XXI.

A férfi, aki John Smith másodpilótának adta ki magát, a németek Jerry Santezként ismerték, Gerald Green néven balhét csinált egy kaszinóban, Harry Nightként nem volt orosz, és Sven Henderson néven is üldözték valamiért, kényelmesen pihent a siklóban, nem zavartatva magát a jobb csuklójára kattintott bilincs miatt, amikor megérkezett Mitzuki hívása.

– Itt vannak! – suttogta a lány, és aztán hosszabban hallgatott, nyilván választ várt. De a férfi nem válaszolhatott, mert ott ült előtte Joseph és Sybill, és nem tudott úgy megszólalni, hogy ők ne hallják.

– Nem hallottam a leszálló gépet – suttogta tovább kis szünet után Mitzuki. – Vagy távol értek földet, vagy gyalog vannak. Legalább három hangot meg tudok különböztetni. Biztosan nem vagyok víz alatt, és biztosan van itt valami szellőzőrendszer, ami összeköt a külvilággal, mert egészen jól hallom őket. Most kezdték el törni az ajtót. Már belelőttek kettőt. Most a harmadikat – közvetített suttogva, de a lövéseikből a férfi semmit sem érzékelt. A direktlink csak az illető saját, kimondott szavait viszi át, se többet, se kevesebbet.

Így is teljesen át tudta érezni a helyzet komolyságát. Mindig is volt fantáziája, prímán el tudta képzelni, hogy a lány a fülke legtávolabbi sarkában kuporog, és egy botba kapaszkodva várja, hogy három fegyveres rátörje az ajtót. Szamuráj vagy sem, ezt nem fogja túlélni!

– Tarts ki, repülök feléd! – suttogta kínaiul, majd azonnal bontotta a vonalat.

– Mi van? – szólt hátra Joseph gyanakodva.

– Semmi, csak elgondolkodtam – felelt a férfi, és tényleg ezt tette. Eddig úgy tervezte, hogy szépen átejti Joseph-et, átveszi a gépet, és amikor már ő a főnök, akkor felszedik Mitzukit, és meg sem állnak a Kalahári-övezetig. De ezt már nem tudja végigcsinálni. Nincs rá ideje. Most, azonnal kell megpróbálnia valamit, bármit, márpedig ha kell, akkor jobb, ha nem habozik, hanem csinálja.

– Kerüljünk mégis a francia gép felé! – szólalt hát meg hirtelen.

– Amelyiket lelőttük? – szólt közbe Sybill, és a férfi ezt az információt is elraktározta. Tehát ezért nem érkeztek meg időben a franciák Mitzukihoz. De most már ott vannak!

– Nem tartanám jó ötletnek – rázta a fejét Joseph.

– Nem akarom, hogy leszálljunk, csak nézzük meg. Egy leesett csempészrepülő, francia érdekeltségű – tette hozzá magyarázóan, Sybill felé fordulva.

– Mit nézzünk rajta? – kérdezte a német férfi.

– Hogy már kirabolták-e.

– Nem mindegy?

– Két valódi, lopott Rembrandtról én nem beszélnék ilyen könnyedén!

– Az imént, a siklónál, még azt mondtad, arany van a fedélzeten – sóhajtott Joseph.

– Mert természetesen fogalmam sincs róla, hogy mi van a fedélzeten. De nyilván valami érdekes.

– Nem érdekel más, csak a melóm, ami a láda.

– Mióta ilyen vaskalapos? – fordult a Jerrynek nevezett férfi Sybill felé. – Amikor megismerkedtünk, még hivatásos kidobó volt a Murzuk Casino Starban, és nem volt olyan kuncsaftja, akinek ne kutatta volna át a zsebeit!

– Te kidobóként kezdted? – nézett csodálkozva Sybill Josephre, aki felháborodottan tiltakozott.

– Dehogy!

– Nyilván tagadja, pedig én nem értem, mit szégyelli! – sóhajtott a Jerrynek nevezett férfi. – Van, aki alacsonyról indul, na.

– Betöröm az arcod, ha nem dugulsz el!

– Működnek a régi reflexek, igaz? Könnyű egy megbilincselt embert verni!

Könnyű, ezt Joseph is így ítélte meg, de még nem ütött. Sybill nem venné jó néven, ezt látta rajta.

– Hagyd abba! – morogta hát visszafogottan, a másik pedig valóban abbahagyta, visszafordult Sybill felé.

– Az a lezuhant francia gép majdnem útba esik. Pár kört tehetnénk felette – és megadta a koordinátákat is.

– Útba esik? – kacagta el magát gúnyosan Joseph. – Majdnem az ellentétes irányban van.

– És? Miért zavar pár perc kerülő?

– Azért, mert nincs semmi értelme. Csak húzod az időt, hogy minél később adjalak le.

– Imádok élni, miért baj ez?

– Nem baj. De nem is ok, hogy kerüljek egyet a nagy semmiért.

– És ha tényleg lenne ott pár százezernyi szajré?

– Szinte semmi esély sincs rá.

– És arra miféle esély volt, hogy kétszer egymás után bankot robbantok?

– A Murzuk Casino Starban? – szólt közbe Sybill.

– Ott – bólintott rá az éppen Jerrynek nevezet férfi. – Ő kidobó volt, én meg vendég. És bankot robbantottam. Kétszer.

– Sosem voltam kidobó ember! – tiltakozott fásultan Joseph, és a férfi már vissza is fordult felé.

– De hülye se! Figyelj, miért ne lehetne most ebben is szerencsém? Miért ne lehetne abban a roncsban valami értékes, tényleg értékes szajré? Ami több, mint amit Sven Henderson fejéért adnak. Ha mondjuk megtalálnánk a fejpénz kétszeresét, elengednél?

– Elengednénk. Annyiért igen – szólt közbe Sybill még egyszer.

– Drágám, én tárgyalok!

– Én meg vezetek – sóhajtott a nő, és már fordultak is. – Fél óra kitérő, és most már érdekel, mit szállítottak a franciák.

– Fogadok, hogy műkincs – tippelt a Jerry néven is ismert férfi. – Abban jók.

– Nem fogadok. Veled soha többet! – zárta le a társalgást Joseph. Ha Sybill a fejébe vesz valamit, úgysem tudja lebeszélni róla. Hát most majd megnéznek egy kifosztott roncsot, remek!

Bár, bizonyos szempontból mégis lehet, hogy lesz ott valami. Jerry tényleg pokoli mázlista volt világéletében, az a fajta arc, aki mindig, minden tétet elvisz. Hátha találnak valami értékeset. És ha igen, attól meg nem kell elengednie, ugye.

Alacsonyan repültek a szavanna felett, alattuk gyorsan tovasiklott a sárgára aszott fű, felettük a mozdulatlanul állt a fémesen ragyogó ég. A férfi, akinek a nevével kapcsolatban adódott némi bizonytalanság, unott arccal bámulta a semmit, de belül felt. Félt, hogy elkésnek. A direktlinkje kérlelhetetlenül számolta a másodperceket, Mitzuki már két perce hallgatja, hogy lövik az ajtót, már három perce, már négy, hát hogyan lehet egy sikló ennyire lassú! Negyedóra sem telt el, de évezredeknek érezte, amikor feltűnt a látóhatáron egy repülőroncs magasba nyúló szárnya.

Bekapcsolta a direktlinket, hogy a következő mondatot Mitzuki is hallja.

– Itt vagyunk, én már látom a roncsot, repüljünk rá!

– Én is látom – morogta Joseph.

– Tudom, mit kell ilyenkor tenni, nem vagyok hülye – tette hozzá mogorván Sybill, de a férfi nem rájuk figyelt.

– Egy ideje abbahagyták az ajtó lövését, mert nem jutottak semmire – suttogta Mitzuki a fülében. – Utána hosszan töprengtek, hogy mit tegyenek. Most felpattantak, és hallom, hogy kimennek. Fegyveres fogadtatásra számíts, illetve számítsatok – tette még hozzá, világosan mutatva, hogy felfogta a helyzetet, mely szerint a másik már megint társaságban van, és feltehetőleg nem beszélhet nyíltan.

Tehát le fognak minket lőni, nyugtázta a helyzetet a férfi, miközben egyre közeledtek a roncshoz.

– Ezt már kirabolták! – sóhajtott Joseph, és vigyorogva hátrafordult. – Úgy látszik Jerry, néha neked sincs szerencséd. Ezt most csúnyán buktad. Sybill, drágám, fordulj, menjünk arra a vészhelyzet-pontra, ahova Jerry barátunk az olaszokat hazudta. De ha azt is bukja, én tényleg levágom az egyik ujját, és elteszem emlékbe!

A Jerrynek szólított férfi nem figyelt rá. Le sem nézve lekatintotta a bilincset a kezéről, aztán elindította a legjobb kódtörőjét, és két másodperc múlva már övé volt a sikló. Tudta, hogy nincs sok ideje, a nő perceken belül visszaveszi a kézi irányítást, de remélte, hogy az a pár perc is elég lesz. Kiadta az utasítást a gépnek, hogy tovább előre a roncs felé, és süllyedni, aztán ráhagyta a többit az automatikára.

Sybill már abban a másodpercben káromkodva csapott le a vezérlő monitorra, de a férfi ezzel sem foglalkozhatott. A leszedett bilinccsel tarkón csapta Joseph-et, akinek eddigre a kezében volt a fegyver, de meg kellett ismételnie az ütést, hogy a másik elájuljon. Közben Sybill, aki fél kézzel még mindig a sikló irányításáért küzdött, másik kezével már elektromos pisztolyt fogott rá, és nem törődve a szűk hely adta kockázattal, lőtt is. A nehezen néven nevezhető férfi félrehajolt, elektromos szikrák sercegtek végig a fülke falának fémszegecsein, de úgy tűnt, semmiben sem tettek kárt. A gép még mindig a roncs felé tartott, és egyre közeledett a földhöz.

A férfi még csapott egyet Sybill arca felé a bilinccsel, és amíg az automatikusan hátrarántotta magát, feltépte az ajtót, és kiszállt. Fél kézzel tudott csak megkapaszkodni a fellépést segítő létra alsó fokában, és kilendült a semmi fölé, de végül nem zuhant le. Már csak húsz méter a talaj, már csak tizenöt, már csak tíz, számolt a fejében a direktlink térelemző modulja, mindjárt ugrani kell, és közben egyre közeledtek a roncshoz is, ahonnan tüzet nyitottak rájuk.

Ugyanebben a pillanatban Sybill visszaszerezte az irányítást, és meredeken felkapta a gépet, a férfi pedig elengedte a kapaszkodót, és lezuhant.

A golyók találtak, a sikló füstölni kezdett, Sybill pedig az azonnali menekülés mellett döntött. Pusztuljon ez a Jerry, nincs ideje törődni vele, el kell tűnnie! A sikló élesen kanyarodva távolodni kezdett a roncstól.

Golyó pár pillanatig a fedezékében lapulva figyelte, aztán látta, hogy a gép nemcsak füstöl, de süllyed is. Tehát megvan!

– Gyerünk, fiúk, ez le fog zuhanni! Futás utána, hogy elkaphassuk a túlélőket!

Ezzel két emberét vezetve futni kezdett a lassan, de biztosan zuhanó gép után. Látta, hogy az egyik német kiesett, de nem volt ideje törődni vele. Majd talán később! Az után a zuhanás után kis mázlival már halott!

Az egyesek által Jerrynek nevezett férfi terve, mely szerint ha összetereli a franciákat és a németeket, akkor azok egymást ölik, és nem törődnek vele, pompásan bevált. Pici szépséghibaként, sajnos, nem örülhetett a remek eredménynek, mert ájultan feküdt a magas fűben.