19

- Egy kis piára volt szüksége, mi? Amiből egy csepp bátorságot meríthet, hogy elrohanjon a körzetparancsnokhoz. Azt tudja már, hogy Williams-szel mi történt?

- Honnan is tudná?

- Nem jelentetted neki?

- A parancsnok éppen a legrosszabb pillanatban jelent meg a színen. Hadd közölje vele ő az örömhírt.

- Miért nem jöttél egyenesen hozzám?

- Éppen oda igyekeztem, amikor láttam, hogy a parancsnok benn van nálad, abból tudtam,

semmi szükséged rá, hogy ugyanazt kétszer is elmondják.

- Akkor hát én megyek át Markhamhez. - Wilson a hóna alá dugta a palackot. - Nekünk azért még lesz egymással beszélnivalónk. -Az ajtó felé indult. - De tiszta ingben, felügyelő!

Markham százados egy vászonszéken ült és a rádiója gombjait csavargatta, a BBC adását

próbálta megtalálni. Tudta mindig a legfrissebb híreket. Tudott a németországi

bombázásokról, amelyekből a németek kamatostul kapják vissza azt, amit adtak. Tudott az

oroszok kemény ellenállásáról. A sorok közt olvasva azt is tudta, hogy a britek és az

amerikaiak nem valami gyorsan nyomulnak előre Olaszországban. Szívesen áthelyeztetné

magát oda, ha majd normalizálódik a helyzet, de még nem most... vagy talán mégis... Hiszen hol lehetne rosszabb, mint ezen az undorító szeméttelepen?

Újra átolvasta a katonai körzet parancsnokának írt jelentését. Nem rossz. Felmenti a felelősség alól, de még egy kicsit át kell javítania. Állott, meleg whiskyt és vizet ivott, és újra a papírlapokat böngészte. Le kell gépelni, és át kell fogalmazni hivatalosabb hangúra. Található-

e benne bármi olyan, amit félre lehetne érteni, félre lehetne magyarázni úgy, hogy őt a

legcsekélyebb mértékben is felelőssé tehessék Stevens haláláért? Még a gondolat is

nevetséges. Stevens egészségi állapota a legjobb, vagyis A-I kategória volt, amikor

futólépésben bejött hozzá.

Az erős légköri zavarokkal küszködő könnyűzene kellemetlen hangokat hallatott, Markham

bosszúsan Csavargatta a gombokat, de a légköri zavarok, ha lehetséges, még jobban

felerősödtek, ezért inkább elzárta a rádiót. Úgyis éppen elég gondolkodni valója volt. Ezen a háttérzene néha segített. Megnyugtató tudott lenni, de ma este nem. Ivott, és csak ült és elmerengett a pohárral a kezében. Leadja a jelentését és várni fog. A katonai körzet

parancsnoka minden bizonnyal személyesen akar majd beszélni vele, ő pedig addigra

felkészül, hogy ismertesse az ügyet, és átgondolja a kérdésekre adandó válaszait is. Ő maga udvarias lesz, diplomatikus, határozott, és mivel feddhetetlen, nyíltan és becsületesen fog mindenről beszélni, ami a parancsnoknak nem válik majd valami nagy dicsőségére; ami pedig Wilsont illeti, hát az bizony csupa rossz pont lesz. A főtörzs úrnak az az oly sokat, túlságosan is sokat emlegetett jó híre. Huszonöt évi makulátlan szolgálata, ezé a szadista gazemberé, egyszeriben semmivé lesz. Le fogják törni a szarvát. Még szerencsés lenne, ha megúszná itt, helyben, valami súlyos büntetéssel. A foglyok itt nagyon örülnének neki, de sajnos Angliába fogják küldeni, egy polgári börtönbe. Ami pedig Williams-t illeti...

Kopogás az ajtón. Bosszúsan nézett oda: - Tessék? Ki az?

Az ajtó kinyílt, Wilson lépett be, nyájas mosollyal az arcán. Jó estét, uram. Remélem, nem zavarom.

Wilson, mint mindig, most is mintegy szemlét tartott a helyiségben. A tekintete egy pillanatra megállt a véletlen ágyon. Az asztalon lévő palackon. A poháron Markham kezében, melyet a

tábori orvos a másik kezével ösztönösen félig' meddig eltakart. A barátságos mosoly, mely inkább volt ijesztő, mintsem igazán barátságos, most őt vette célba. Őt szemlézi ez az altiszt, és dühösen az jutott eszébe, hogy a haja is kócos, fésületlen, az ingkabátja nyitva a mellén, gyűrött, csupa izzadság.

- Főtörzs, ha nem fontos...

- De az, uram. Fontos, különben nem zavarnám.