EGY

A halál csak annyi volt, mint egy kötőjel. Azonnal követte az élet és a kifejezés egyenlege. Mert Bailey csak azután kezdett élni, hogy meghalt.

Bár sohasem nevezte volna életnek, soha senki nem nevezte volna életnek, aki megjárta ezt az utat. Valami más volt, teljesen más, mint a halál, és alapvetően különbözött az élettől.

Csillagok áramlottak át rajta, ahogy kifelé kavargott.

Égő, lángoló, bolygórendszereiket magukkal ragadó csillagok és újabb csillagok keringtek át rajta, mintha láthatatlan vezetékeken át özönlöttek volna a körülötte lévő sötétségbe.

Semmi sem érintette meg.

Olyanok voltak, mint a porszemek, némán, kiszámíthatatlan mintákat követve száguldottak el, közben pedig Bailey teste egyre nőtt és betöltötte a teret, fittyet hányva annak a törvénynek, mely szerint nem foglalhatja el egyszerre két test a térnek ugyanazt a pontját. Bailey teste egyre nőtt és dagadt, már nagyobb volt, mint a Föld, mint a Naprendszer, egyik végétől a másikig kitöltötte a világegyetemet, és aztán kissé ellaposodó körként visszatért önmagába.

Az elméje mindenütt jelen volt.

Az elméje olyan volt, mint a megolvadt sajt, mérhetetlenül vékony szálakká húzódott szét, és itt és ott volt. És amott is.

És a Succubus lencséjében is volt.

Mormoló, aranyos fémháló, kristályhang reszkető momentuma. Egy hang végtelenül magasra szállt, követte egy másik, ráterült elődjére, még mielőtt az meghalt volna. Egy álom pókhálókba szövődött hangja. Bailey pedig fogságba esett a borostyánszín tökéletesség középpontjában, csapdába került, állandóvá tette az a erő, mely megengedte baileységének, hogy a halál pillanatában mindenhol és bárhol szabadon kószáljon. Csapdába esett a Succubus lencséjében.

(Várakozás – üresség. Agykígyó egy sivatagos világon, hét nap sugaraiban ég, megmerevedve a halál pillanatában. Ellenfele egy hajszálvékony szálakból gubancolt szőrös labda, elektromos szikrákat szórva közeledett az agykígyóhoz, amely az előző pillanatban még arra készült, hogy lecsapjon, öljön és egyék. Az agykígyó mozdulatlan volt, nem volt benne gondolat és nem voltak benne a fényminták, amelyek korábban mindig megzavarták ellenfeleit a halálos csapás előtt. A pihés gombolyag az agykígyó felé szikrázott, szálai a párás sivatag felett csapkodtak, felfogták a homok alatt mozgó valamik vakondokhangjait, a levegőt tapogatták, és érzékelték a lüktető hőhullámokat. Valószínűtlen volt, hogy egy agykígyó ennyi fényidőt töltsön leselkedve és álnok terveket szövögetve, csak azért, hogy az utolsó előtti pillanatban meghátráljon. Nem, ne is meghátráljon, lebénuljon. Megálljon. Mozdulatlanná dermedjen. De ha ez nem csapda, ha nem valami új trükk, amelyet az ősi agykígyó mostanában tanult, akkor most jött el a pihés gombolyag ideje. Közelebb jött. Az agykígyó pedig üresen várakozott.)

Csapdába esett a Succubus lencséjében.

(Várakozás – üresség. Szörnyfej, eres, halványkék, bonyolult, csipkés mintájú iga és lószerszám tartja fenn a hattyúnyakon. A Nougulról jött szenátor volt, aki utoljára kért kegyelmet a világának a Csillagbíróság előtt. Hirtelen elhallgatott. A magas, sovány test némán, mozdulatlanul támaszkodott hétmérföldes mankóira, emlékeztetvén az összegyűlt milliókat, hogy ez a porhüvely az előbb még ékesszólóan könyörgött. Egy világ sorsának kellett eldőlnie, és az egyensúly éppen olyan kényes volt, mint magáé a szenátoré. Mi történt? A Csillagbíróságban felmerült vad feltételezések majdnem ugyanolyan kényszerítőek voltak, mint a körülmények, melyek idehozták Nougult a szenátor képében. Aki most némán, üresen, várakozva támaszkodott a mankóira.)

Csapdába esett a Succubus lencséjében.

(Várakozás – üresség. Whirrl Hadura, a sötétség és a gonosz hatalma. A káosz és rombolás ereje. Runikus szimbólumai felett belsőségei, állati csontjai, névtelen szálas részei nagy hirtelen elcsendesülve. Szeméből eltűnt a porrá tört csillagfény, amellyel látott. Szája váratlanul lefittyedt, pedig ez az arc mindig feszes volt. A fiatal anyajuh még mindig az obszidiántömbhöz kötözve hevert, a faragott kés kiemelkedő ijesztő alakjaival még mindig a Hadúr zsibbadt kezében. És a szertartás megszakadt. A sötétség erői, hívatván, összegyülekeztek, és most úgy kavarogtak a levegőben, mint a tejgőz, képtelenek voltak távozni, képtelenek voltak cselekedni, de mégsem akartak tovább tűrni. Whirrl Hadura pedig közben kilépett saját elméjéből, kiürült, mozdulatlanná dermedt, várakozott.)

Csapdába esett a Succubus lencséjében.

(Várakozás – üresség. A Promontoryn, a Proxima Centauri ötödik bolygóján egy férfi lépés közben megállt. Egy műszerfal felé tartott épp, melyen az a bizonyos gomb három biztonsági védőlemez alatt rejtezett. Ez a férfi, aki a hadigépezet végtelenül fontos fogaskereke volt, megnémult, megvakult – mintha meghalt volna, még csak a következő pillanatra sem várt. A nemlét vonzereje kirántotta önmagából, üres halmaz lett, héj, valami alvó. A földrészek partján két összegyülekezett hadsereg várta, hogy megnyomja azt a gombot. De sohasem fogják megnyomni, amíg ez a férfi mozdulatlanul, szinte gyökeret eresztve áll a lepecsételt föld alatti bunkerben, ahova biztonsági megfontolások miatt helyezték. Hozzáférhetetlen, sebezhetetlen, érinthetetlen lett ez a férfiú, és ezzel a háború is megállt. A körülötte lévő világ azért harcolt, hogy egy hajszálnyival elmozduljon jövője felé, de tehetetlen, lebéklyózott, üres volt, várakozott.

Csapdába esett a Succubus lencséjében.

És...

(Várakozás – üresség. Egy Pinkh nevű hadnagy a priccsén hevert, és ötvenedik harci bevetéséről gondolkodott. Hirtelen eltűnt. Kiszáradt, élettelen lett, sem élő, sem holt. Felbámult a hálóterem plafonjára. Hajója mögött pedig ott tombolt a Montag-Thil háború. A Galaktikus Index 888-as szektora. Valahol a sötét Montag csillag és a Thil galaxis köde között. Pinkh mozdulatlanul és érzéketlenül hevert, egy lélekre lett volna szüksége, hogy életerő áramoljon belé. Pinkhre minden embernél nagyobb szükség volt ebben a háborúban, noha a thilek ezt nem tudták... egészen addig a pillanatig, amíg el nem rabolták a légyegét. Pinkh most ott hevert, képtelenül az ötven-valahányadik bevetésre, képtelen volt segíteni ennek a világnak. Tehetetlen volt, nem halott, nem élő, üres, várakozó.

Miközben Bailey...

A köztes régióban lebegett. Zümmögött a semmiségben, amely olyan nagy volt, mint a mindenség. Szubsztancia nélkül. Testi való nélkül. Tiszta gondolat, tiszta energia, tiszta Bailey. Csapdába esett a Succubus lencséjében.