II.
Tökéletes sötétségre nyitotta ki mandulavágású, éjfekete szemeit a lány. Feltehetőleg lezuhant a gép, gondolta, és nem mozdult, némán feküdt tovább a hideg padlón. Az utolsó emléke, hogy minden megbillen, és valami iszonyúan megüti a fejét. Most pedig itt fekszik a földön, és hiába simul rá az arca a padlóra, nem érzi a motorok működése okozta remegést. Világos, a repülőgép lezuhant. Nem várt, ám annál szerencsésebb fordulat!
Csak ez az átok sötétség ne lenne! Semmit sem látott, még halvány maszatokat sem, tehát mozdulatlanul hallgatódzni kezdett. Elsőnek is vízcsöpögést hallott, amitől nagyon megijedt. De nem biztos, hogy kintről folyik be. Lehet, hogy csak a gép egyik belső tartálya szivárog, nyugtatta meg magát. Más neszt nem hallott. Semmit. Főként emberi légzést nem, aminek viszont nagyon örült. Persze lehet, hogy valaki más is lapul itt vele együtt a sötétben, és ugyanúgy, lélegzet-visszafojtva kémleli a semmit, mint most ő.
Legjobb az ilyesmit rövidre zárni!
– A nevem Nagasawa Mitzuki. Ha barátként fordulsz felém, erős és hű támaszod leszek minden bajban és veszélyben, ami fenyeget minket. Ha ellenségként közeledsz, akkor harcolni fogok, míg egyikünk meg nem hal – közölte tényszerűen. Előbb angolul, majd megismételte kínaiul is, biztos, ami biztos. Nem kapott választ. Tehát feltehetőleg egyedül van. Egyre jobb!
Óvatosan feltérdelt. Végigtapogatta magát, hogy megsebesült-e. Azt érezte, hogy enyhén szédül, és a tarkója felett kicsivel volt is egy sajgó, ragacsos tapintású pont. A ruhája viszont ép, keze-lába szabad, és a fején kívül semmije sem fáj. Ő egy pokoli mázlista!
Tapogatódzva kezdett körbejárni, egyelőre négykézláb. Körülötte törött, első tapintásra felismerhetetlen kacatok hevertek, összevissza, rendszer nélkül. De az apró fülke falai épnek tűntek, bár ferdén álltak, mint ahogy a padló is lejtett egy kicsit, és aztán megtalálta az ajtót is. Körbetapogatta, megpiszkálta, de a tökéletes sötétben semmire sem jutott vele. Még a nyitópanel ledfényei sem világítottak, és hiába nyomkodta a gombokat, semmi hatást sem ért el. Ezek szerint a gép tényleg komolyan megsérülhetett, ha már ez sem működik. Ha pedig nincs áram, akkor egyelőre nem tud ajtót nyitni, és nem tud fényt gyújtani sem. Maradt a tökéletes sötét, ami egy kicsit már kezdte idegesíteni.
Mindegy, hisz él, és ez a lényeg. Négykézláb vándorolva folytatta a fülke felfedezését a berendezés szétzúzódott roncsai között. Az utazás kezdetén, a felszálláskor nem volt ebben a helyiségben semmi, csak két ülés, melyek ezek szerint összetörtek. De csak talál valami használhatót a romok között! Bizonytalanul válogatott a bizonytalan eredetű roncsok között, míg a kezébe akadt egy alkarnyi hosszú műanyag rúd. Remek! Most már fegyvere is van. Itt az ideje, hogy felvegye a kapcsolatot a külvilággal.
Kényelmesen elhevert a padlón, lehunyta a szemét, és bekapcsolta a direktlinkjét. Egy ideig keresgélt az általa elérhető frekvenciák között, de nem talált semmi adást. Néma csend. Vajon hol zuhanhattak le? Nyilván nem lakott területen. Kicsit töprengett, hogy ennek örüljön, vagy sem, végül annyiban hagyta.
Az valószínű, hogy ebből a fülkéből egyedül nem jut ki, segítséget kell hívnia. De óvatosan. Azzal nem megy semmire, ha idejön valaki, akinek az az első dolga, hogy őt megölje. Tehát segítséget kell hívni, méghozzá anélkül, hogy bármi információt kiadna magáról. Még egyszer bekapcsolta a direktlinket, és adást nyitott az egyik vészhelyzet sávon.
– Van odakint valaki? – suttogta angolul, annyira kislányosan és kétségbeesetten, amennyire csak képes volt rá. – Segítene valaki? Azt hiszem, bajban vagyok!
Ezzel kikapcsolta a direktlinket. Aztán csak feküdt, csukott szemmel a sötétben. A retinája szegletében egy panel szorgalmasan számolta az eltelő másodperceket. Öt perc múlva megismételte a segítségkérést. És újabb öt perc múlva ismét. Majd csak jelentkezik valaki!
Idehívja, és ha az illető tényleg idejön, akkor elintézi. Aki egy védtelen, bajba jutott kislányt készül megmenteni, az általában könnyű préda.