53

Tudni szeretnék, mi lesz a következő lépés. Kíváncsiak, ugye, hogy mit sütök ki legközelebb?

- Benézett a zárkába. - Maga, Roberts!

Roberts kisántikált a cellából, és kezével a falnak támaszkodva megállt. Zavarban volt, de nem akarta kimutatni.

Wilson önkéntelenül is végigszemlélte. Az átizzadt ingére nézett. Aztán a cipő nélküli,

megdagadt lábára. Egykori főtörzsőrmester, most úgy áll itt előtte, mint egy darab szar. Tudta, hogy kitűnő minősítése volt mindaddig, amíg meg nem lépett a frontról. Aztán egyetlen hét idebenn ugyanolyan ganajt csinált belőle, az öreg katonából, mint amilyen itt a többi. A

hivatásos katonából, akinek rangja volt! De nem, attól lett ilyenné, hogy megfutamodott a fronton. Ez az igazi Roberts, ez, aki itt áll vele szemben. Egy gyáva alak.

Wilson hátat fordított neki, a többi fogolyhoz akart szólni. - Tudják - mondta -, hogy nem szeretem az ordítozást. Senki sem nevetett. Én nem fogom végigszemlélni az összes elítéltet.

Megint Roberts felé fordult. - Tehát magának mondom el az egészet, Roberts. Tárgyaltam a

parancsnokkal, aki részletes írásbeli jelentést készít. Kiküldenek egy fegyelmi

vizsgálóbizottságot, és maguk szabadon beszélhetnek. – Roberts mereven a szeme közé nézett, majd a fejét csóválta, egyetlen szavát se hitte el. - Mi többet kívánhatna ennél, Roberts? Vagy bármelyikük? Szabadon kipanaszkodhatják magukat.

Roberts kételkedett. Ezek csak szavak, túlságosan egyszerűek és kézenfekvőek, semmiféle

magyarázatot nem lehet találni rájuk. Vagy azt várja tőle, hogy most valamilyen merőben új arcát látja meg, és egyszerre rájön, valamennyien csak félreismerték az ő derék főtörzsüket?

- Hol van itt a csapda?

- Talán: hol van a csapda, uram?

- Uram!

- Semmiféle csapda, és még valami... Stevens nem a szívrohamban halt meg. Williams ölte

meg.

Megfordult, és lassú léptekkel elindult, visszafelé a folyosón, Hansonnal és Harris-szel az oldalán, akik a döbbenettől csaknem eszméletüket vesztették, Roberts pedig teljesen

elképedve, elborult tekintettel nézett utána. A foglyok meg se mukkantak, de minden szem a főtörzsre szegeződött, amint méltóságteljesen lépdelt. Egy király, aki mélységesen lenézi az alattvalóit. Amikor Harris kinyitotta az épületszárny ajtajának zárját, Wilson csendesen szólalt meg, de a hangja messzire ért, és mindenki meghallotta.

- Vigyék át Roberts-et az orvoshoz. McGrath és Bókumbo segíthet neki.

Amikor az ajtót becsukódott, a foglyok csak álltak a helyükön, értetlenül, hitetlenül.

Markham tudta, hogy amikor a foglyok maródira jelentkeznek nála, közülük csak kevesen

betegek. Kimerültek, túlhajszoltak, neurotikusak, pszichoszomatikus tünetek mutatkoznak

rajtuk, de őszintén hiszik azt, hogy a fizikai összeroppanás határán vannak. Kém a szellemi állapotukén. Ez minden bizonnyal soha meg se fordul a fejükben. Ilyenkor megvizsgálta őket, és előírta a megfelelő kezelést. Gy és Sz. Gyógyszer és szolgálat. Néhány szem aszpirin és szigorú ápolás. A megviseltebb idegzetűek némelyike iránt még valami együttérzés is támadt benne. A vizsgálat, ritka kivételektől eltekintve, megerősítette az első alkalommal kialakult véleményét. Az elítélt szolgálatra alkalmas. Gy és Sz. Ami gondot okozott neki, az csak a saját, túlságosan élénk képzelőereje volt, és tudta, hogy ha valamelyik fogolyra Gy-t és Sz-t mond ki, Wilson majd gondoskodik róla, hogy az addiginál keményebben gyakorlatozzák,

gyorsabban fusson, alaposan megismerkedjék a dombbal, és ő maga mindez ellen semmit se

tehet.

Markham valamikor gazdag családból származott. Egy élelmiszer-üzletlánc tulajdonosai

voltak. A nagyapja tönkrejuttatta a vállalatot, s amikor végül rádöbbent a valóságra, főbelőtte magát. A bank vette át a céget, és miután az összes hitelezőt kielégítették, az apjának

mindössze évi ötszáz font életjáradéka maradt.