HUSZONHÁROM
Rúgásra ébredt.
Megpróbált felállni, de az újabb rúgás pörölycsapásként érte.
– Vigyázz rá... ne hagyd, hogy megszökjön!
Kinyitotta a szemét, megpróbált felnézni, de valami fejbe vágta. Elterült a földön, arcán érezte a kemény tobozokat maga alatt.
– Várj... ne... – Már ura volt kezének, lábának, de a mindkét oldalról érkező rúgások nem engedték felállni. Az egyik rúgást elvétette az arcát, viszont eltalálta a kulcscsontját. Elterült, és csak nézte a felbőszült felnőttek félkörét.
Valami édes ízt érzett a szájába. Tudta, hogy vér, és alig bírta lenyelni. Valaki úgy oldalba rúgta, hogy elakadt a lélegzete.
– Elég! – szólalt meg egy hang.
Devon ismét kinyitotta a szemét. Megpillantotta Ifjú Goodmant és Esaut. Goodman a kezében tartott kapanyéllel vadul csapkodta a földet Esau az ajkát nyalogatva nézett le Devonra. Esau mellett Martin állt, a boltos, azután Ahab, a halász, és még többen a faluból Néhány lépéssel mögöttük ott állt Vén Jubal.
– Nem sokáig tudom visszatartani magamat – mondta egy hang. Devon lassan megfordult, és megpillantotta Aramot, Rachel apját, amint fölébe tornyosul. Kaszát tartott a kezében, és oly szorosan markolta a nyelét, hogy elfehéredtek az ujjai. Arcán a Könyvből ismert prófétai kifejezés.
Aram hangja dühtől remegett
– Engedelmeskedem a Vének akaratának – mondta, és elvonult a fák közé.
– Meg kell mondanom... – kezdte Devon, de inkább csak károgott, mint mondta.
– Hallgass, eszement, boszorkány, vagy akármi is bújt a bőrödbe! – Esau elengedett egy rúgást, de elvétette Devon bordáit.
– Esau!
– Igenis, Vén – mondta Esau, és kelletlenül hátra lépett.
Goodman maliciózusan azt mondta:
– Mit is mond a Könyv a boszorkányokról?
Devon lábánál valaki ráfelelt:
– Azt, hogy nem érdemlik meg az életet.
– Megégessük? – kérdezte Goodmán. – Megkövezzük?
– Szerintem vízbe kéne fojtani – mondta az Öreg Martin. – A Szigorúság tavának vizébe.
– Miért nem úgy bánunk el vele, mint azzal a kétfejű borjúval? – ajánlotta valaki. – Zárjuk be étlen, szomjan. Amikor éhenhalt, dobjuk a szemétgödörbe.
– Dobjuk bele elevenen! – morogta Goodman.
– Jó ötlet – mondta Ahab. – Akkor egyikünk sem szennyezné be a kezét a vérével.
– A szemétgödörbe vele! – vigyorgott Goodman.
Devon behunyta a szemét.
– Még sosem kellett boszorkányt ölnünk – mondta valaki. – Honnan tudjuk, hogy Devon tényleg ilyesfajta démon?
Dühös morgás fogadta a szavakat. Devon hiába igyekezett kideríteni, ki ellenkezett, nem tudta megállapítani.
– Testvéreim! – zsörtölődött Jubal.
Léptek, újabb hangok hallatszottak.
– Hol van az a léhűtő? – kérdezte Vén Micah hangja.
– Amott, a fenyő mögött.
Az újonnan érkezettek hangja egyre közelebbről hallatszott.
– Nyisd ki a szemed, Devon, és nézz rám! – mondta Micah nyugodt hangon.
Egyik szeme könnyebben nyílt ki, mint a másik. Devon előtt a Vén alakja megingott.
– Látsz engem?
– Igen – felelte Devon.
Aram tért vissza a fák közül. Egyik kezében a kaszát szorongatva Devonra nézett. Feléje köpött, és csak pár milliméterre vétette el Devon fülét.
– Az a szerencséd, hogy nem egyedül találtam rád.
Micah megnézet Devon sérüléseit, horzsolásait, az arcát borító véres maszkot.
– Úgy látom, nem állt szándékában megszökni a büntetés elől.
Aram keserűn mondta:
– Az a szerencséje, hogy még az élők között van. – Felemelte a kaszát, aminek pengéje megcsillant a hajnali fényben.
– Ha egyedül volnék, már elvettem volna az életét.
– Te csak azt tedd, ami a helyes! – mondta Micah. – A Teremtőnek nem fog tetszeni, ha vért lát a kezeden... még ha az egy démon vére is.
Aram lassan bólintott, de nem vette le a tekintetét Devon torkáról.
– A családod jól van? – kérdezte Micah.
– Igen.
– És a lányod?
A farmer elvörösödött.
– Igen, ő is jól van. Bár megvertem, amiért kiszökött a hegyekbe. Sokáig nem engedtem be, hagytam, hogy a ház körül ólálkodjon, és úgy csenjen magának ennivalót a konyhaasztalról.
Micah jelentőségteljesen pillantott Devonra.
– Csak ennyi bántalom érte?
– Nem tudom – felelte Aram a földre szegezve tekintetét. – Nem vallott be semmit. Most az anyja őrizetére bíztam.
– Ne aggódj! – mondta Micah. – A lányod a teremtő szemében nem bűnös. Bármi rossz szállta is meg, a gonosz Devon halálával el fog szállni belőle.
Devon a földön fekve megszólalt.
– Ne beszélj így Rachelről!
Vén Micah Ifjú Goodmanra pillantott, aki alig láthatóan bólintott, és gyomron rúgta Devont. A fiú összegömbölyödött, és öklendezni kezdett.
– Ez az én szégyenem – mondta Aram.
– Nem – rázta a fejét Micah, majd felemelte a hangját, hogy mindenki hallja. – Ez a földnek a szégyene; ezért a földet kell elmarasztalnunk ezért a szégyenért.
Devon rekedten igyekezett megszólalni:
– El kell mondanom...
Micah lenézett rá: Devon semmi jót nem olvasott ki a tekintetéből.
– Te ne mondj semmit, sátán gyermeke. A te sorsod meg van pecsételve.
– Hallgassatok meg... a Bárkáról akarok mondani valamit.
A Vén folytatta:
– Azt tesszük, amit tennünk kell azokkal, akik istenkáromlást követnek el, és gyűlölködést hoznak közénk. Vallomást fogsz tenni, és a bűnödnek megfelelő büntetésben fogsz részesülni.
– Nem... – erőlködött Devon –, minden el fog pusztulni, ha...
Micah Goodman felé fordult.
– Vesd le a nyakkendődet, és tömd be a száját. Halálos veszély árad minden szavából.
Ifjú Goodman örömmel feszítette szét a fém kapanyéllel Devon száját, és tömte bele az összehajtogatott nyakkendőt. Devon ellenkezni próbált, de ketten lefogták..
– Ez nem fog több eretnek szót kiejteni a száján, Vén.
Micah helyeslőn elmosolyodott.
– Akkor igyekezzünk visszatérni a faluba. Ott a Könyv útmutatása segítségével eltakarítjuk az útból ezt a szemetet.
Az emberek készülődtek, hogy elhagyják a hegyeket; csakhogy probléma merült fel a fogollyal kapcsolatban.
– Hogyan vigyük le? – kérdezte valaki.
– Használjuk a takarót – mondta Aram. Már úgyis beszennyezte, másra nem alkalmas.
Betekerték Devont a takaróba. Négyen megfogták a takaró sarkát, ketten a közepét két oldalt, és mint egy laza zsákot, levitték e hegyről. A holt súly nehéznek bizonyult; ezért fél mérföldenként váltottak.
Amikor Ifjú Goodmanre, Easura, és Ahabra került a sor, Goodman olyan hangosan, hogy Micah is meghallja, megjegyezte:
– Kár, hogy itt fent a hegyekben nincs szemétgödör. Rengeteg fáradságot megtakaríthatnánk.
Ahab gyanakvó pillantást vetett rá.
– A gonoszt gyűlölni, az egy dolog... de te azon túl is gyűlölöd őt. Miért?
Goodman nem válaszolt.
Esau visszafogta a kuncogást.
– Attól tarok, Goodman testvéremnek is megvannak a maga szentségtörő gondolatai.
– Fogd be a szádat, Esau!
– Mi a bajod? – mondta Esau. – Hiszen mindenki tudja.
Goodman nem szólt semmit.
– Tudod, az emberék mise után mindenféléről beszélgetnek – mondta Esau Ahabnak –, meg a kazalrakás szünetében. És soha nem a Könyvet idézik.
Ahab bólintott.
– Hát, én is hallottam történeteket két férfiról, akik ugyanazzal a lánnyal akartak lefeküdni.
– A Teremtőre, halkabban – mondta Goodman, és nyugtalan pillantásokat vétett a menet élén haladó Micah-ra.
– Két férfi... – mondta Ahab, és tétován lepillantott a takaróba burkolt áldozatra.
– Hát szóval, nem biztos, de... – mondta Esau.
– És ki a másik?
Esau megint csak kuncogott. Goodman elvörösödött.
– Ez tényleg szentségtörés – mondta Ahab. – Rachel csak a férjének fog megnyílni, az pedig Garth lesz.
Goodman testvérünk nem sok szeretetet táplál Garth iránt. Ifjú kovácsunk egyszer megzavart minket, amikor Devonnal játszottunk.
– A történeteid igen kellemetlenek – mondta Ahab. Megfordult, hogy megnézze, ki megy mögötte. – Megfájdult a lábam. Martin testvér? Nem vinnéd egy darabon a terhet helyettem? – Átadta a takaróvéget a boltosnak, majd félreállt, és megvárta, hogy a menet elhaladjon mellette.
– Érdekesebbek a történeteim, mint amik a Könyvben meg vannak írva – mondta Esau.
– Tégy lakatot a nyelvedre! – mondta Goodman Esaunak a vének modorában.
Esau mosolya alig lanyhult.
– Hát persze, testvér. A világért sem bántanálak meg.
Öreg Martin kíváncsian pillantott rájuk.
– Miről beszéltek?
Ifjú Goodman válaszolt Esau helyett. Lebiggyesztett ajakkal, gonosz vigyorral azt mondta:
– Semmiről.