HUSZONHÉT

Öreg Sarah már régen ágyba bújt, amikor Garth és az apja még mindig egymással szemben, a konyhában üldögéltek. A lámpás bizonytalan lángja mély barázdákat szántott Öreg Garth arcára. Mennyire megöregedett – gondolta Garth szomorúan elmélázva. – Hogy is nem vettem észre mostanáig? A szeme alatti sötét táskák, szélfútta bőrének pórusai, megereszkedett arcizmai most mind felfedték magukat Garth előtt. Mindez lassan történhetett, csak én nem vettem észre. Egy nap majd én is így fogok kinézni, és az én fiam fog ugyanígy rám meredni. Most a saját arcomba nézek

Az öreg megszólalt:

– A fájdalmad megrendít, fiam.

– Hogy, apám? – rezzent fel Garth a merengéséből.

– A fájdalmad... éreztem, hogy sugárzott belőled, amikor Devon érdekében szóltál az Imaházban. És most is érzem.

Garth maga elé idézte Vén Micah arcát, miután pofonvágta Devont.

– Én nem gyűlölöm Devont, apám.

– Ennek így kell lennie. Egész gyermekkorodban a barátod volt.

Garth tétovázott, majd fájdalmas hangpn azt mondta:

– Nem tudok részt venni a kövezésen.

Az apja olyan sokáig nézett rá az asztal túloldaláról, hogy Garth már kezdte azt hinni, alszik. Az öreg azonban felemelte a fejét, és szomorúan azt mondta:

– Gondolj a családod jó hírnevére, és a sajátodra!

– Nem tudok segédkezni a megölésében – mondta Garth. csökönyösen. – Kérlek, értsd ezt meg!

– Nincs még valami, amit mondanod kellene? Valami, amit tudnom, kell, amikor a hagyományainkra hivatkozva a védelmembe veszlek?

– Nem szeretem Rachelt, apám. Soha nem szerettem.

Az öreg megfontolta a kijelentést.

– Titeket egymásnak ígértek születésetekkor. A Teremtő gépezetének kijelentését elfogadták. A te akaratodnak nincs jelentősége.

– Kell, hogy legyen, apám.

– De miért? – Öreg Garth hangja elárulta, hogy gyötrődik. – Miért?

– Apám, Rachel Devont szereti. Ezt mindig is tudtam. És Devon meghalna Rachelért... és holnap reggel meg is fog halni. Hogyan álljak elébük, ha barátként nem segítek Rachelnek? – Nehezen mondta ki a szavakat, tudta, milyen fájdalmat okoz neki velük: – Ez vajon nem gonoszság, mondd, Apám? Kérlek. Tudnom kell.

Öreg Garth a körmét rágta.

– Megmondták nekünk. Olyanok mondták meg, akik tudták, hogyan maradhatunk életben a legkönnyebben. A Véneken keresztül, a Teremtő-gép segítségével. Olyanok, akik tudják, hogyan élhetjük le a legkényelmesebben nyomorult életünket. Hallgatnunk kell rájuk, Garth.

– Akkor összeházasodom Rachellel – mondta Garth. – És Devon meg fog halni a bánattól.

– Devon így is meg fog halni – mondta az apja. – Eretnekségért, meg a többi bűnéért.

– Apám, ellenem nem követett el semmit.

– Nem-e? Hát az nem bűn, hogy elvette az asszonyodat?

– Nem az én asszonyom... – kétségbeesetten rázta a fejét.

– Akkor is itt van a becsület kérdése.

– Nem az én becsületemé. Én továbbra is becsülöm Devont, mint a barátomat.

– Akkor a családod becsületére gondolj!

Garth határozottan nézett az apjára.

Az öreg lassan mondta:

– Van egy probléma, amivel a fiatalok gyakran szembekerülnek. Egyszer, mindenki számára eljön a pillanat; amikor rájön, hogy azt, amit szeretne megtenni, nem egyeztethető össze azzal, amit meg kell tennie.

– Én azt akarom tenni, ami helyes, Apám.

– Én is azt akarom, hogy helyesen cselekedj.

– És mindenképpen döntenem kell?

– Ha ez a Teremtő óhaja, akkor igen.

– De hogyan? – Garth ingerülten csapott az öklével az asztalra.

– Számít az? – mondta Öreg Garth. – Nem számít, hogyan békíted meg a lelkedet, Devon akkor is meg fog halni.

– Nekem igenis számít.

– Akkor légy óvatos. – mondta az apja. – Egyszer kihelyeztem egy menyétcsapdát. Hetekig semmi nem akadt bele, ezért elfeledkeztem róla. Egy reggel azonban mozgást észlelte a csapda felől, és láttam, hogy a hurok fent van. Felemeltem a tetejét, és egy vemhes nőstényt találtam benne. Mellette pedig egy szétmarcangolt hím maradványait. Együtt estek csapdába.

– És?

– Türelem. A lényeg az, hogy a kis csapdában mind a ketten nem fértek el; és elérkezett az idő, amikor egyiküket fel kellett áldozni, különben mindketten odavesznek. Tenéked is most éppen ez a problémád.

– Utálom ezt a történetet.

Apa és fia hosszasan nézték egymást, azután Öreg Garth elmosolyodott. A feszültség lassan oldódni kezdett, és Öreg Garth felállt, odament a fiához.

– Én is utálom – mondta. – Még nem találtam olyan alkalmat, hogy apropó nélkül elmondhassam. A fia vállára tette a kezét. – Tenéked kell döntened, én nem tehetem meg helyetted.

Garth felállt, és szembenézett az apjával.

– Talán beszélned kellene Devonnal – mondta Öreg Garth. – Az enyhítené a fájdalmát.

Megölelték egymást; e nehéz pillanatban is elmélyült egymás iránti szeretetük.