61

- Ez a helyes beszéd, uram. Nem kellene néhány gyertyát gyújtani értünk?

- Mikor tarthatom meg a gyászistentiszteletet?

- Amint megkapom az utasítást. Felügyelő, ha ezek a foglyok befejezték a munkát, vigye

vissza őket a zárkájukba.

- Igenis, uram.

Wilson továbbment. Az irodájához vezető út mentén fehér mészvonalat húztak az elítéltek. -

Felügyelő, ha befejezték, vissza, a zárkáikba! Majd meggondolta magát. - Már most vigye

vissza őket.

- Igenis,uram!

Rondán megizzadt, és megszokásból be akarta kapcsolni a ventillátort. Meg kellett volna már javíttatnia, maga se tudta, miért nem tartotta olyan fontosnak. Harris várt rá, látszólag nyugodtan, de ő észrevette rajta, hogy ideges, és arra gondolt, miféle újabb francos baj üthetett még be? A foglyok futólépésben elmentek. A felügyelőjük vezényszavakat és szidalmakat

üvöltözött.

- Miért nem a körzetparancsnok jött el?

Wilson is ugyanezen töprengett. A hadseregben ritkán történik az, amire az ember biztosan számított. Nem vallotta volna be, de egy kissé megrendült. Ismerte a körzetparancsnokot, és tudta, hogy az is ismeri őt. Kölcsönös megbecsülés... és most itt van ez, ez a Simmons

ezredes. Amiket hallott róla!

Összehúzott szemmel figyelte Harrís-t. Bizony, ideges. -

Új ember. Azt mondják, azzal büszkélkedik, hogy milyen becsületes, tárgyilagos.

- Küldhették volna valami szemét alakot is.

- Az még inkább kedvemre való lenne. Na, majd meglátjuk, ez milyen lesz.

- Én, ha beszólítanak, kitartok a magam története mellett.

Ez már kezd lekonyulni, gondolta Wilson. - Az igazságot, Charlie. Ezt akarjuk, nem igaz? Az igazságot. Összezavarni a szarosokat. Őrületbe kergetni őket. Megesküszöl a Bibliára, Charlie.

Azzal a jóságos, ártatlan két szemeddel, amit úgy tudsz felvillantani és leoltani, mint valami asztali lámpát. Csak egy pillantás arra a te holdkóros pofádra, és szinte lehetetlen, hogy ne higgyenek neked.

Harris még tartogatott a tarsolyában valamit, amivel visszavághat. A legfrissebb értesülést, amit közölni akart, de azzal, nagy örömére, a változatosság kedvéért ő fogja letörölni Wilson képéről azt a hamis, rosszmájú vigyort.

- A parancsnok, fennen lobogtatva férfiasságát...

- Az mindig magasan lobog, Charlie. Soha, egyetlen nőci se látta még félárbocra eresztve. Az pótolja az eszét.

Harris akaratlan elvigyorodott: - ... bemasírozott a Dszárnyba, és kijelentette, hogy a nyolcas zárka összes foglyát gyilkossággal vádolja.

Wilson lehuppant a székére. - Szentséges Istenem, én meg éppen az előbb mondtam nekik...

- Mi mást tehetett? Hiszen Williams-t...

- Mit tehetett volna? - ordította Wilson. - Ezért várt Simmons-ra? Hogy a saját tökfeje után menjen! - Hatalmas mancsával letörölte az izzadságot az arcáról, s a falon függő térképre nézett. A leszolgált évek állandó emlékeztetőjére. Mit tett... - motyogta, és mélyen

elgondolkozott, miközben cigarettára gyújtott, odalökve a csomagot Harris elé, az rágyújtott és visszadobta az íróasztalra a csomagot. Úgy tűnt fel, hogy Wilson csak önmagához beszél. -

És én még örömmel üdvözöltem itt annak idején ezt az ütődött, mihaszna frátert. Tökéletesen működött. Soha, semmit se csinált. Nem is akart semmi mást, csak szétnyitni egy nő lábát, és rámászni. Zavartalanul intézhettem tovább az ügyeket. Ájtatos Manó őszintén ki fogja

mondani, amit gondol, erre úgyis számítottam. Nem fog szépeket mondani rólam, de ha azt

tenné, a körzetparancsnok azt hihetne, hogy óvodát vezetek. - Harris-re nézett. - Ősidők óta ismer engem. Közös nyelven beszélünk. És ez a Simmons? Csak addig valaki, amíg a háború