XXIX.

Takamura éjszakája nyugodtan telt, mert végül úgy döntött, aludni fog. Nem mintha megbízott volna ebben a három idegenben, akiket mellé sodort a sors, csak éppen muszáj volt pihennie. Ha nem teszi, nem fogja bírni. És ha holnap nem Mitzuki holttestét, hanem az élő lányt találják meg, akkor neki még harcolnia is kell. Egy gépszörnnyel.

Mindeközben Mitzuki már a nyolcadik korty víznél járt, és még mindig nem érezte magán a mérgezés tüneteit. Közben azon törte a fejét, hogy Sid, mint megrögzött köztörvényes bűnöző, vajon mennyiben rosszabb, vagy esetleg jobb nála, aki elvből akart megölni egy embert. A kérdés bonyolult volt, különösen annak a fényében, hogy ő végül is nem volt képes elkövetni azt a gyilkosságot, holott a sors tálcán kínálta neki a lehetőséget.

Joseph a legközelebbi vészhelyzet-pont felé gyalogolt az ezüst holdfényben, méghozzá koromfekete földön. Látszott, hogy itt nem régen leégett a szavanna. Persze nem érdekelte. Csak gyalogolt, gépiesen és dühösen, és két dolog járt az eszében. Egy, ha összefut még egyszer ebben az életben Jerryvel, lelövi. Kettő, ha összefut még egyszer ebben az életben Sybillel, megfojtja.

Ezzel szemben Sybill egy erős kézilámpa fényében aludt a lelőtt siklójuk kibontott motorblokkjára borulva, és kapcsolási rajzokkal álmodott, illetve néha a kényszerleszállás részletei kísértették, amire rendszerint felriadt. Két és fél megmaradt zsoldosa őrizte az álmát.

Rosa is rosszul aludt a lezuhant siklójukban, míg három embere felváltva őrködött. Rengeteg pénz nyomában járnak, a túl sok pénz pedig bajt jelent, nagyobb bajt, mint a túl kevés pénz. Elen pszichopata, szórakozásból is öl, nemhogy egy kisebb vagyonért. Lez is ideges természet, könnyen hagyja magát felhergelni. Ricardo meg egy fémkezű, gyilkoláshoz szokott közkatona. Okosabb, mint amilyennek mutatja magát, de ezzel együtt is csak egy egyszerű, talpas bandatag. Mi lesz, ha elkapják azt a Gerald Green nevű fickót? Mi lesz, ha megtudják tőle az ellopott pénz rejtekhelyét?

Mindeközben a több néven is üldözött férfi egyre lassuló léptekkel tartott a lezuhant sikló fele, hogy ott szert tegyen egy ajtónyitó panelre. Amikor elhagyta Mitzuki lelőtt repülőjét, jobb kézről látott egy erős lámpával megvilágított siklót, és úgy tippelt, ez lehet a németek gépe. Messze kerülte, és továbbment. A fájdalomcsillapító hamar elfogyott, a lába fájt, a füle zúgott, de azzal vigasztalta magát, hogy hamarosan eléri a célját, ahol vár rá egy kényszerből otthagyott dobozos sör, és némi nyugalom.

És mindezek az emberek, akik a barátságos, holdfényes szavannán töltöttek az éjszakát, nem tudták, hogy közben a halál már elindult értük. Még a vadkutyák sem érezték meg a veszélyt, csak ugattak a Holdat, és marakodtak a széthagyott holttesteken, de valahol, tőlük nagyon-nagyon messze, a távoli óceán felett megfordult a szél.

Az Utolsó Háború óta pedig a tenger felől fújó szél nem sodort maga előtt mást, csak radioaktív halált.