154

- Ha... ha ez igaz. Ha igaz, amit maga mond...

- Ugyan kérem - mondta Harris, és elmosolyodott. - Ön is jól tudja, hogy a nyűgös fiukákat néha kezelésbe veszik. Ön is összefoltozott már jó néhány ilyet. Tudja, hogy kikről beszélek.

A vakokról, akik nekimennek a falnak, vagy akik megbotlanak a saját cipőfűzőjükben és

összeverik magukat.

Harris cinkosán, megértőn kacsintott, és sugárzó mosolyt küldött Markham felé.

Markham semmi hajlandóságot sem mutatott, hogy bármiképpen is állást foglaljon. - Ha ez

igaz, Harris, akkor itt teljes körű kivizsgálás lesz, és magának is vallomást kell tennie.

- És önnek, uram?

Markham lebiggyesztette az ajkát, és úgy rémlett, hogy kissé elgondolkodik ezen.

- Az ön vallomása az egyedüli, uram, amelyet a bíróság komolyan fog venni - mondta tovább, rendületlenül, Harris.

- Na nem! - Markham elhúzódott Harris-től.

- A parancsnok semmit se fog tenni.

Roberts a falnak támasztotta a hátát és behunyta a szemét. A lábában kissé enyhült a fajdalom, de a zárka fullasztó hőségétől és az elszenvedett verés utóhatásaként hányingere volt és

szédült.

Harris Markham után ment. - Én mondom önnek, hogy az én vallomásom semmit sem ér. A

főtörzs azt fogja vallani, hogy én egy hasznavehetetlen börtönfelügyelő vagyok. Nézze! Én most is büntetésben vagyok. Laktanyafogság, úgymond kötelességteljesítés elmulasztásáért. A főtörzs bármelyik felügyelőt maga mellé tudja állítani, hogy ha szükséges, az minden

kijelentését igazolja. De ha ön odaáll a bíróság elé, ön, az intézmény orvosszázadosa, az már más!

Miközben Harris beszélt, Markham többször is bólogatott, mintha teljesen egyetértene vele. -

Természetesen... természetesen, de hát tényekre és hiteles szemtanúkra van szükségem.

- Hát, uram, elsőként itt van Roberts.

Lenéztek Roberts-re, aki addigra már csukott szemmel, a hátán feküdt.

Markham a fejét rázta. - Attól tartok, ez semmit sem érne. Azért került be ide, mert megütött egy tisztet. Azonkívül gyávaságért ítélték el. Az ő priuszával... - Újra a fejét csóválta. - Nem.

Nekem bizonyosságra van szükségem. Egy szemtanú vallomására.

- Bizonyosság! - Harris éles pillantást vetett Markhamre. - Ha nem cselekszik gyorsan,

megkapja a teljes bizonyosságot, amire szüksége van. Egy kincstári pokrócot és egy

fakeresztet.

Hátranézett, amint meghallotta a folyosóról Williams ordítását. Rajta, Bokumbo, és maga,

McGrath! Fogják a holmijukat, és indulás a verembe! - Bemént a zárkába és ráordított Harrís-re. - Látod, te is kihúztad már a gyufát, te felügyelő! Egykettőre bekerülhetsz te is ide, az én kezem alá!

- Felügyelő! - szólt rá Markham. - Várjon odakinn, amíg Harris-szel beszélek.

- Két elítéltnek sürgősen össze kell szedni a holmiját, uram.

- Ki fogom hallgatni a zárka foglyait. Mindet.

- Parancs, uram! - Williams intett Bartlettnek, mire az befutott a zárkába és vigyázzba állt.

- Neve?

- Bartlett, uram.

- Van valami panasza?

- Nincs, uram.

- Biztos?

- Biztos, uram.

- Semmi panasza a felügyelőkre?

Williams megmozdult és szorosan Bartlett mellé állt.

- Nincs, uram.