68.

FEJEZET

KIDERÜLT, HOGY A VÉRESKÜ „ENGEDELMESSÉGRE” VONATKOZÓ részét Rowan szerette a saját szája íze szerint értelmezni. Két hétig tartott az útjuk a legközelebbi wendlyni kikötő felé, és ezalatt az eddigieknél is többet parancsolgatott neki. Úgy tűnt, a lány udvarának tagjaként vitathatatlanul feljogosítva érzi magát, hogy a biztonságáról gondoskodjon, és beleszóljon nemcsak a terveibe, de abba is, hogy hová megy.

A macskaköves utca végén lévő dokkok felé haladva Celaenában már az is felmerült, hogy nagy hibát követett el, amikor örökre magához kötötte. Az elmúlt három napban folyamatosan a következő lépésről vitatkoztak, hogy hajót bérel, mert vissza akar menni Adarlanba.

– Abszurd ez a terv – ismételte meg Rowan ezredszer is, és megállt egy kocsma árnyékában a dokkoknál. A tengeri levegő könnyű volt és csípős. – A visszatérés egyenlő az öngyilkossággal.

– Egyrészt Celaenaként megyek vissza, nem mint Aelin...

– Celaenaként, aki nem teljesítette a király által rábízott feladatot, és akit ezért le fognak vadászni.

– Eyllwe királya és királynője mostanra már biztosan megkapták a figyelmeztetést. – Akkor írt nekik először, amikor a szerencsétlen áldozatok halálának körülményeit vizsgálták a városban. Bár szinte lehetetlen volt levelet küldeni a birodalomban, Wendlynnek megvoltak a maga módszerei. Ami Chaolt illeti... nos, ő volt a másik oka, hogy most itt van, ezen a stégen, és beszálláshoz készülődik. Ma reggel, ahogy felébredt, lehúzta az ametisztköves gyűrűt az ujjáról. Áldott megkönnyebbülésnek érezte, egy utolsó árnyék emelkedett fel a szívéről. De még maradtak kimondatlan dolgok kettejük között, másrészt pedig továbbra is meg akart bizonyosodni arról, hogy Chaol biztonságban van.

– Szóval akkor visszamész, hogy megszerezd a kulcsot a régi mesteredtől, megkeresed a kapitányt, és?

Rowan tényleg úgy viselkedik, mint aki tökéletes engedelmességet fogadott neki.

– Aztán északra megyek.

– Én pedig csak üljek tétlenül és észrevétlenül a hátsó felemen az elkövetkező nem tudom hány hónapban?

Celaena a szemét forgatta.

– Nem igazán vagy észrevehetetlen jelenség, Rowan. Ha netalán a tetoválásod nem hívja fel rád a figyelmet, akkor a hajad, a füled, a fogad...

– Tudod, hogy másik alakom is van.

– Én pedig éppen az imént mondtam, hogy a mágia ott már nem működik. Nem tudnál visszaváltozni. Bár hallottam róla, hogy Résvárban a patkányok különösen ízletesek, ha hónapokig azt akarsz enni.

Rowan ránézett, aztán a hajóra. Bár Celaena tudta, hogy múlt éjjel a fogadóból is kilopózott, hogy alaposan megnézze magának.

– Együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

– Ha tudtam volna, hogy ilyen fárasztó leszel, akkor nem mentem volna bele a véreskübe.

– Aelin. – Legalább nem őfelségének vagy hölgyemnek szólította. – Mindegy, hogy Aelinként vagy Celaenaként, de a nyomodban lesznek és meg akarnak majd ölni. Az is lehet, hogy már most is keresnek. Elmehetnénk most rögtön Varesébe, és felkeresnénk édesanyád halandó rokonait, az Ashryvereket. Lehet, hogy lenne nekik valamilyen tervük.

– Csak úgy van esélyem kijuttatni a rémkulcsot Résvárból, ha titokban, Celaenaként megyek.

– Kérlek, ne menj! – fogta könyörgőre Rowan.

De ő csak felszegte az állát.

– Mennem kell. Össze fogom gyűjteni az udvarom, az udvarunk maradékát, és együtt felállítjuk a legnagyszerűbb hadsereget, amit a világ valaha is látott. Minden szívességet és adósságot be fogok hajtani, amivel Celaena Sardothiennek, a szüleimnek, a családomnak tartoznak. És aztán... – A tengerre nézett, hazafelé. – Aztán lerázom a csillagokat is az égről – ígérte és átölelte. – Hamarosan, ha eljön az idő, érted küldök. Addig próbáld meg hasznossá tenni magad. – Rowan csak csóválta a fejét, és úgy ölelte, hogy a csontjai is ropogtak.

Hátrahúzódott, hogy rá tudjon nézni.

– Lehet, hogy visszamegyek, és segédkezek Ködvár újjáépítésében.

Celaena bólintott.

– Soha nem mondtad, hogy milyen imát mondtál azon a reggelen Malának, mielőtt beléptünk Doranellébe.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha nem akarná elmondani. De aztán csendesen így felelt:

– Két dologért imádkoztam. Azt kértem, hogy éld túl a találkozást Maevével, vezessen téged, és adja meg az erőt, amire szükséged van.

Ez a különös, vigasztaló meleg, az a jelenlét, ami magabiztossá tette... A lemenő nap pedig most mintegy megerősítésképpen arcon csókolta. Lúdbőrzött a háta.

– És a második?

– Önző kívánság, bolond remény volt. – A többit a szeméből is ki tudta olvasni. De megvalósult.

– Veszélyes a jég és szél hercegének a Tűzhozóhoz imádkozni – ennyit tudott csak kinyögni.

Rowan az arcán titokzatos mosollyal vállat vont, és letörölte a Celaena arcán hirtelen legördülő könnycseppet.

– Valamilyen okból Mala kedvel engem, és egyetértett vele, hogy te meg én rettenetesen jó páros vagyunk.

De Celaena nem akart erről többet tudni, nem akart a napistennőről és az ő terveiről gondolkodni, ezért inkább hozzábújt, belélegezte az illatát, megjegyezte, hogy milyen érzés átölelni. Udvarának első tagja, az udvarnak, ami meg fogja változtatni a világot. Az udvar, amivel újjá fogják építeni a világot. Együtt.

Ahogy leszállt az éj, felszállt a hajóra. A többi utassal együtt beterelték a hajó konyhájába, hogy ne tudják meg, merre lehet elhagyni a zátonyt. Némi zsibongás után vitorlát bontottak, és amikor végül kiengedték őket, a fedélzeten már a sötét, nyílt óceán vette körül. Egy fehérfarkú sólyom repkedett felette, majd leereszkedett, és búcsúképpen csillagezüst szárnyával végigsimított az arcán, aztán éles rikoltással visszafordult.

A hold nélküli éjszaka sötétjében megtapogatta tenyerén a heget, Nehemiának tett esküjének jelét.

Vissza fogja szerezni az első rémkulcsot Arobynntől, és a többit is felkutatja, aztán megtalálja a módját, hogy hogyan lehet őket visszatenni a kapuba. Fel fogja szabadítani a mágiát, elpusztítja a királyt, és megmenti a népét. Nem számít, hogy milyenek az esélyei, menynyi ideig fog tartani, vagy milyen messzire kell mennie.

Felnézett a csillagokra. Ő Aelin Ashryver Galathynius, két erős vérvonal örököse, egykor dicsőséges emberek védelmezője, Terrasen királynője.

A neve Aelin Ashryver Galathynius, és nem fél.