52

Wilson gúnyosan atyáskodó hangon mondta: - Jól van, Charlie, most az egyszer fején találtad a szeget. Nincsenek rendben, ugye?

- Nem, uram. Úgy viselkednek, mint a cirkuszi majmok. - Az arcán még mindig ott volt a

vigyor, és azt a választ kapta, amire számított: röhögést és gúnyos ordítozást a foglyok

részéről.

Wilson ismerte Harris-nek ezt a játékát. Könnyednek mutatkozik, bohócot csinál magából,

úgy próbálja lecsillapítani az elítélteket. Megvetette érte, pedig ez a taktika máskor is hasznosnak bizonyult, amikor a háborgó elítéltek már-már a lázadás határán voltak. Hát csak csinálja egy darabig.

- Majomháznak mondják az ilyet, ugye, Charlie?

- Igen, uram.

- És olyan büdös is, ugye? Nem loccsantottak itt ki valamit?

- De igen, uram.

- Mosakodtak?

- Igen, uram.

- És kitakarították a zárkáikat?

- Azt nem, uram.

- Akkor hát ez az, amit meg kell tenniük. Nem tűrhetjük, ugyebár, hogy olyan bűz legyen itt, mint egy majomházban.

- Az ön utasítása volt, uram. Hogy zárjuk be őket.

- És az talán baj lenne, ha beadnának nekik egy vödör vizet és...

- ... egy ócska szar fogkefét, hogy felsúrolják a zárkát. -

Egy fogoly kiáltotta ezt csúfolódó hangon, s az összes zárkában gúnyosan röhögni kezdtek.

- Hogy kipucolják azt a mocskos szájukat! - mondta Wilson kemény, tisztán hallható hangon.

- Súrolókeféket. Harris felügyelő, súroltassa fel a zárkáikat, de szaporán, és tüntessék el ezt a bűzt!

Dühös kiabálás fogadta ezt a bejelentést. Wilson még jobban kieresztette a hangját. Az egész börtönben hallani lehetett. - Ha jó hírt akarnak hallani, fogják be a pofájukat és hallgassanak!

A még mindig dühösen morgolódókat lehurrogták azok a foglyok, akik meg akarták hallani az újságot. A csendet csak egyszer törte meg az egyik elítélt, aki vihogva mondta: Örömhír!

Mindnyájunknak megkegyelmezett a király! - De még mielőtt bárki is nevetni kezdett volna, Wilson hangja harsant: - Azt mondtam, hogy jó hír! Tudják, hogy én nem szoktam viccelni.

Azt meghagyom Harris felügyelőnek, a foglyok kis játszópajtásának, ugye, Charlie?

- Igen, uram. Azért tévesztenek össze néha azzal a jótékonysági pasassal. - Harris ezzel megint tetszést aratott, Wilson is csatlakozott a nevetőkhöz, hátravetette a fejét, s kivillantak az óriási fogai. - Az is vagy, Charlie. Önkéntes, fizetés nélküli. - Aztán megint felemelte a hangját. -

Azért jöttem ide, hogy beszéljek a nyolcas számú zárka foglyaival. Maguk is mind ismerik

őket. Roberts, McGrath, Bokumbo és Bartlett. A hír nekik szól, de ha hallgatnak, nem kell megvárniuk, amíg majd titkon, szájról szájra körbejár.

Lassan végigvonult a folyosón, két oldalán Harris-szel és Hansonnal. A foglyok, amennyire csak tehették, csendben és feszült figyelemmel közelnyomultak a zárkájuk ajtajához. Száz

ellenséges arc. Néhányuk arckifejezése megváltozott, amikor Wilson keményen a szemükbe

nézett. Félelem váltotta fel az ellenséges érzést. Lefelé pislogtak, néhányan elfordultak. Tudat alatti reagálás, de remélték, hogy Wilson nem fog emlékezni rájuk. Egyesek kiköptek a rácson át, de csak akkor, amikor Wilson már továbbment. A főtörzs mindezt pontosan tudta, de úgy tett, mintha semmit se venne észre, mindössze magában, befelé mosolyodon el. Tudta, hogy

milyen hatással van. a foglyokra a puszta jelenléte.

A nyolcas számú cella elé értek, és Wilson a maga természetes hangján mondta: - Nyissa ki, Harris felügyelő. - Harris a kulcsával kinyitotta a zárka ajtaját. Wilson megfordult, s amit most mondott, azt az épületszárny összes foglyához intézte. - Kezdenek érdeklődést tanúsítani, mi?