71

a hülyének, amin elgondolkozhat. - Semmi, uram. Hiszen nem lehetnek a „mi fiaink" azok, akik megfújják az árut. Azok csakis az arabusok.

- Aha! - Most már kezdett derengeni valami Wilson fejében. Na és elmondta ezt a hadbíróság előtt?

- Körülírva.

- De meg sem említve, hogy a „mi fia;Tik" követték el?

- Persze, hogy nem, uram.

- Aha.

- És a piros sapkások. Persze azt is csak körülírva.

- És a... - Ritkán fordult elő, hogy Wilsonban benn rekedt a szó.

- Tudja, uram, nagyon a begyemben voltak. Kurvára elkaptak engem.

- Kurvára jól is tették! - üvöltötte Wilson.

- Nem, uram - szögezte le határozottan Randall. - Én mindig szívügyemnek tekintettem, hogy behunyjam a szemem, amikor ők csórnak el valamit.

Randall és Wilson Harris-re nézett, aki elfüttyentette magát és felnevetett. - Na és? - faggatta a főtörzs Randallt.

- A tiszt, aki az én védőm volt, tisztázni akarta, hogyan mennek a dolgok a Központi Elosztó Raktárban.

- Én is azt akarom. - Harris erre bólintott, ami nyilvánvaló egyetértést is jelentett.

- Nos, a cuccot a kikötőkben hajózzák be. Angliában, Ausztráliában vagy bárhol, és a rakodók természetesen már elkezdik a lopkodást mindenből, amire csak rátehetik a kezüket.

- Jézusom - mondta Harris, és megpróbált továbbra is komoly képet vágni.

- Már most - folytatta Randall -, a hajó megérkezik Tripoliba, és egészen természetes, hogy a piros sapkások azok, akik először jutnak hozzá mindahhoz, ami elcsórható.

- Egészen természetes - visszhangozta Harris, és még mindig igyekezett plépofát vágni.

- Na és aztán. Az arabusok sem akarják, hogy kimaradjanak a buliból, ugye?

- De nem ám - bólintott Harris. - A kurva arabusok sem akarják, ugye, és az is egészen

természetes.

- Charlie - szólt rá Wilson. - Türtőztesd magad, és hallgasd csak a bölcsességnek ezeket a gyöngyszemeit.

- Jézusom! - sóhajtott Harris.

- Ha a piros sapkás katonai rendőrök rajtakapják az arabokat, hogy lopják az árut, elcsípik őket. Már most a cucc végül megérkezik a Központi Elosztó Raktárba. De persze marhára sok hiányzik már belőle. Egy láda sör. Teljesen hibátlannak látszik, csak a súlya meglehetősen csekély. Negyvennyolc üvegnek kellene lenni benne, de még jó, ha megvan egy tucat.

Whisky, gin, konyak. Ugyanez a história. Én tehát egy kis dilemma előtt állok. Az árut

megdézsmálták, és ezt jelenteni kell.

- Ki az, aki köteles jelenteni? - tudakolta Wilson.

- Természetesen én.

- És aztán?

- Terjes leltárt kell készítenem.

Harris hangja érdessé vált. - Bért, mi rossz szakmát választottunk.

- És így nyeri meg. Anglia az istenverte háborút, Charlie.

- Wilson a fogát vicsorította, Harris pedig egyetértése jeléül mosolygott. Wilson ekkor teljes figyelmét az előtte álló mosolygó, sima beszédű csibészre összpontosította. Ez aztán az

elsőrendű gazember, előadja itt neki az egész tényállást, méghozzá olyan ártatlan pofával, mint egy ma született csecsemő.

- Azt mondta, úgy, azt elfelejtette megemlíteni, hogy a maga cimborái is lopkodták az árut.

- Természetesen.

- így hát maga közkedveltségnek örvend a körükben?