149

- Nemrég alaposan megvizsgáltam őket. Mindnyájan tökéletesen A-I kategóriájúak.

Feltehetően soha életükben nem voltak jobb állapotban.

Bokumbo csak nézte, amint az orvos távozik a tanúk padjától, tudta, hogy Markham az

ügyből jóságos szamaritánusként került ki.

Harris lépett a helyére, komolyan, egyenesen állt ott és csupa igazat mondott; a mérkőzésnek ebben a fordulójában végre Lewin is szerzett néhány pontot. Harris nyugodtan, világosan

beszélt Williams-ről, akiről ebből kiderült, hogy gazember volt. Azt nem tudta pontosan

Harris, hogy hányszor fegyelmezte a foglyokat a dombon, hányszor zavarta fel és le őket, de túlzásba vitte, és abban Harris biztos volt, hogy Stevens-t a kelleténél többször futtatta meg.

- Tiltakozom. A tábori orvos jelentése... A tiltakozásnak helyt adtak.

Harris véleményét Williams-ről az ügyész nem változtathatta meg, ezért nem is akart

túlságosan elmélyülni ebben a témában. A hadbíróság számára a lojalitás volt az a szempont, amit mérlegelni kellett. A lojalitás a hadsereghez. A tisztikarhoz. A királyhoz. Harris mind e kérdésekben könnyűnek találtatott, és kurtán leléptették.

- Nincs több kérdésem. - Aztán a bírósághoz fordulva: Nemcsak azt állapítottam meg, hogy

rosszindulatú tanú, hanem azt is, hogy elfogult a vádlott javára.

E búcsúrúgás ellenére Bokumbo biztosra vette, hogy Harris őszinte beszámolója feltétlenül kell, hogy segítsen rajta. A tisztek arckifejezéséből azonban nem tudta megállapítani, mi az ördögöt gondolhatnak, mindössze annyit: lehet, hogy Harris tanúvallomását nem helyeslik

maradéktalanul.

Lewin százados számos kérdést és mellékkérdést akart még Simmons ezredeshez intézni, de

az ügyész ennek gyorsan véget vetett.

- Mindnyájan olvastuk és pontosan ismerjük Simmons ezredes úr érdekes jelentését, és mivel ő maga csak egyetlen napot töltött a Tábori Büntetésvégrehajtási Központban,

elképzelhetetlennek tartom, hogy bármit is hozzá tudna még tenni.

A tisztek áttanulmányozták a jelentést, és meg voltak győződve, hogy az nagymértékben el

lett túlozva.

Harris felügyelő panaszkodott Williams-re. Wilson főtörzsőrmester viszont bombát

robbantott.

- Williams felügyelő szadista volt. Időbe telt, amíg rájöttem, de akkor már túl késő volt.

Stevens addigra meghalt. Roberts-et szörnyen összeverték. Williams gúnyt űzött a rendből és a fegyelemből. A domb elrettentő szándékkal létesült, és ha az elítéltek nem paríroztak

gyorsan, a szokásos büntetésben részesültek. Magánzárka és egyes számú börtönétrcnd. Ez az én tapasztalatom szerint mindig célravezető volt. Megismételte, mintha csak önmagának

mondaná és mintha még mindig el se tudná hinni: - Huszonnégyszer! Minden bolondnak

tudnia kell, hogy az túlzás.

Lewin százados, aki elképedt ettől a meglepő tanútól, csak hápogni tudott, hálásan. -

Köszönöm. Nincs több kérdésem.

Bokumbo hinni sem akart a fülének. Érthetetlen. Wilson bevallotta, hogy hibázott. Már

korábban is azt ordította, hogy Williams-t fogja vádolni. De senki sem hitt neki. És íme, most megtette. Határozottan. Tisztességesen. Rendíthetetlenül. Kimondva az igazságot.

A bírói emelvényen a tisztek is csak bámultak rá. Az ezredes valami döbbenettel. Most

hallotta először és most hitte el vajon az igazat? Az óriási pödört bajszú őrnagy szeme

kidülledt. A rózsás arcú őrnagy képe portói bor színről bíborra váltott. A két fiatal százados a száját látogatta.

A katonai ügyész lassan kihúzta a maga imponáló termetét, és a sértett méltóság szobrának képét vette magára. Egy áruló állt a szeme előtt. Wilson főtörzs, aki az ő tanúja volt. A döntő

tanúvallomás, amire szüksége volt, hogy teljesen világossá, könnyen eldönthetővé tegye az ügyet.