HÚSZ

 

 

Aram és családja már hajnal előtt egy órával fent volt. A két Rachel, az ifjú, és az Öreg nekilátott a reggeli elkészítésének. Reggeli után pedig együtt fognak ebédet főzni a férfiaknak, akik egy óra múlva érkeznek, hogy segítsenek Áramnak az aratásban. Aram és a szomszédok napok óta készségesen részt vettek a Devon elleni hajtóvadászaton, de az aratás nem várhat tovább. Ezért azután a család ma az aratók megérkezését várja. Aram és Ruth éppen a lovakat abrakolja, a tehenet feji és a többi állatot eteti.

A konyhában a hús, a burgonya, a tojás, a friss kenyér, az almaszósz, a barna sör és a fekete tea illata keveredett.

– Mi a helyzet a kenyérrel – kérdezte Öreg Rachel. – Van elég vekni?

Rachel felpillantott a mosogatóból.

– Vekni?

– Igen, vekni.

Ifjú Rachel tétován pillantott az anyjára.

– A kenyérből – mondta az. – Az ebédhez. Legalább nyolcan leszünk.

– Sajnálom, anyám. Elkalandoztak a gondolataim. – Rachel megpróbált koncentrálni. Van még három vekni, ami nincs kisütve, az elég lesz.

– Nem négy volt?

– De igen, négy van. – Az edény megcsörrent a keze alatt a mosogatóban.

Öreg Rachel kíváncsi lett.

– Valami baj van, lányom?

– Nincsen, anyám.

Öreg Rachel magában sorba vette a lehetőségeket. A piros rém nem lehet, a női dolgokat már négy évvel ezelőtt megbeszélték egymással. Mégis, ezekben a napokban kellene itt lenni az idejének – anya és gyermeke között nincsenek ilyen természetű titkok.

– Lányom, csak nem a piros rém?

– Ó, nem, nem, anyám! – mondta Rachel ijedten.

– Ó.

Öreg Rachel a további lehetőségeket fontolgatta. Biztosan a Devonnal történtek miatt van.

– Még mindig az az éjszaka zavar, amikor az őrült Devon megtámadta a Véneket, és ellopta a szent ereklyét?

– Azt már el is felejtettem.

Öreg Rachel szórakozottan elfordította tekintetét a burgonyás fazékról. Lehetséges, hogy kellemesebb dolgok miatt ilyen zaklatott.

– Apád beszélt az öreg Garthtal.

– Ó? – mondta Rachel diplomatikusan.

– Öreg William csontjai nap mint nap nehezebben mozognak. Már megállni sem tud a tűzhely mellett. Ifjú Garth azonban ügyes, és szorgalmas tanítványnak bizonyult. Úgy vélem, Garthot még a tél beállta előtt kovácsnak tekinthetjük, nem inasnak.

– Ezt örömmel hallom – mondta Rachel. – Garth remek kovács lesz..

– Azon a napon, amikor beiktatják a mesterségbe, megkapja a házassági engedélyt is.

Rachel erre nem szólt semmit.

– Garth jó ember. Erős, és megbízható.

– Ez igaz – helyeselt Rachel, majd halkan hozzátette: – Csak éppen fantáziája nincs.

– Mit mondasz?

– Semmit, anyám.

Öreg Rachel megharagudott, és megsértődött.

– Lányom, kitűnő férj lesz belőle.

– Ebben biztos vagyok, anyám.

rÖreg Rachel dühösen szólt a lányra:

– Rachel, Ifjú Garth a te férjed lesz.

– Ahogy azt a Teremtő-gép megmondta.

– Igen. Így felel meg a Teremtő tervének.

Egy ideig mindketten csendben dolgoztak. Öreg Rachel befejezte a burgonyát, és nekilátott a hús szeletelésének. Ifjú Rachel betette az első tepsi korpasüteményt a kemencébe.

– Anyám? Te mindig tudtad, hogy apámhoz fogsz feleségül menni?

– Természetesen, gyermekem. Frigyünket szüleink már születésünkkor elhatározták. A Teremtő-gép megvizsgálta a genetikai kódunkat apáinkra, nagyapáinkra visszamenőleg.

– És sosem voltatok... kíváncsiak?

– Kíváncsiak? Mire?

–Hogy vajon... – Ifjú Rachel a szavakat kereste. – Hogy nem kellene-e csinálni valamit?

– Csinálni valamit? – Az Öregasszony megrázta a fejét. – Természetesen nem. Minden el volt rendezve.

Ifjú Rachel csak ült, és ölbe tett kézzel merengett.

– Lányom, a burgonyát meg kellene forgatni.

– És sosem kérdőjeleztétek meg. ezt a bizonyosságot? – kérdezte önkéntelenül is lehalkítva a hangját, mintha valamilyen obszcén dolgot ejtett volna ki a száján. Lassan odament a kemencéhez.

– Micsoda? – kérdezte, az anyja. – Megkérdőjelezni? Természetesen nem – sosem mertük volna megkérdőjelezni a Teremtő-gép parancsait. Még a Vénekét sem.

– És szeretted őt?

– Az apádat?

Rachel bólintott.

– Mi köze van ennek a szerelemhez? Ő az én... férjem. Aram nagyszerű ember, akárcsak az Ifjú Garth.

– Én nem szeretem Ifjú Garthot.

Öreg Rachel ismét megvonta a vállát.

– Ennek semmi köze a házassághoz. Istentelen gondolat azt hinni, hogy van.

Ifjú Rachel elfordult, nem szólt semmit.

Anyja azonban észrevette vállának apró rezdülését.

– Gyermekem; te sírsz? – Letette a kést, és odament a lányához. Mozdulata tétova volt, mert nem szokta átölelni a gyermekeit. Most mégis Rachel vállára tette a kezét. – Ó, leányom, leányom – dorombolta. – Hát ilyen fontos számodra a szerelem? A férjed jó lesz hozzád. Gondoskodni fog rólad.

– Csak éppen nem fog szeretni – mondta Rachel igen halkan. – Mert nem a saját akaratából választott.

Az anyja felsóhajtott.

– A szabad választás a kísértés szülőágya – idézte –, a kísértés pedig a bűn melegágya.

Ifjú Rachel tovább sírdogált.

– Majd megszokod – mondta neki az anyja. – Én is megszoktam.

Percekig ölelték egymást. Akkor mindketten hangokat hallottak odakintről.

– Apád, és Ruth – mondta Öreg Rachel. – Gyere, tálaljunk meg. – Azzal a kályhához sietett.

Aram trappolt be a konyhába, a kezeit csapkodva.

– Hideg van! – mondta. – Belesh hidege már a földek fölött kószál. Nem csodálkoznék, ha valamelyik éjjel fagyna.

– Ma kiszedem a maradék krumplit a fbldből – mondta Öreg Rachel.

Aram helyeslőn bólintott.

– Még jó, hogy az almát már leszedtük.

Ifjú Rachel az asztalra helyezte a teáskannát. Mintegy mellékesen, az apjára se nézve azt mondta:

– Mi a véleményed, milyen idő lehet fent, a hegyekben?

– Hát, lányom, azt nehéz megmondani – nézett rá Aram kíváncsian. – De mert az közelebb van a naphoz, úgy gondolom, ott melegebb lehet. Kivéve akkor, amikor a hold van fenn – olyankor hidegnek kell lennie.

Láthatóan zavarban volt, amiért ilyen ostoba kérdéseket tesznek fel neki.

– És vajon mi okból érdekel az téged?

– Csak kíváncsi vagyok.

– Ostoba beszéd – mondta Aram. Leült az asztalfőre, és szedni kezdett az ételből. A reggeli rendszerint csendben zajlott, csak Aram szokta elmondani az aznapra tervezett munkát.

– ...ha déltájban elkészülünk, kiküldöm Joshuát, és Jedediást, hogy javítsák meg a kerítést...

– Apám?

– Lányom? – Aram a szemöldökét ráncolva pillantott a lányra.

– Kérdezhetek valamit?

– Fontosabb, mint az az ostobaság, hogy milyen idő van a hegyekben?

– Igen, apám.

– Akkor jó. – Aram keze megállt a levegőben, nem kapta be a fél karéjnyi kenyérfalatot.

– Mikor jön el-a világvége? – kérdezte Ifjú Rachel.

Ruth kuncogott. Anyja egy szemvillanással csendre intette.

Aram bekapta a falatot, és elgondolkodva rágni kezdte. Egy idő után lenyelte, és azt mondta:

– A Könyv erről is szól.

– De mikor lesz?

– Most ez a legfontosabb a számodra? – kérdezte Aram komoran. – A világvége akkor fog elérkezni, amikor a Teremtő elérkezettnek látja az időt. Az pedig akkor lesz, amikor a bűn a hatalom fölé kerekedik.

– Hamarosan?

– Nem hiszem – mondta az apa. – De egyesek szerint a démon által megszállt Devon ennek elérkeztét jelzi.

– Lehetséges ez?

– A jel? Vén Jubal azt mondta, hogy az őrült Devon cselekedetei minden bizonnyal kiváltják a Teremtő elégedetlenségét, és gyenge termés lesz Cypress Comers jutalma. – Eltöprengett. – Indulj ki magadból. Látod, mi megy végbe körülötted. A rend kezd felborulni. Egyre többen vannak, akik nem törődnek a renddel. Az emberekben istentelen gondolatok fogalmazódnak meg. Én látom, már ciklusok óta figyelem. Semmi nem érkezik figyelmeztetés nélkül. – Felsóhajtott. – Nem imádkoztam eleget.

– Akkor tehát a vég közel van – mondta Ifjú Rachel.

Az apa felemelte a kezét.

– Miért rontod el a hangulatomat már reggelinél, lányom? Az aratás éppen elég teher a vállamon, miért zaklatsz még a világvégével is?

– Sajnálom, apám – mondta Rachel.

Aram tovább falatozott.

– Bocsánatodat kérem, de volna még egy kérdésem – szólalt meg Ifjú Rachel.

– Mi az? – kérdezte Aram, és letette villát.

Rövid gondolkodás után Rachel megszólalt:

– Hogyan lesz vége a világnak?

– Hát nem tudod, lányom? Hiszen ciklusok óta felolvasom neked a próféciát. A teremtő kijelentette: Cypress Comers tűzben fog elemésztődni.