XXV.

Sybill végtelen haraggal átkozta magában a franciákat, akik leszedtek a gépét. Náluk jobban csak arra a Jerry nevű fickóra haragudott, aki olyan megnyerő mosollyal adta el magát, és aztán lazán átvágta őt a palánkon. De csak fussanak össze még egyszer, és lelövi, mint egy kutyát!

Nagyon dühös volt a franciákra és a fickóra is, de maga előtt nem titkolta: leginkább az fájt neki, hogy lezuhant a gép, amit vezetett. Ilyen még sosem történt vele. Hosszú pályafutása alatt most esett meg először, hogy nem rendesen landolt. Pedig még így is majdnem épen tette le a járművet, a fegyvereseik túlélték, és azonnal bele is vetették magukat a tűzharcba, mert a franciák jöttek.

Aztán mindenki összevissza lövöldözött, míg ő a sikló oldalát felnyitva próbálta felmérni a gépben esett károkat. Végül a franciák elfutottak, pár halottat hagyva hátra. Azt se tudta, pontosan hányat, és nem is utasította az embereit, hogy kezdjenek el hullákat keresgélni a szavanna magas, sárga füvében. Ők is csak hárman maradtak, illetve két és felen, ha pontos akart lenni. Az egyik zsoldosuk súlyos sebbel feküdt, a másikat felküldte a sikló tetejére őrködni, a harmadik meg kellett, hogy segítsen neki leszedni a sikló borítását.

A jármű végül is egészen jól megúszta. Pár golyó a motorblokkba ment, de az ott okozott károkat könnyen rendbe rakhatja, az szót sem érdemelt. De ezenfelül az egyik fúvókát szétlőtték, másik kettőt ő radírozott le a gépről, amikor az oldalán landolt, tehát egy szem maradt működőképesnek, és annyival nem lehetett felszállni. Tehát a három tönkrementből össze kell raknia egy használhatót, esett neki a munka nehezének. Ehhez pedig szüksége volt a harmadik fegyveresének a segítsége. Arra nem maradt embere, hogy összeszedesse a közelben heverő halottakat. De végül is a természet működik, és mi másra valók a vadkutyák?

A legszebb az egészben pedig az volt, hogy Joseph az egész balhét békés eszméletvesztésben töltötte, és amikor végre magához tért, természetesen a baj elvonulta után, rögtön pattogni kezdett.

– Én megölöm ezt a Jerryt!

– Jó ötlet, drágám, benne vagyok én is – felelt neki nyakig olajosan, ki sem emelkedve a sikló belsejéből.

– A mocsok, tudtam, hogy átvág, ha szóba állok vele!

– Én már akkor le akartam lőni, amikor először megláttuk, drágám.

– Egyáltalán, mit csinált, miután leütött engem?

– Kiugrott.

– Mit csinált?

Joseph ezt nem értette. Jerry, amint kiugrik egy siklóból? Pedig ha valaki, hát ő nem öngyilkos alkat!

– Kiugrott. Közvetlenül a lelőtt francia repülő mellett, amikor már csak nyolc méteren jártunk.

– Hogyan mehettél olyan közel, drágám?

– Nem vagyok hülye, nem magamtól mentem. A drágalátos barátocskád belenyúlt a gépbe.

– Figyelmeztettelek, hogy veszélyes alak!

– Te is jól tudtad, hogy veszélyes, és mégis hagytad magad leütni tőle, úgyhogy szavad sem lehet, hogy fél percre elvesztettem az irányítást. Ő kiugrott, én visszavettem a gépet, és elhúztunk. Csak a franciák közben szétlőtték az egyik fúvókát, aztán utánunk jöttek, az okozott némi problémát. De most már nem okoznak semmi bajt – intett hátra fél kézzel a magas fűre, ami eltakarta a halottakat, és a rajtuk veszekedő vadkutyákat.

– És utána miért nem mentél vissza megölni Jerryt? – követelte Joseph, egy pillantást sem vesztegetve a tetemekkel megtűzdelt szavannára.

– Nem tudom, mennyire tűnt fel drágám, de kicsit totálkáros a siklónk! Szerelek, míg te csak fel és alá sétálsz, és osztod az észt!

– Te törted szét, te rakod össze. Én egyébként se értek hozzá. De te profi vagy, menni fog! Amint kész vagy, szólj, és visszamegyünk, levadásszuk Jerryt.

Sybill mély levegőt vett, hogy lecsillapítsa a lelkét, aztán csak előmászott a gép borítása alól.

– Drágám, nem tűnt fel neked, hogy bár felesben csináljuk a melót, mégis állandóan te ugráltatsz engem?

– Nem hiszek a fülemnek! Kinek az önhatalmú döntése volt, hogy nézzük meg azt a lezuhant francia gépét? Kinek is köszönhetjük, hogy most egy roncs felett vitatkozunk, ahelyett, hogy a biztos fejpénzt számolnánk otthon?

– A te haverod vágott át minket!

– Én szóltam, hogy veszélyes! – ismételte Joseph dühösen, de Sybill még dühösebb volt. Égette a lelket a nemrég elszenvedett kudarc, és ráadásul most az orra alá dörgölték, hogy ebben a kudarcban vastagon benne van a saját ostobasága is.

– Ebből elég! – sziszegte, és előhúzta a fegyverét. Mire ráfogta a férfira, már az is rászegezte a saját elektromos pisztolyát. Ott álltak egymással szemben, egymásra fogott fegyverrel, dühtől szikrázó szemekkel.

– Tedd le szépen, Sybill, mert még kénytelen leszek lelőni téged!

– Te tedd le, Joseph, és lassan hátrálj el, bele ebbe a pompás, napfényes szavannába!

– Nincs esélyed, drágám. Nem tudom, mennyire figyeltél oda annak idején, de én vettem fel az embereinket. Illetve talán úgy kellene mondanom, az embereimet. Ha nagyon sokáig fogod rám azt a fegyvert, az egyik véletlenül hátba lő téged, és ismétlem, sajnálnálak.

– Te csak sajnáld magad! Te vetted fel az embereket, de én nyitottam nekik különszámlát egy csinos kis összeggel, amit csak akkor kapnak meg, ha élve hazaérek. Vagy te is ennyire előrelátó lettél volna? – kérdezte gúnyosan, és a másik arcán átfutó zavarból látta, hogy nem.

– Blöffölsz?

– Gondolod? – mosolyodott el Sybill, majd leengedte a fegyvert. – Nézz jobbra! Aztán majd balra is.

Joseph a szeme sarkából pislantott ki oldalra, de sajnos azt látta, amire számított. Két embert, az ő általa felvett embereket, akik fegyvert fognak rá. Szólni sem tudott haragjában, a düh fizikailag elszorította a torkát.

– Tehát, Joseph drágám, tedd le a fegyvert, és hátrálj el. Az egyik srác mindjárt összerak neked egy kis túlélőcsomagot, és majd utánad dobja, ha elég messze vagy.

– Meg foglak ölni! – hörögte a férfi.

– Ha elég meggyőzően fogadkozol, akkor elhiszem, és lelőlek. Úgyhogy inkább fogd be a szád, és menj! Van itt a közelben egy csomó vészhelyzet-pont, az egyiket nyilván eléred, és akkor majd kérhetsz segítséget otthonról. Találj ki addig egy jó mesét, amit előadhatsz a főnököknek, és akkor tálán ők sem fognak haragudni! Pá, drágám! – integetett Sybill a lassan hátráló férfi után, majd mikor az már elég messze volt, csak utánakiabált még: – Üdvözlöm Jerry haverodat! Ha összefutsz vele, a nevemben is lődd le!