LXXVI.

Takamura az akna szájánál várakozott. Hamarosan tompa robbanást hallott lentről, majd tomboló zúgást, és végül megtelt a betonkút vízzel. A karjára csatolva hordott, egyszerű kis Geiger-Müller pedig majdnem kiakadt. Pillanatot sem habozott, azonnal felpattant, és már menekült is. Otthon ezt jól megtanulták: minél messzebb a víztől, a sugárzástól, a haláltól.

Futva indult a folyosón a következő aknáig, de ott sem látta Mitzuki nyomát, ott is csak a radioaktív víz habzott, és aztán szaladt tovább, míg egy omlás zárta el az utat. A térkép, amit megtanult, nem mutatta, hogy egyes folyosók elzáródtak volna, de arra emlékezett, hogy errefelé vannak a ciszternák, ami a tervrajz szerint egy jól védhető, biztonságos része volt a bunkernek, kevés átjáróval a többi terem felé. A tiszta víz kincs, arra vigyázni kell. Onnan kevés folyosó vezet ki, és ezek szerint abból legalább egyet berobbantottak valakik valamikor.

Aztán kiderült, hogy nem csak egyet. Takamura a térkép alapján kereste az utat a víztározó medencékig, és nem lelte, csak újabb omlásokat talált. Pedig Mitzukinak ott kell lennie bent! Nem halhatott meg odalent. Aki meghúzta a ravaszt, az igen, az lehet, hogy odaveszett. Vesszen, ki sajnál egy idegent? De Mitzuki nyilván biztonságos távolságból várta ki, hogy az embere elvégzi a munkát, és nem halt meg ilyen ostoba módon. Feltehetőleg a ciszternák közé ment fel, és most is ott lehet. Erre gondolnia kellett volna, amikor leshelynek választotta az akna száját, de ezen most már késő bánkódni.

Szisztematikusan bejárva a szintet kereste az átjárót, közben néha túl közel jutott a lenti csatorna vizéhez, és akkor futott, hogy minél kisebb sugárdózist kapjon. Hosszan bolyongott, mire rájött, hogy nem tud átmenni. Valaha valakik berobbantgatták ezeket a folyosókat, mindet, és teljesen lezárták a bunker vízkészletét őrző területet. Csak a lenti csatornán keresztül lehet oda bejutni. És csak akkor, amikor ott lefolyik a víz.

Visszament ahhoz az aknához, ahol először várakozott. A vízszint már ennyi idő alatt is jelentősen esett. Így már a sugárzás sem volt túl magas, és Takamura úgy érezte, legfeljebb pár óra, és ismét járható lesz a csatorna. Végül is, odakint sem eshet végtelenségig az eső!

Leült hát az akna mellé, kényelmesen elhelyezkedett a hideg betonon. Ha elfolyik a víz, ha járhatóvá válik az út, akkor lemegy. Nem várja meg, míg Mitzuki visszajön, ezt egyszer már elhibázta, még egyszer nem fogja. Itt marad, figyel, és amint lehetséges lesz, elé megy. Addig pedig pihen, hunyta le a szemét.

Hamarosan meg kell küzdenie Mitzukival. Minden erejére szüksége lesz, hogy megölje.