XLVI.

A lövést Golyó adta le.

– Mi van? – esett ki azonnal a függőágyából Atieno, és fegyvert fogva az ajtóra, a francia mellé térdelt. Már mind aludtak, és éppen Golyó volt soron az őrségben.

– Mit láttál? – kérdezte Takamura is, aki viszont az ajtó mellé állt be, szorosan a falhoz simulva, és már a kezében volt a kardja.

Baljával a tokot tartotta, jobbal a markolatot fogta, de még nem húzta elő a pengét. A kardrántás mozdulatával akár egy emberi nyakat is könnyen ketté lehet vágni, tehát érdemes megvárni vele egy lecsapandó fejet.

– Nem tudom, mi volt – magyarázta Golyó idegesen kapaszkodva a kombifegyverébe. – Valami moccant az ajtóban, de nem láttam, pontosan mi!

– És ezért rálőttél? – sziszegte ingerülten Atieno.

– Baj? – kérdezett vissza a francia.

Választ nem kapott rá, csak két megvető pillantást. Illetve hármat, mert eddigre az öreg Vang is felébredt félig-meddig, és pislogva felmérte a helyzetet, vajon miért zavarták meg a legszebb álmát? Aztán, amikor látta, hogy a fegyveresek az ajtó előtt tömörülnek, megnyugodva visszahajtotta a fejét a napelemekre fektetett tábori matracára. A fegyverrel való hadonászás nem rá tartozik, csinálják csak, akik értenek hozzá. Az ő korában már muszáj sokat pihenni, és kész, aludt vissza.

– Felderítem – döntött végül Takamura. Belehallgatózott a folyosó csendjébe, majd hang nélkül kisurrant. Atieno aggódva nézett utána. Ám a férfi pár perc múlva visszatért, épen és egészben.

– Itt nincs már senki, csak vérnyomok a padlón és a falon.

– Lehet, hogy csak valami állat volt – vetette fel reménykedve Golyó.

– Nincs akkora mázlink! – morogta Atieno, de akkor már a zsákjában matatva készülődött. – Ha voltál olyan marha, hogy lelőttél egy itt lakó embert, akkor hamarosan nagyon sokan akarják majd a halálunkat.

– Ő jött ide! – védekezett Golyó.

– Tökmindegy, hogy ő jött, és az is, hogy milyen szándékkal. A lényeg, hogy most már nagyon haragszik rád. Illetve ránk. Szóval most megyek, megkeresem őket, és megpróbálom elsimítani a problémát.

– Minek? – kérdezett közbe ezen a ponton Takamura. – Nekünk egy fontos dolgunk van itt, megölni Nagasawa Mitzukit.

– Neked csak ez a fontos, de én mellesleg élve ki akarok innen jutni. Márpedig az nem fog sikerülni, ha mondjuk kéttucat, helyismerettel rendelkező törvényenkívüli, azaz meglehetősen gátlástalan ember az ellenségének tart, és ezért ki akar nyírni minket.

– Értem – bólintott rá Takamura, de Golyó nem érezte ezt ennyire egyértelműnek.

– Hogyan gondolod, hogy odamehetsz hozzájuk? Ezek a határ alatt lakó bandák teljesen megbízhatatlanok. Nem lehet velük tárgyalni!

– Próbáltad már? – kérdezett vissza Atieno, és ahogy bizonytalan fejrázást kapott válaszul, folytatta: – Ezek is emberek, mint te vagy én, csak sokkal szarabb körülmények között élnek, ennyi. Oké, a többségük körözött bűnöző, de ettől még lehet velük beszélni, miért ne lehetne? Amúgy is azt terveztem, hogy majd bejárom a bunkert, és ha lakik itt valaki, akkor tisztázom a helyzetet, ha már két hétig össze leszünk zárva. Persze sokkal jobb lett volna, ha ezt azelőtt teszem, hogy valami barom lelövi az egyikőjüket!

– Már mondtam, bocs! Nem kell ennyire berágnod miatta!

– Berágnom tényleg nem kell, de letartóztatni téged, azt már igen. Mint ENSZ-katona, itt, az államközi területeken én vagyok a hatóság. Ha meggyilkolsz valakit, akkor nekem kötelességem elfogni téged, és elszállítani a legközelebbi államba, ahol majd lefolytathatják ellened a törvényes, jogszerű eljárást. Ez van a szabályzatban, ugye – szúrt még egyet Takamura felé.

– Tisztában vagyunk a hivatallal, amit viselsz, és tiszteljük azt – visszakozott a férfi azonnal. – Tudjuk, hogy a munkádat végzed, és abban nem akadályozunk, sem én, sem Golyó. Menj, beszélj ezekkel a határon kívüliekkel, ha úgy érzed, hogy ez a kötelességed.

– Úgy érzem, de hogy mi a fenének érzek én állandóan ilyen baromságokat! – morogta az orra alá Atieno, aztán menetkészen felállt, és Takamura kezébe adta a lapmonitorját. – Ezzel felhívhattok, ha muszáj. Megkeresem őket, és megalkuszom velük. Lehet, hogy majd fizetned kell nekik pár száz angol-egyiptomi fontot. A legegyszerűbb persze az lenne, ha kiderülne, hogy ez a seggfej csak egy kutyát lőtt le. Ebben az esetben nem lesz nehéz összehaverkodni a bandával. Talán arra is rávehetem őket, hogy segítsenek neked megkeresni azt a csajt. Ez lenne a legmázlisabb. De persze arra is van esély, hogy bosszúból lelőnek, mert ezek a határ alattiak elég egyszerűen kezelik az igazságszolgáltatást. Mondom, a többségük szökésben lévő bűnöző. Ebben az esetben jelentsétek a halálomat az ENSZ-nél. Ha esetleg kijut közületek bárki – tette még hozzá, aztán az övére csatolta elektromos pisztolyát, a homlokán bekapcsolta a lámpáját, és ment.

Takamura kifejezéstelen arccal nézte, ahogy a nő eltűnik a folyosó sötétségében.

– Feküdj le, most már én őrködöm – szólt végül oda Golyónak, aki még mentegetődzött valamit, de aztán visszahevert a matracára.

Takamura visszafordult az ajtó felé. Őrködött és gondolkodott. Atieno elment. Okos nő ahhoz képest, hogy csak egy idegen. Nyilván könnyen megtalálja a hangot a helyi vadakkal.

Hasznos lenne, ha a szövetségesének tudhatná őket. Persze az is lehet, hogy nem egyeznek meg, hanem megölik Atienót. Ebben az esetben ez a terem már nem biztonságos, arrébb kell mennie. Vár egy órát, döntött. Egy órát ad Atienónak, aztán megy, méghozzá most már egyenesen Mitzuki után. Golyót viszi, mert mégiscsak fegyverforgató, aki esetleg hasznos lehet. Vangot itt hagyja, ő túl öreg.

Vár egy órát, és utána elkezdődik a vadászat.