– Álmában! Engem hátulról puffantott le! Az öreg Tigris nem tett ilyet. Más ember volt.

A seriff bólintott.

– Így van! Figyelmeztetem önt, hogy a peon gazemberek mozgolódnak. Néhány folkstoni farmer indián legelőkre hajtotta az állatokat, és a főnök figyelmeztette őket, hogy ezt nem tűri.

– Legfőbb ideje, hogy elpusztuljanak a környékről. Ahány rablás és gyilkosság történt az utóbbi időben, azt ők követték el. Két éve készülök rá, hogy leszámoljak a peonokkal.

– Azt hiszem – mondta szomorúan a seriff – most itt lesz az alkalom.

– Hogy érti ezt?

– A peonok jól tudják, hogy ha kiszáradnak a legelők, a folkstoniak elűzik őket a folyó túlsó vidékéről. Tehát igyekeznek majd megakadályozni a zsilip megnyitását.

– Meglesz a zsilip! – szakította félbe elszántan Rower. – Minden csirkefogóval leszámolok!

– Ezt szívből kívánom önnek.

A seriff elnyargalt. Rower erőteljes léptekkel ment az istállóhoz.

– Bill! A lovamat.

– Szent isten, a gazda!

– Ne tátsd a szádat! Gyerünk!

Bill kivezette a lovat. A hanyatló nap langyos, rozsdaszínű sugárnyalábjai odahullottak a makacs ember kemény, elszánt arcába. A leánya jött arra. Ijedten felkiáltott.

– Apa! Hogy merte... azonnal feküdjön vissza!

– Nincs semmi bajom, Molly. Egészséges vagyok – felelte nyugodtan. Azután nyeregbe ült és elügetett. Vaserővel kényszerítette magát, hogy egyenes tartással üljön a lován.