72

- Szerintük én vagyok maga a Jézus Krisztus - mondta Randall szerényen.

Wilson bólintott. - Ő vitte végbe azt a bámulatos mutatványt a kenyérrel és a hallal. - Harris-re kacsintott. - Egy ilyen trükk nem ártana az étkezdénknek sem, ugye?

- Már régen ráférne - helyeselte Harris.

- Uram, ezt el lehetne intézni. - Randall ragyogott. Rengeteg haverom van Tripoliban. Eőször is a főtörzsőrmester, aki most a Központi Elosztó Raktár főnöke lett. Ugyanis szívességgel tartozik nekem.

Wilson mélyen elgondolkodott. Ennél hasznosabb madár még sose szállt be a kalitkába.

Aranyat érő lehetőség, amit senki se szalaszthatna el, és ahogy a dolgok állnak éppen most...

- Hogy hívják az új főtörzset?

- Stanners, uram.

- Mondjuk, ha eljuttatnánk hozzá egy levelet a maga aláírásával, amelyben arra kérnénk, hogy a kantin ellátmányából dupla adaggal segítsen ki minket?

Pontosan ez volt az, amit Randall el akart érni Wilsonnál. Én azt mondanám, hogy még többet is igényelhetne, és senki, semmit nem fog kérdezni, és - tette hozzá nyomatékkal csak a rendes adagot fogják felszámítani, ha ugyan valamit is.

- Charlie, ezt gépeld le. - Harris kiviharzott az irodából, és Wilson becsukta Randall

dossziéját. - A D épületszárnyba fog kerülni. A nyolcas zárkába. Ott két fogoly éppen

meggyilkolta az egyik felügyelőmet. Randall ellátottá a száját. Hallgasson meg mindent, amit beszélnek, és jelentse nekem.

Ez képtelenség. Mit képzel róla ez a hülye, hogy mi ő? Randall erre csak a fejét tudta ingatni.

- Meg fogja tenni - mordult rá Wilson. - Most pedig foglaljuk össze még egyszer, hogy miről beszéltünk. Én dupla adagot akartam igényelni...

- Meg is fogja kapni, uram, legalább annyit.

- Ajándék lónak nem nézik a fogát. Nahát. Maga pedig kényelmes beosztást akar, és az

meglesz. De valami azért nem világos itt nekem. Vajon miért áll elém ilyen pimaszul ez a

trükkös nagyokos buzi? Miért viszi el a balhét mások helyett?

Randall area teljesen elvörösödött. - Nem akartam lebuktatni őket.

- Roppant nemes cselekedet. Tehát kivitt egy teherautórakomány szajrét. De elkapták, maga nyavalyás kis buzi. Ennyi belefeccölt munka és tervezés a semmiért! - Randall dermedten

hallgatta. - Most azonban kénytelen vagyok még egy kérdést feltenni magamnak. Ez volt

vajon az első dobása? És teljes lett a vesztesége? Vagy lebonyolított már, mondjuk, még egykét ilyen akciót? Ismert talán egy jó egyiptomi bankárt? Nem helyezett-e el nála esetleg

valamit a jövőre?

Randall kezdett rájönni, hogy teljesen félreismerte ezt az alakot. Nem is olyan komplett

barom, mint amilyennek látszik. Feszülten állt Wilson előtt, lázasan gondolkozott. Szóról szóra, pontosan elismételte, amit a hadbíróságon mondott.

- Az első fuvarom volt, uram, és egyedül csináltam.

Wilson elvigyorodott. - Maga azért nem köpte be a többieket, mert akkor összeomlott volna az egész kártyavár. Pedig az egyedüli reménye arra, hogy valami kisebb büntetéssel ússza meg, az lett volna, ha rávall a bűntársaira. De erre maga sose gondolt, ugye? Maga nagyokos. A maga rohadt raktáros haverjai mind sárosak. Mind lebuknak. Micsoda kurva egy csapás! Pedig azért falazott nekik, mert azt hitte, hogy enyhébb büntetést fog kapni. De most itt van,

Randall, benn a sitiben. Lelkiismeretfurdalása is támadhatott. Azon töpreng, hogy beköpje-e a neveket. Azt hiszi, nem tudnám magából úgyis kiszedni a neveket?

Randall rábámult, aztán félre nézett. - De igen.

- Helyes. Ha az udvarias soroknak, amit aláír, meglesz a kellő hatása...

- ígérem, hogy meglesz.

- Helyes. De tudja, az én szakmámban az ember megtanulja, hogy senkiben sem bízhat. Hát

ide figyeljen, fiam. Nyolcas zárka. Mihelyt beteszi a lábát, rögtön gyanakodni fognak magára.