LXVIII.
Nagyjából két másodpercig tart egy húsz méter mély aknának az aljáig zuhanni. Ez a két másodperc persze igen kevés, ha abból a szemszögből nézzük, hogy valakinek már csak ennyi van hátra az életből. De más oldalról, ha úgy tekintünk rá, hogy még két teljes másodpercnyi idő van küzdeni az életben maradásért, akkor pokoli hosszúnak tűnhet, és tulajdonképpen egészen sok minden belefér. Leakasztani a hátról a kombifegyvert, ez kicsit kevesebb, mint egy másodperc. Kibiztosítani, rövidre zárni, és felrobbantani benne a tárat, nos, ez meg kicsivel több, mint egy másodperc, de egy gyakorlott kezű katona, aki tudja, hogy ezen múlik az élete, éles helyzetben ezt is leszoríthatja egy másodperc alá.
Atieno zuhant, és már majdnem becsapódott, amikor felrobbant a kezében a fegyver, és a légnyomás arcon csapta. Persze, a légnyomás is nagyot üt, de sokkal kisebbet, mint a betonpadló, ha húsz méter magasról zuhan rá valaki. Továbbá némi eséllyel abba is bele lehet halni, ha valakinek a kezében felrobban a fegyvere, de ha gyorsan kell dönteni, akkor az ember hajlamos ezt a veszélyt elhanyagolni. Pláne, ha a választható másik alternatíva a lassú kínhalál egy elmebeteg kardjától.
Atieno tehát a fegyver felrobbantását választotta. A légnyomás elsodorta oldalra, nekicsapódott az akna falának, egy pillanatra megakadt az egyik vas létrafokban, aztán erősen meglassulva becsúszott a csatornába, és annak íves oldalán végiggurult az aljáig. Végül a középen folyó, radioaktív víz mellett elterült. És utána hosszan ott is maradt, hátrahagyva a világ földhözragadt problémáit.
Aztán, amikor sokkal később kezdett kicsit visszatérni a valóságba, első dolga volt, még félig öntudatlanul, hogy direktlinken hívta az ausztrál kapitányt.