159

- Az Istenért, Bért. Móresre tanítottad őket. Amíg teljesítenek minden parancsot, mi a fenének újra felkavarni az egészet?

- Mert azok a rohadtak csak tettetik magukat. Mert azok a rohadékok még mindig a markukba röhögnek. Majd én megtanítom őket kesztyűbe dudálni. Megtöröm őket...

- Katonát faragsz belőlük. Persze, ezt tudom!

- Szart se tudsz! - Wilson dühösen nézett rá. - Ezek ketten különleges eset. Azért kerültek hozzám...

- Az isteni gondviselés küldte őket ide, mi? - hadarta Harris.

Wilson elgondolkozva bámult a poharába:

- Igazi próbatétel... volt dolgom már néhány nehéz esettel. Ezek ketten... ők vagy én. De nem hagyom, hogy ők legyenek a győztesek! Még nem tudják, de meg fogják tanulni. Engem még

egyetlen rohadék se győzött le, és ezek se fognak. - Harris-re nézett. - Elhiszed? - Harris bólintott. - Azt képzelik magukról, hogy vasemberek. De én az ilyesminek még a gondolatát se tűrhetem el, Charlie. Hát még hogy el is higgyék. Ezt a rendszert nem lehet szétverni.

Roberts már megtanulta, és most már tudja McGrath és Bokumbo is. Kivégzőosztag. Azt

hiszed, nem kerül rá sor? - Harris felnézett. A bíróság elnöke szeretne már túllenni rajta és elfelejteni az egészet, így is kell lennie. A haditörvényszék bűnösnek találta őket, ő meg akkor mi egyebet tegyen? Szálljon szembe a rendszerrel? Hagyja, hogy elítéltek legyilkolhassák a börtönszemélyzetet és megússzák valami enyhe ítélettel?

- Életfogytiglanival? - kérdezte gúnyos mosollyal Harris.

- Gyilkosságért! Tíz év. Hogy képzeled? Hiszen az semmi! Azt hiszed, az a fegyelem javára lenne? Ez hadsereg. Nem elpuhult civil bagázs. Hadsereg, amiről neked meg a többi civilnek halvány fogalmatok sincs. Egyetlenegy dologra épül, a fegyelemre, különben szétesik.

Fegyelem. Ne hagyj nekik gondolkodásra időt. Tartsd őket vigyázzban órákon át. Üvölts

sértéseket a pofájukba! Fröcskölve köpd le őket! Hadd reszkessenek, de azért húzzák csak ki magukat, mintha nyársat nyeltek volna. És semmi visszapofázás. Csak a szemük rebbenhet.

Semmi más! Fegyelem! Engedelmeskedni a parancsnak. Minden parancsnak!

- Az Istenért, Bért! Hallottam.

- Törd meg őket, aztán faragj embert belőlük - Wilson nem is figyelt a másikra.

- És kezdjük elölről ugyanazt a szart, és erre ugye itt van éppen ez a két csibész - ordította váratlanul Harris. - Egyszer már próbát tettünk velük, ezzel a kettővel, és hozzájuk képest McGrath és Bokumbo csak pehely súlyúak! Hagyd a fenébe! Hátha megnyugszanak. Ne

keverj megint valami bajt.

Harris úgy látta, hogy Wilsont még mindig csak a saját gondolatai foglalkoztatják, és azt is tudta róla, hogy szerelmes a saját hangjába.

- Azt mondtam neked, fogd keményebb kézzel őket. Mert ha nem...

- Áthelyeztetsz innen. Mit bánom én!

- Fura. Pedig használható ember voltál - mondta Wilson elképedve. Kijöttem veled, de túl

szelíden bánsz a foglyokkal, ezért nem illik ide a képed. Majd ha összeszarjd magad az olasz partokon, emlékezz vissza arra, amit mondtam. Kedvellek, Charlie, de semmit se fogok tenni ellene, ha elvezényelnek innen.

- Egészségedre, Bért.

Wilson elégedetten nevetett. - Holnap már egészen más képet fogsz vágni.

Harris bólintott. Tudta, hogy úgy lesz, és gondolta, újra beveti ennél a bitangnál a régi trükkjét, és visszasompolyog a kegyeibe. Wilsonnak szüksége volt rá, bár ezt soha be nem

vallotta volna. Az ő komédiás vigyorgására. ha arra szottyant kedve. Az ő könnyedségére, és bizony még a hülyéskedő' hódolatára is, amikor nem gyűlölte éppen Wilson kemény

rámenősségét. Ő volt az egyetlen felügyelő, a kulcsárok királya, aki megengedhette magának, hogy visszafeleseljen neki. Magában elvigyorodott. Hát nem. Őt bizony ebben a háborúban