2
Fehérre mázolt puszpángfa keresztek nyújtogatták csúcsukat az ég felé. Rajtuk nevek, számok, ezredek fekete betűi mondták el mindazt, amit el kellett mondani. Tombolt a nyár, perzselő
szél sepert végig a sivatag fölött. A nevek még nem fakultak ki, de majd megteszi a magáét az idő.
Negyvenhét sír volt ott, és amint a hadsereg teherautói eldübörögtek a temető mellett, a
katonák szórakozottan kibámultak a kocsikból, némelyikük arra is emlékezett, amikor először látta ezt a temetőt. Azt a homokba, szuronnyal lefelé tűzött néhány puskát, a tusukra illesztett, bizonytalanul billegő rohamsisakokkal. Mintegy tucatnyit. Valamilyen csetepaté robbant ki ott, majd utána ugyanazon a helyen eltemették a halottakat. Úgy tudták a katonák, hogy
néhány skót fiút.
Később, onnan mintegy mérföldnyire, előretolt tábori kötözőhelyet állítottak fel, azt pedig, úgy hírlett, a német páncélosok egyszerűen lerohanták. Egyesek szerint a sötétben, mások azt állították, hogy fényes nappal, s azok a rohadt nácik halomra lőtték a sebesülteket. Akik életben maradtak, ha ugyan voltak olyanok egyáltalán, valamelyik hadifogolytáborban
várhatják a háború végét.
Ha vette volna bárki is a fáradságot, hogy meglátogassa a temetőt és elolvassa a neveket a kereszteken, az megláthatta volna, hogy egy tucat skót volt köztük, az egyik skót ezred
katonái. A többiek angolok ott feküdtek szorosan egymás mellett a forró napon és a csillagos égbolt alatt, egy idegen országban.
Konvoj haladt el a sírok mellett; csikorogtak a sebességváltók, ide-oda dülöngéltek és
zötykölődtek a teherautók a bombatölcsérek fölött, amelyek még mindig szinte
használhatatlanná tették a kátrányos makadámutat. A teherautókból kinéző katonák meglátták, hogy a temetőben, a változatosság kedvéért, valami tevékenység folyik. Egy sírgödörbe éppen egy halottat eresztettek le. Kíváncsi pillantások, néhány megjegyzés, mélyen leszívott
cigarettafüst, de nem valami nagy érdeklődés. A konvoj dülöngélve és zötyögve ment tovább, és nemsokára már valami más adódott, amin el lehetett gondolkodni.
A tábori lelkész, gúnynevén Ájtatos Manó, amit egyébként ő maga is tudott, homokot szórt
egy katonai pokrócba csavart tetemre, és miközben hamis hangon úgy-ahogy elénekelte a
búcsúztatót, arra gondolt, bárcsak kissé több tiszteletet tanúsítanának a foglyok, akik izzadva eresztették le a holttestet a sírgödörbe. Melegük volt és szomjaztak. 45 fokos hőség
árnyékban, de árnyék arrafelé nem is volt, és egyetlen fogoly se törte nagyon magát, hogy feltöltse a gödröt. A pokrócba csavart tetem sose volt a haverjuk. Ütődött, semmirevaló alak, ezt mondogatták róla. Nem bírta ki a dombot, nem bírta ki a büntetést. Látták, hogy mindig kidöglik a dombon. Még csak nem is színlelte, hogy igyekszik, meg hát egyébként is, mi volt az ok, amiért ide bekerült? Már az is tiszta röhej.
Olyan híreket kapott hazulról, hogy a felesége összeszűrte a levet valakivel, de lehet, hogy több pasassal is. Erre aztán mit tett ő maga? Kitervelte, hogy elrejtőzik egy Angliába induló hajón. Azt a trükköt próbálta ki, amelyik egyszer már bevált valakinél. Hozzácsapódott egy öreg katonákból álló csoporthoz, kiszolgált hadfiakhoz, akik letöltötték már a maguk idejét Palesztinában, Líbiában, Tripoliban. A lebujokban és a kuplerájokban. Végigcsinálták az
összes hadjáratot, lehúztak több mint négy év tengerentúli szolgálatot, és a jog szerint most hazafelé indultak. Igazán nagyszerű, nagylelkű elgondolás! (De aztán, amikor megnyílt a
második front, ezeket is bevetették Franciaország partjain.) Szóval ez a fiú is feljutott a hajóhídra, ahol ordítozni kezdett: „Nem akarok hazamenni!" Persze, nem volt
beszállókártyája. De a piros sapkás katonai rendőrök, ahelyett, hogy betuszkolták volna a hajóba, ami a fáma szerint egyszer már megesett valakivel, leráncigálták a hajóhídról és
bevágták a fogdába. Röhögve, persze. Ilyen trükk csak egyszer sikerülhet.
Stevensnek hívták. A szegény kis nyavalyást.
A foglyok feltöltötték a sírt, apró ütögetésekkel elsimították a homokot és Wilson ezred-
főtörzsőrmester* meg Harris törzsőrmester felé pislogtak. Kijárt volna egy cigi ezért a