24.

FEJEZET

A KASTÉLYBA VISSZATÉRVE CHAOLNAK egyáltalán nem esett nehezére hazudnia az embereinek az arcán lévő zúzódásokról és vágásokról – szerencsétlen baleset érte egy részeg csavargó miatt Résvárban. Jobb volt elviselni a hazudozást és a sérüléseket is, mint hogy hulla legyen belőle. Aedionnal és a lázadókkal egyszerű üzletet kötött: információt az információért.

Megígérte nekik, hogy még több információt szerez a királynőjükről és a király fekete gyűrűiről, ők pedig cserébe elmondják, hogy mit tudnak a király hatalmáról. Egész éjjel nem aludt emiatt, és utána is, minden éjjel, arra várt, hogy meggondolják magukat. De nem jöttek. Ma este Aedionnal fél tizenkettőig vártak, aztán beosontak a sírkamrába.

Ez volt az első alkalom, hogy vissza mert menni a sírhoz, utoljára még Celaenával és Doriannel járt itt. Mort, a koponya formájú bronz kopogtató ezúttal nem moccant, és nem is szólalt meg, annak ellenére sem, hogy Chaol a nyakában viselte Elena szemét. Talán Mort csak azzal feleselt, akinek Brannon Galathynius vére csörgedezett az ereiben.

Így tehát Aedionnal először átfésülték a sírkamrát, a poros folyosókat: kémeket keresve minden zugot átkutattak, nehogy felfedezzék őket. Amikor végül elégedetten konstatálták, hogy senki sem hallgatja ki őket, Aedion megszólalt:

– Elárulnád végre, hogy mi az ördögöt csinálunk itt, kapitány?

A tábornok nem mutatta döbbenet vagy meglepetés jelét, amikor Chaol Elena és Gavin nyughelyére vezette, bár Damaris láttán kissé tágra nyílt a szeme. De nem szólt semmit, nem lehetett tudni, hogy tudja-e, mi az vagy sem. Hetykesége és arroganciája ellenére Chaolnak az volt az érzése, hogy a férfinak sok titka van, és átkozottul jól rejtegeti őket.

Ez is oka volt annak, amiért üzletet ajánlott neki és társainak: ha a herceg mágikus képességeit felfedezik, szüksége lesz egy helyre, ahol el tud rejtőzni, és valakire, aki biztonságba juttatja, ha őt kiiktatják.

– Minden információt meg fogsz osztani velem, amit a szövetségeseidtől gyűjtesz? – kérdezte a tábornoktól.

– Csak akkor, ha te is így teszel – felelte Aedion vigyorogva.

Chaol imádkozott az istenekhez, ha éppen figyelnek rá, hogy ne kövessen el nagy hibát, és a tunikája alól előhúzta Elena szemét.

– A királynőd adta nekem ezt a nyakláncot, amikor Wendlynbe távozott. Az őséé volt, aki idehívta őt, és itt adta oda neki. – Aedion hunyorgott, amikor átvette az amulettet, melynek kék köve csillámlott a holdfényben. – Amit most elmondok neked – folytatta Chaol –, az mindent megváltoztat.

Dorian a lépcsőház árnyékában állva figyelt. Figyelt és alig akart hinni a fülének, hogy Chaol van a sírboltban Aedion Ashryverrel.

Ez volt az első sokk. Az elmúlt héttől kezdve azért járt le ide, hogy válaszokat kapjon, miután Sorschánál kirobbant belőle a mágia. Főleg most, hogy a lány vakmerőén hazudott miatta, és mindent kockára tett, hogy megőrizze a titkát, és segítsen neki a mágiája irányításában.

Ma este rémülten fedezte fel, hogy a titkos ajtó résnyire nyitva van. Nem kellett volna ide jönnie, de idejött, hazugságok egész listáját tartotta készenlétben, ha itt lent egy barátságtalan arcra bukkanna. Aztán elég közel ment ahhoz, hogy meghallja a két férfihangot, és majdnem elmenekült... De csak majdnem, mert rájött, hogy kik beszélnek.

Ami lehetetlennek tűnt, mert ezek ketten gyűlölték egymást. De mégis itt vannak, Elena sírkamrájában. Szövetségesek. Ennyi elég, sőt túl sok is. De aztán hallotta őket, hallotta, hogy Chaol nagyon halkan, alig hallhatóan mit mond a tábornoknak:

– A királynőd adta nekem ezt a nyakláncot, amikor Wendlynbe távozott.

Csak tévedés lehet. Tévedés kell, hogy legyen, mert... összeszorult a mellkasa.

Örökre az ellenségem leszel. Nehemia halálának éjszakáján Celaena ezt sikoltotta Chaolnak. És azt mondta, hogy tíz éve elveszített embereket, de...

De.

Dorian moccanni sem bírt, amikor Chaol egy másik történetbe, egy másik igazság elmesélésébe fogott. Az ő apjáról. Arról az erőről és hatalomról beszélt, aminek az apja a birtokosa. Celaena rájött erre, és megpróbálja megsemmisíteni ezt az erőt.

Az apja alkotta a lényt, ami ellen a könyvtár katakombáiban harcoltak, azt a hatalmas, olyan emberinek tűnő szörnyszülöttet. Rémkulcsok, rémkapuk, rémkő.

Hazudtak neki is. Úgy döntöttek, hogy benne nem lehet megbízni. Celaena és Chaol ellene döntöttek. Chaol tudta, hogy Celaena kicsoda valójában.

Ezért küldte őt Wendlynbe, ezért juttatta ki a kastélyból. Dorian még mindig dermedten állt a lépcsőn, amikor Aedion kivont karddal kiosont a sírkamrából, készen rá, hogy megtámadjon bármilyen ellenséget.

Észrevette őt, káromkodott, közönségesen és gonoszan, a szeme csillogott a fáklya fényében.

Celaena szeme. Aelin Ashryver, Ashryver, Galathynius szemek.

Aedion Celaena unokatestvére. És lojális hozzá, szemérmetlenül hazudik, hazudik minden tettével, és hazug a hűsége is.

Chaol is kirohant a folyosóra, de a kezét esdeklőn emelte fel.

– Dorian.

Egy pillanatig csak nézte a barátját. Aztán kinyögte:

– Miért?

Chaol nagyot sóhajtott.

– Mert minél kevesebben tudnak róla, annál nagyobb biztonságban van ő és mindenki. Te is. Olyan információk birtokában vannak, ami segíthet neked.

– Azt hiszed, hogy rohannék az apámhoz? – Szavai alig voltak többek elfojtott suttogásnál. A hőmérséklet viszont hirtelen nagyot zuhant.

Chaol előrelépett, és felemelt tenyérrel, békéltetőn Aedion és Dorian közé állt.

– Csak találgatni, reménykedni tudok, ami még veled együtt is kevés.

– Mióta? – Érezte, hogy a jég belepi a fogait, a nyelvét.

– Akkor beszélt az apádról, amikor elment. Nem sokkal utána jöttem rá, hogy ki ő.

– És most vele működsz együtt.

A kapitány lélegzete felhőssé vált előtte.

– Megmenthetne téged is, ha rájönnénk arra, hogyan szabadítsuk fel a mágiát. Állítólag ők nemsokára megtudják, hogy mi is történt, és hogyan lehetne a folyamatot visszafordítani. De ha Aediont, a szövetségeseit vagy Celaenát elfogják, akkor végük. Az apád Celaenával kezdve mindenkit elhallgattatna. És most, Dorian, szükségünk van rájuk.

Dorian Aedion felé fordult.

– Meg akarjátok ölni az apámat?

– Nem érdemelné meg? – kérdezett vissza a tábornok.

Dorian látta, hogy a kapitány összerezzen, nem a tábornok szavai, hanem a hideg miatt.

– Beszéltél neki rólam? – bökte ki Dorian.

– Nem – felelte Aedion Chaol helyett. – Bár ha nem tanulod meg, hogy hogyan kontrolláld magad, akkor hamarosan még a legutolsó alattvaló is tudni fogja a birodalomban, hogy mágikus képességekkel rendelkezel. – Aedion árulkodóan kék szemével a kapitányra nézett. – Akkor hát ezért akartál ilyen kétségbeesetten titkokkal üzletelni: az ő javára akartad fordítani az információkat. – Chaol bólintott. Aedion Dorianre vigyorgott, de már a lépcsőházat is jég borította. – A mágiád jégben és hóban manifesztálódik, ugye, hercegecske? – kérdezte.

– Gyere közelebb, és rájössz – szólt Dorian bágyadt mosollyal. Talán Aediont is átrepíthetné a folyosón, ahogy azzal a lénnyel már megtette.

– Aedionban megbízhatunk, Dorian – szólt Chaol.

– Ennél képmutatóbb már nem is lehetne. Egy pillanatig sem hiszem, hogy nem árulna el bennünket, ha a saját érdeke úgy kívánná.

– Nem tenne ilyet – vágott Aedion szavába Chaol. A szája már elkékült a hidegtől.

Dorian tudta, hogy bántja őt, de nem különösebben törődött vele.

– Mert egy napon te akarsz Aedion királya lenni?

Chaol arca – a hidegtől, de az is lehet, hogy a félelemtől – elfehéredett. Aedion pedig elröhögte magát.

– A királynőm előbb fog meghalni örökös nélkül, mintsem hogy hozzámenjen egy adarlani férfihoz.

Chaol próbálta leplezni fájdalmát, de Dorian jól ismerte őt ahhoz, hogy lássa rajta. Egy pillanatra eltűnődött azon, hogy Celaena vajon mit gondolna Aedion állításáról. Celaena, aki hazudott, Celaena, aki Aelin volt, akivel tíz évvel ezelőtt találkozott először, akivel még együtt játszott a lány gyönyörű kastélyában. És azon a napon, Távolvégen, az első nap, úgy érezte, mintha valahonnan ismerős lenne... Te jó ég!

Celaena tehát Aelin Galathynius. Táncolt vele, csókolta, mellette, a halálos ellensége mellett feküdt az ágyban. Visszajövök érted, mondta a lány az utolsó nap, mielőtt elment. Már akkor is tudta, hogy ennek a mondatnak van valami mélyebb értelme. Vissza fog jönni, de lehet, hogy már nem Celaenaként. Vajon ez segíteni fog neki, vagy a halálát jelenti? Aelin Galathynius tud a mágiájáról, és el akarja pusztítani az apját és a királyságát. Minden, amit valaha mondott vagy tett... Egykor azt gondolta, hogy Celaena csak színjátékot játszott, amikor a király bajnoka lett és elnyerte a király kegyeit, de mi van akkor, ha azért csinálta, mert ő Terrasen örököse? Ezért barátkozott Nehemiával is? És mi van, ha a Távolvégben töltött év után...

Aelin Galathynius egy évet töltött a munkatáborban. Földrészük királynője örökre viselni fogja rabszolgaságának sebeit. Talán ez jogosította fel a lányt, Aediont, sőt még Chaolt is, aki szerette őt, hogy konspiráljanak, hogy becsapják és elárulják az apját.

– Dorian, kérlek! – szólalt meg Chaol. – Érted teszem, amit teszek, esküszöm!

– Nem érdekelsz – felelte és csak végignézett rajta, ahogy elment. – A sírig őrizni fogom a titkaitokat, de nem akarok részt venni benne.

Kitépte hideg mágiáját a levegőből és befelé fordította, beburkolta vele a szívét.

Aedion a titkos föld alatti kijáraton távozott a kastélyból. Chaolnak azt mondta, így akar elkerülni minden gyanúsítgatást, így le tud rázni mindenki mást, aki a nyomukban jár. A kapitány egyetlen pillantásából tudta, hogy az pontosan tudja, merre tart.

A Chaol által mondottakon tűnődött, és bár mindenki más elborzadt volna, sőt neki is el kellett volna borzadnia, ő mégsem volt meglepve. Régóta gyanította, hogy a király birtokol valamiféle halálos hatalmat, már attól a pillanattól fogva sejtette, hogy annyi évvel ezelőtt odaadta neki azt a gyűrűt. Úgy tűnt, hogy mindez összhangban van azokkal az információkkal, amiket kémei már régóta gyűjtögettek.

Nem véletlenül járt itt a sárgalábúak királynője. Aedion nagy összegben fogadott volna rá, hogy akármilyen szörnyetegeket vagy fegyvereket is kreál a király, hamarosan meg fogják látni őket, talán a boszorkányokkal egyetemben. Az ember nem növeli a hadseregét vagy kovácsol még több fegyvert anélkül, hogy ne akarná használni őket. És természetesen nem adnak senkinek tudatkontrolláló ékszereket, hacsak nem akarnak tökéletes uralmat a másik felett. De ő szembe fog nézni azzal, ami jön, ahogy élete során eddig is tette minden próbatételnél: pontosan, elszántan és halálos hatékonysággal.

Messziről kiszúrta a két alakot, akik a dokkoknál egy rozzant épület árnyékában vártak rá. Az Avery folyó felett áramló köd miatt alig voltak többek gomolygó sötét foltoknál..

– Jól ment minden? – érdeklődött Ren. Aedion nekidőlt egy nedves téglafalnak. Ren kivonta kétélű kardját. Jó adarlani acél, csorbaságán, karcolásain látni lehetett, hogy használták, olajozottsága pedig arról árulkodott, hogy gazdája tudja, hogyan viselje a gondját. Úgy tűnt, hogy Ren csak a kardjával bánik ilyen gondosan – a haja bozontos volt, és a ruhája is viseltesnek látszott.

– Már mondtam neked, hogy megbízhatunk a kapitányban. – Aedion Murtaugh-ra pillantott. – Üdv, öreg!

A csuklya árnyékában nem tudta kivenni Murtaugh arcát, akinek a hangja kifejezetten lágyan csengett, amikor megszólalt:

– Remélem, hogy az információ megéri a kockázatot.

Aedion felhorkant. Nem fogja elmondani nekik az igazat Aelinről, addig semmiképpen, amíg vissza nem jön vele együtt, és ő maga nem mondja el nekik.

Ren egy lépéssel közelebb jött. Annak az embernek a magabiztosságával mozgott, aki hozzá van szokva a harchoz. És a győzelemhez. Aedion ugyanakkor legalább hat hüvelykkel és tízfontnyi izommal felülmúlta őt. Ha Ren megtámadná, egy pillanat alatt a hátsóján ülve találná magát.

– Nem tudom, hogy milyen játékot játszol, Aedion, de ha nem árulod el nekünk, hogy hol van, akkor hogyan tudnánk megbízni benned? És honnan tudja a kapitány? Celaena a királynak dolgozik?

– Nem – felelte Aedion. Nem volt hazugság, de úgy tűnt, mintha az lenne. Mivel Celaena eladta a lelkét a királynak. – Úgy vélem, hogy te és a nagyapád nem tudtok nekem túl sok mindent nyújtani, de Aelin sem. Nincs háborús szövetségesetek, nincsenek országaitok, és a kapitány mindent elmondott a kapcsolatotokról azzal a rohadék Archer Finn-nel. Emlékeztesselek benneteket rá, hogy mi történt Nehemia Ytgerrel a szemetek láttára? Nem fogok válaszolni a kérdéseitekre, csak annyit mondok el nektek, amennyit muszáj.

Ren nekilódult. Murtaugh a karjával választotta szét őket.

– Nekünk is jobb, ha nem tudunk mindenről.

Ren nem hátrált, és Aedion vére is felforrt a provokációra.

– És mit fogunk mondani az udvarban? – erősködött Ren. – Azt, hogy nem csaló, ahogy elhitették velünk? Valóban él, bár nem fogod elmondani nekünk, hogy hol?

– Így van – fújtatott Aedion, és átfutott az agyán, hogyan tudná úgy kiütni Rent, hogy közben Murtaugh-t ne sebesítse meg. – Pontosan ezt fogod mondani nekik. Már ha egyáltalán megtalálod a királyi udvart.

Csend. Murtaugh szólalt meg:

– Tudjuk, hogy Ravi és Sol még élnek, és Suriában vannak.

Aedion ismerte a történetet. Családi kereskedelmi vállalkozásuk túl fontos volt a királynak, hogy jogosnak állíthassa be mindkét szülő kivégzését. Így az apjuk a halált választotta, míg az anyjukat életben hagyták, hogy Suriában működtesse a fontos kereskedelmi kikötőt. A két suriai fiú most húsz- és huszonkét évesek lehettek, anyjuk halála után Sol lett Suria lordja. Aedion egyszer sem tette be a lábát a tengerparti városba azóta, hogy a Romlást vezette. Nem akarta tudni, hogy róla, Adarlan kurvájáról milyen véleménnyel vannak.

– Harcolni akarnak, vagy ennél sokkal jobban szeretik az aranyukat? – kérdezte.

Murtaugh sóhajtott.

– Azt hallottam, hogy Ravi a vadabb, talán őt könnyebb lenne meggyőzni.

– Nem akarok senkit se meggyőzni arról, hogy csatlakozzon hozzánk.

– Olyan embereket akarsz, akik nem félnek Aelintől vagy tőled – vetette oda Murtaugh. – Egyenrangú embereket akarsz, akik bátran tesznek fel neked akár kemény kérdéseket is. A lojalitást viszont ki kell érdemelni, az nem adatik meg csak úgy.

– Aelinnek átkozottul semmit sem kell tennie ahhoz, hogy kiérdemelje a lojalitásunkat.

Murtaugh a fejét rázta, a csuklyája is beleremegett.

– Ez néhányunkra valóban igaz. De nem mindenkit lehet majd olyan könnyen meggyőzni. Tíz évről kell számot adnia, és a királysága is romokban hever.

– De hiszen gyerek volt!

– Most már felnőtt nő, és már évek óta az. Talán meg tudja magyarázni a dolgokat. De addig, Aedion, meg kell értened, hogy vannak olyanok, akik nem osztják a buzgalmadat. Másokat pedig majd veled kapcsolatban is meg kell győzni arról, hogy mit jelent a te hűséged, és hogyan demonstráltad az évek során.

Legszívesebben kiverte volna Murtaugh fogait, lenyomta volna őket a torkán, már csak azért is, mert igaza volt.

– Orlon közvetlen környezetéből ki van még életben?

Murtaugh négy embert nevezett meg. Ren gyorsan hozzátette:

– Azt hallottuk, hogy évek óta bujkálnak – vándorolnak, ahogy mi is. Nem lesz könnyű megtalálni őket.

Négyen. Aedion gyomra összeszorult.

– Összesen négyen? – Járt Terrasenben, de soha nem járt pontosan utána, nem akarta tudni, hogy ki úszta meg a vérontást és a mészárlást, vagy ki áldozott fel mindent annak érdekében, hogy kijuttassa a gyerekét, egy barátját, vagy egy családtagját. Természetesen a lelke mélyén tudta az igazságot, de mindig élt benne valami ostoba remény, hogy a többség életben maradt, és csak a visszatérésre vár.

– Sajnálom, Aedion – dünnyögte Murtaugh halkan. – Néhány jelentéktelenebb lord megmenekült, sőt, még a birtokaikat is megtartották, és azok most is virágoznak.

Aedion a többségüket ismerte, és gyűlölte ezeket az önző disznókat.

– Vernon Lochan életben maradt, de csak azért, mert már akkor is a király bábja volt – folytatta Murtaugh. – Miután Calt kivégezték, Vernon lett a bátyja helyett Perranth lordja. Azt tudod, hogy mi történt Lady Marionnel, azt viszont soha nem tudtuk meg, hogy mi lett Elidével.

Elide, Lord Cal és Lady Marion lánya és örököse majdnem egy évvel volt fiatalabb Aelinnél. Ha élne, most legalább tizenhét éves lenne.

– Sok gyerek tűnt el az első hetekben – fejezte be Murtaugh. Aedion gondolni se akart azokra az apró sírokra.

Egy pillanatra muszáj volt a semmibe merednie, és még Ren is hallgatott.

– Küldj embereket Ravihez és Solhoz, hogy tapogatózzanak náluk, de a többiektől tartsátok távol magatokat! Egyelőre ne törődjetek a kisebb lordokkal se! Csak apró lépésekben haladjunk!

Meglepetésére Ren így szólt:

– Megegyeztünk. – Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és tudta, hogy Ren most is megérezte, amit ő leplezni próbált, ők túlélték a borzalmakat, miközben annyian meghaltak. És senki más nem tudta megérteni, hogy mit jelent ezt elviselni, ha csak nem érte őt is ekkora veszteség.

Ren a szülei élete árán menekült meg, és elveszítette az otthonát, a rangját, a barátait és a királyságát. Bujkált, edzett, és soha nem felejtett.

Nem voltak barátok, soha nem voltak azok. Ren apjának nem igazán volt ínyére, hogy a fiával szemben Aediont favorizálták, és ő védhette vérszerződéssel Aelint. Ez az eskü feltétlen engedelmességet jelentett, Aediont a lány életre szóló védelmezőjévé tette, ő lett az egyetlen ember, akiben teljes mértékben megbízhatott. Minden, ami az övé volt, minden, ami volt, egyben Aeliné is volt.

De a díja most nemcsak egy vérrel megpecsételt eskü volt, hanem egy királyság – a bosszúnak és a világuk újjáépítésének a lehetősége. Aedion megindult, de még visszanézett. Két köpenybe burkolózó figura, egyik hajlott hátú, a másik magas, felfegyverzett. Aelin udvarának apró kis morzsája. Az udvar, amit ő azért gyűjt össze, hogy lerázza Adarlan láncait. Egy ideig még játszani fogja a játékait.

– Az elmúlt tíz év mészárlásai kíméletesnek tűnnek majd ahhoz képest, ami a királynőnk visszatértekor Adarlan királyára vár – mondta halkan.

A szíve mélyén remélte, hogy igaz lesz, amit most kimondott.