95

- Aha! - Mick szemében elérik érdeklődés csillogott. Szóval, azok a kurva dögök

kinyiffantották.

- Hát... meghalt.

- Ki?

- Egy élhetetlen kis hülye volt... olyan szánalmas alak... Ezért szúrták ki.

- De azok a nyavalyások megölték.

Higgins-nek váratlan ötlete támadt. Hátha Mick adhatna fel egy nem cenzúrázandó levelet.

Több az esélye, ha átcsúszik, ha ő küldi a feleségének, és az lépne érintkezésbe az ő

Caroljával. De hát az Micket is beleránthatja a bajba.

- Valamit kiötlöttél, Albie?

- Még gondolkodnom kell rajta.

- Mi nem vagyunk beszari alakok.

- De azon lebukhatsz.

- Ha úgy gondolod, mondd el nekem, bármikor... Higgins bólintott. Soha nem volt ilyen jó

cimborája, mint

ez a Mick. Az ember mindenben számíthat rá. Persze, hogy megtenné. Az egyetlen jó dolog,

amit az ember elmondhat a hadseregről, hogy néhány jó barátra tesz szert. Ha mindketten

megérik ennek a rohadt háborúnak a végét, örökké kapcsolatban maradnak egymással. Az

embernek a civil életben is szüksége van egy jó cimborára.

- Van itt számomra valami posta?

- Az irodista tizedes vette át.

Higgins félig-meddig felállt, de aztán visszaült. - Ezt előbb befejezzük.

Mick elvigyorodott. - Számíts rá, ha Carol megtudta, hogy hol voltál, szép kis patáliát csaphat neked.

Higgins visszavigyorgott rá. - Azt se bánom, csak írjon nekem.

Biztos, hogy nagy grimbuszt fog csinálni. Le fogja kapni őt a tíz körméről. De azzal kiadja a haragját, és többé eszébe se jut. Mindig is derék lány volt, és hála Istennek, nincsenek

gyerekek, akikért most izgulni kellene. Elég izgalma van a bombázások miatt, meg hogy

Carolnak egy gyárban kell dolgoznia.

- Hogy állsz pénzzel, Mick?

Egy hunyorítás. - Van egypár shillingem. Elég ahhoz, hogy holnapra jó kis másnaposságra

ébredj.

- Kit érdekel a holnap?

- Attól a kairói kiruccanástól nagyon nemtörődöm lettél, fütyülsz a jövőre.

- A jövő! - Olyasmi ez, amiről az ember sohasem beszél. Sose lehet az ember olyan nagyon

biztos, hogy van-e jövője egyáltalán.

- Arról beszélnek, hogy Olaszországba...

- Mikor?

- Persze, ez csak duma, meg olyasmit is mondanak, hogy hazavisznek minket Angliába, aztán a második frontra.

- Ugyan! Arról még szó sincsen.

- Akkor meg miért rostokolunk még mindig itt?

- Eléggé furcsa.

- Hol lennél szívesebben? Az olasz tengerparton vagy a nyugati második fronton?

- Kairóban, ahol megint tökrészegre ihatnám le magam. Mind a ketten elnevették magukat.

Harris-nek sikerült először talpra állni, utána Henshaw-nak. A két felügyelő, aki a falnak csapódott, bizonytalanul ingadozó lábbal, szédülve és káromkodva tápászkodott fel.

Mindkettőjükben volt annyi lélekjelenlét, hogy a kar- és lábizmaikkal az utolsó pillanat

töredék részében is fel tudták fogni az ütközés erejét, de a fejük mégis a fallal került

érintkezésbe, és még mindig úgy hallották, mintha nagyharangok zúgnának bennük. A