108

- „Kedvesem", mondta a főnök. „Az történt, ugye, hogy beleugrott megint."

Az öklükkel verték az asztalt Patakokban ömlött a könnyük a nevetéstől. Tetszett nekik a

történet, és ilyenkor mindig vártak még valami hatásos bemondást, amit Micktől mindig meg is kaptak.

- Hej, de gyönyörű halál!

Újabb nagy nevetésorkán, majd valaki egy másik asztalnál énekelni kezdett.

- Lesz ami mindet, a szentségüket, A soványakat meg a nagy seggüket, Őrmesterek és

tisztesek Meg azok a kurva tizedesek...

Higgins felállt, kissé megtántorodott, de belekapaszkodott az asztalba, és Míckre hunyorított.

- Meg kell mondanom valamit a páternek.

- A bűneidet akarod meggyónni? - kacsintott vissza Mick.

- És a másokét.

Higgins tudta, hogy félig részeg, de furcsamód mégis józannak érezte magát, amikor ezt

mondta.

- Siess vissza!

A katolikus tábori lelkész a sátor egyik sarkában ült egy asztalnál. Egy katona beszélt vele éppen. Egy fejbólintás. Egy röpke mosoly. A korsót az ajkához emelte, s amikor visszatette az asztalra, a kezét továbbra is a korsó fülén tartotta. Több üveg sör volt az asztalon, és a katonák tudták, hogy vehetnek belőle. De kevesen éltek ezzel a lehetőséggel.

Minden vasárnap reggel hatkor misét mondott a kantinban. Mindig öt óra körül érkezett, és ott várta már a kantint vezető őrmester, hogy mindenben rendelkezésére álljon. Különös gondot ez nem is okozott neki. Évek óta úgyis álmatlanságban szenvedett. Mindig odakészített a

páternek néhány üveg behűtött sört. Ettől megszűnt a remegése. Amikor először ment oda a

páter, hogy megtegye az előkészületeket a misére, az őrmester, amint azt később megvallotta,

„csaknem frászt kapott. Még hogy piálni az istentisztelet előtt! Nem mintha ő maga katolikus volna, de azért mégiscsak..." Azért, persze, kiszolgálta. Nevetett rajta, és nem fogadott el pénzt. Idővel aztán hozzászokott a tisztelendő gyengéjéhez. Részeges, de azért, a fenébe is, jó ember.

Ott ült minden este a kantinban, bárkit meghallgatott és mosolygott. Egyik-másik katonának segédkezett a levélírásnál. Soknak a problémáik megoldásában is. Tanácsokat adott, és ahogy az óra mind későbbre járt, a mosolya, meglehet, kissé bizonytalanabbá vált, de továbbra is mindenkit meghallgatott, és ha tudott, segített.

Higgins átült az asztalához, kissé habozott, majd elvett egy üveg sört. A tisztelendő

rámosolygott, de továbbra is Murphy gyakran ismételt panaszára figyelt. „Hazalátogatási

szabadság" - amire mindig ugyanazt a feleletet kapta. - Majd ha meglesz a négyévi

tengerentúli szolgálatod. Ö meg vigyorogva mindig ugyanazt mondta rá: - Majd ha a disznók repülni tudnak.

Murphy felállt, de nem hagyta ki a lehetőséget, hogy felkapjon még egy palack sört. - Atyám, mi az, hogy köszvény?

- Olyan betegség, amelytől megdagad az ember lába meg a lábszára.

- És azt mitől kapja az ember?

- Ha habzsolja az életet.

- Túl sok pia meg nő meg ilyesmi?

- Bizony. De miért kérdezed?

- Most olvastam, hogy a pápa köszvényes lett.

- Murphy! Menj a csudába!

A tábori lelkész együtt nevetett a többiekkel, amint Murphy gyorsan továbbállt. Majd Higgins-hez fordult.

- Már jobban vagy?

- Jesszusomra, atyám, nem'a!