47

- Mondtam, hogy eltussolhatom? Ők tussolják el, ha már túlságosan messzire bűzlik. Ha

engem lefokoznak és megszégyenítve leszerelnek, és úgy kerülök haza, tudni fogom, hogy mit tegyek. Nem leszek én a bűnbak, senki helyett! - Kiegyenesítette a derekát. - Krisztusomra, jól esne most egy korty ital, de lefogadnám, hogy neked is.

Kinyitotta az iratszekrényt és kivett egy félig tele palackot meg két poharat, whiskyt töltött, aztán egy cserépkorsóból még vizet öntött hozzá, s az egyik poharat Harris-nek nyújtotta, aki hálásan elfogadta, leült Wilsonnal szemben, egyik könyökével az íróasztalra támaszkodott, a másik kezével a legyeket hessegette el, mielőtt belekortyolt az italba. Nehéz időknek nézünk elébe.

- Minden jót, amit csak kívánsz magadnak - mondta Harris, amint felemelte a poharát;

mindketten ittak és közben gondolataikba mélyedtek.

Amíg Wilson és Harris odabenn ivott, Roberts, Bokumbo, Bartlett és McGrath kihasználta az alkalmat. Senki sem őrizte őket, nyugodtan beszélgethettek.

Harris végig se gondolta, hogy az ajtó nincs nyitva, és neki tulajdonképpen az ajtónyílásban kellene állnia. Egyidejűleg mindkét világban. Wilson általában nem bánta, ha az ajtó nyitva maradt, már csak azért sem, mert jólesett az így keletkezett kis légmozgás. Azt se bánta, ha a foglyok, akik éppen hallótávolságon belül voltak, meghallották, amit a fegyelmi vétségért maga elé rendelt embereknek mond. De ez most teljesen más helyzet volt. A vád, ha majd a

parancsnok megfogalmazta, gyilkosság lesz, és Wilson nem akarta, hogy az ügy pillanatnyi

szakaszában a foglyok, a D-szárnyon kívül, máris csámcsogni kezdjenek rajta, mielőtt ő maga szükségesnek tartaná, hogy bejelentse. Harris fejében most kezdett csak derengeni, hogy már megint elhanyagolta a kötelességét. Egy felügyelőnek ott kell lennie a foglyoknál és

biztosítani, hogy amíg folynak a kihallgatások, a kintiek ne dumáljanak és kíváncsiskodjanak.

Wilson hamarosan ezt is a fejemre fogja olvasni, dohogott magában Harris, de hát a fenébe vele és minden egyébbel is! Az összes rohadt bűnténnyel! Úgy tetszett, a kutyaharapást

szőrével módszer csodákat tesz a másnaposság gyógyításánál.

Boldogan elfogadott még egy pohár italt. - Ez az utolsó, Charlie - mondta Wilson -, különben olyan kurvára lágyszívűek leszünk, hogy koktélpartira hívjuk a nyolcas zárkából a fiúkat. -

Harris kötelességtudón nevetett.

- Mi lenne, ha vacsorát és táncmulatságot is rendeznénk a tiszteletükre?

- Az egyedüli tánc, amiben részük lesz, az...

- A dombon lesz - mondta Harris vidáman. - Még csak egy hete, hogy ezek idejöttek, és máris milyen nagy fiúk lettek itt.

Wilson elvigyorodott és felemelte a poharát. Nagyszerű dolog a whisky, de megvan az a

szokása, hogy eltereli az ember figyelmét a valóságról. És miért is ne tenné? - érvelt magában.

Ha nem így volna, nem is lenne érdemes hörpintgetni.

Roberts meghallgatta, mi történt Bartlettel, McGrath-szel és Bokumbóval, és tudta, hogy

keservesen megkínlódtak. Bokumbo nem beszélt a bőrszínére tett megjegyzésekről, de

eldicsekedett, hogyan osztotta ki azt az istenverte főtörzset, Roberts azonban tudta, már csak abból is, hogy ránézett, hogy ez a történetnek csak az egyik fele. Bokumbo nagyon felindult volt, és ugyanúgy, minden hetvenkedése ellenére McGrath is, ami pedig Bartlett meséjét illeti, hogy Wilson azt akarta, valljon rá a többiekre, ő azonban ezt visszautasította, hát az tiszta röhej. Ha azt követelte volna Wilson, hogy ő legyen a hóhér, buzgóságában még a bakancsa

talpát is lenyalta volna, hogy a háláját kifejezze.

Most pedig pillanatokon belül őrá kerül a sor. Idő kell a gondolkodásra, de hiába gondolkodott egész éjszaka, semmi különöset nem tudott kiagyalni. Úgy rémlett, ritkán segít rajta, ha előre gondolkodik, ha megpróbálja előre kitervelni a lépéseket. Ezt megteheti az ember a térképen, még csatát is nyerhet így, de Wilson nem térkép. Maga is bűnrészes vén zsivány, az ember

sose tudhatja, merre fog ugrani. Várni kell, meg kell hallgatni, mit mond, meg kell figyelni, hogy tartja-e magát szigorúan a szolgálati szabályzathoz. Tudta, hogy nem, de egy dologban 48

teljesen biztos volt. Ha Wilson nem tudja kihúzni magát valami blöffel a csávából, akkor

rengeteg vesztenivalója lesz. A rangja, és még súlyos börtönbüntetést is kaphat.

Roberts várta, hogy beszólítsák, és valóban, elég hamar kinyílt az ajtó, Harris intett, Roberts pedig a segítséget visszautasítva a barakkhoz bicegett, a sérült lába neki-nekiütődött a földnek, nem tudta, nem töröttek-e a csontjai. Pokoli fájdalmat érzett. Harris hagyta, hogy segítség nélkül elsántikáljon az íróasztalig, és ott egy jóváhagyó fejbólintásra leüljön.

Wilson úgy olvasta Roberts katonai minősítőlapját, mintha nem ismerné már kívülről is. Ezt az ócska trükköt próbálta ki rajta is.

Roberts-re korán ráütötte bélyegét a szegénység. Jó eszű fiú volt, de a falusi iskola, amely a műveltségnek csak az alapelemeivel ismertethette meg, megpecsételte a jövőjét; ezen kívül maga Anglia, amely egyik végétől a másikig a munkára és a segélyre várók egyetlen, vég

nélküli sora volt, és mint a többi millióknak, őneki is eldöntötte a sorsát. Mezőgazdasági munkás, amikor nem volt éppen munkanélküli, mert hiszen demagóg uszítónak tartották már

fiatal korában is, amikor a fiúknak még a szavukat sem illene hallatniuk, és hagyni kellene, hogy beszéljenek csak az idősebbek és tapasztaltabbak, ám azok többnyire hallgattak, mert féltek, hogy elveszítik az állásukat. Az üres gyomornál még a megaláztatás és az éhbér is vonzóbb, de Roberts sokkal értetlenebb volt, mintsem hogy ezt belássa, így aztán tizenkilenc éves korában lerázta a bakancsáról a falusi port, elgyalogolt Londonba, ahol meglátta

Angliának a walesi völgyeken kívüli legnagyobb munkanélküli és segélyért sorban álló

tömegét. Katonai szolgálatra jelentkezett. Lázongó természetű lévén, nem szívesen viselte el a fegyelmet. De aztán felülkerekedett az alapvetően józan esze. Nem erőszakkal vitték el

katonának. Önként jelentkezett, beilleszkedett tehát a hivatásos katonaéletbe. Többre akarta vinni, mint hogy egyszerűen eltengődjék. Elhatározta. hogy ez lesz az életpályája, s ebben a maga választotta hivatásban viszi is valamire. Minden szempontból jó katonának számított, de a bensejében azért ott szunnyadt a lázadó.

A megjelenése is pontosan olyan volt, mint ő maga. Az az ember, aki arra is képes, hogy az öklével támassza alá a mondandóját. A maga kemény, markáns módján jóképűnek volt

mondható. Nehéz, keserves úton jutott el addig, hogy alávesse magát a fegyelemnek és

vállalja a felelősséget, de azt is tudta, hogyan adja tovább és ossza meg másokkal.

Londoni kaszárnyákban állomásozott, de aztán a gárdistákhoz kérte át magát, ott azonban csak őrszolgálatra osztották be, mindenféle kétes alakokra és vén buzikra kellett vigyáznia,

kifosztani és összeverni őket. A szórakozást számára a cselédlányok jelentették. Többnyire walesi és ír lányok, bőven kijutott neki belőlük. Aztán következett India és az a csaknem hihetetlen életforma. Kemény fegyelem és nemtörődömség. A brit lobogó, a Birodalom, és a

„rúgd seggbe a bennszülötteket". Sikerült végig közömbös képet vágnia és kikapcsolni a gondolkodását, nem meglátni, hogy mi folyik ott. Szolgálaton kívül, kárpótlásként csak egy kis olcsó piálás maradt, meg a bajtársai számára a kurvák, őt azonban megragadta India

varázsa, ami, úgy látszik, most már elkíséri élete utolsó napjáig.

Angliába visszakerülve végül megállapodott egy walesi szolgálólány, Alice mellett. Alice

imádta őt, s a nászéjszakájukig szűz volt. Két fiuk született, akik megtanulták, hogyan

viselkedjenek. Olykor szemtelenek voltak, eléggé értelmesek, ragaszkodók és tisztelettudók.

Majd jött a háború, a gárdista lovát tankra cserélték. Az ő szívéhez azonban továbbra is

közelebb állt a ló. Tizenkét év alatt főtörzsőrmesterségig vitte, és aztán bekövetkezett az az esemény, amely a gyávaság bélyegét sütötte rá.

Wilson egy papírlapot nyújtott át neki. Elolvasta és visszaadta. Bokumbo és McGrath azzal próbálkozik, hogy bolondnak tetteti magát. Erre én nem vagyok vevő.

- Készült egy ilyen írás engem illetően is, uram?

- Amikor félig nyomorék? Maga ellen nem lesz vádemelés. Csak néhány kérdésre kell

válaszolnia, és ez vonatkozhat esetleg Bartlettre is. Ki ölte meg Williams-t?

- Nem tudom.