133

Időre volt szüksége, hogy tanulmányozza a paragrafusokat, és gondolkozzék. Időre, hogy

kiismerje magát abban a bonyolult feladatban, amelyhez hasonlóan őrült rejtvénnyel még

sohasem találkozott.

Baldock és Drummond a huszonkettedik nap reggelén, az előírásoknak megfelelően, elhagyta

a celláját, és vigyázzban állt a folyosón. Harris felügyelő mereven nézett maga elé, amíg Wilson megszemlélte a két foglyot. Rendesen kimosakodtak, megborotválkoztak, tiszta

egyenruhát vettek fel, miután huszonegy napot és éjszakát töltöttek a magánzárkában, ahol mindössze egy pokróc és egy bűzlő kübli volt, s az ajtót csak akkor nyitották ki, amikor

futólépésben kizavarták őket, hogy a vödröt kiüríthessék. Aztán a várva várt lakoma. Kenyér és víz. A két zárka büdösebb volt, mint a medve barlangja.

Szabályos vigyázzban álltak a folyosón. Az arcuk megviselt, elkínzott és megöregedett. A

ruganyos, erőteljes fiatal testük most szinte csak csont és bőr. A szigorú étrend végül

legyengítette őket. Tizennyolc napig folytatták a tornagyakorlatokat és az ordítozást, azután már mindkét zárkában csend lett, és igen csekélyke mozgás hallatszott. Az undorító,

szitkozódva gúnyolódó hangokkal szemben süketnek, a kémlelőnyílásban megjelenő

ellenséges, kaján pillantásokkal szemben vaknak tettették magukat. Egyszerűen tudomásul

vették, a régi kevélység és végül minden érzés nélkül. Ki kellett bírniuk. Vigyázzba álltak, amikor legszívesebben lefeküdtek volna. De kitartottak, nem akartak reszketni vagy

meginogni. Napbarnított színük kifakult, de még álltak a lábukon, sápadtan, megnyúzottan, és a szemük még mindig csillogott.

Az elítéltek, akik bekerültek a verembe (azon ritka esetek kivételével, amikor egyesek derűs hányavetiséggel mentekbe, mért azt hitték, hogy kifoghatnak a rendszeren), rettegve léptek be.

Meg is volt rá az okuk. A magány várt ott rájuk. A sötétség - és hamarosan a félelem. Félelem, a kémlelőlyukon beleső szemtől. A hol meggyújtott, hol leoltott világítástól. A hangoktól. A durva fenyegetésektől és az őrült, gúnyos röhögéstől, és rettegtek, hogy a fenyegetések

éjszaka vagy nappal, bármely pillanatban valósággá válhatnak. Azok a vég nélküli éjszakák. A félelem, a félelem. A nyúlós, ragacsos csend.

Kenyér és víz az étrend. A magány befelé fortyogó, bensejüket facsaró gondolatai, amelyek mind ködösebbé, zavarosabbá válnak. Az idő, amely megáll. Mozdulatlan. Megszűnik. Hány

óra van? Milyen nap van? Megszűnik a számlálóés ítélőképesség, de nem szűnnek meg az

érzések. A félelem érzete. Az álmatlan éjszakák. Előjönnek a gyermekkori rettegések és

rémlátomások a rájuk boruló sötétségtől. Újra átélik mindet. A görcsös álmot, a folytonos felriadást, a fülelést, a rettegést. És semmi, csak a csend. Megőrülök? Ez lenne a

lidércnyomás? A félelem minden megmozdulástól. De kell mégis találni valamit, ami

bizonyosság, térden csúszva, kinyújtott karral. Vakon. És a kéz csak falakhoz ér. Falak,

amelyek bezárják. És egyre közelednek, egyre szorosabban fogják körül. Némelyek az

őrületig jutottak, verejtékben úszva riadtak fel, mert azt hitték, hogy élve eltemették őket. A pokrócról azt képzelték, hogy a koporsójuk. Hogy földet hantoltak föléjük. Ébredés. Aztán rettegve feküdni tovább, aztán az áldott megkönnyebbülés, hogy tudnak mozogni. Fel tudnak állni. Nincsenek eltemetve. Ó, Krisztusom! És botladozva, neki a falnak. Aztán a másiknak. A fájdalom, a hirtelen megkönnyebbülés. Kitapogatni az utat az egyik sarokig, aztán embrió

helyzetbe összekuporodva lefeküdni. Egy újabb időtlen éjszaka.

Wilson arra gondolt, hogy lám, ezek ketten kibírták a huszonegy napot és huszonegy éjszakát.

Se nem csodálta, se nem tisztelte érte őket. Neki is sikerülne. Ő is kibírná. Egy férfinak be kell bizonyítani, hogy férfi. El is várta tőlük, hogy kitartsanak. Ez a két glasgow-i strici.

Kemények, mint a kincstári bakancs. Legyengítette, de nem győzte le őket... még ez ideig. De van még idő, hogy megszelídítsük őket? Lebírták a magányt és a sötétséget. Nem vesztették el a fejüket. Az őrületet csak megjátszottak, és sikerült átvészelniük, ahogy kell is, ezt a csökkentett étrendet. Amely gondosan lett kidolgozva. A pokolba is, sok embernek marha jót tenne, ha olykor-olykor kipróbálná. Ezt a diétát. Nem a vermet. Kipucolni a szervezetet.