TIZENHÁROM

Az álom.

Végtelen körben ismétlődött: Először a zuhanás a véget nem érő alagútban, azután a megérkezése a szervizalagútba, az átlátszó ruha, a kinyíló ajtó, majd a véget nem' érő pulzálás: "Nyomáscsökkenés".

Azután a másik álom, a régi, amely Cypress Corners hegyei között a messzeségbe repítette.

Látta a furcsa csillagokat, amint a fekete háttér előtt villognak. Körbevették, egyre közelebb jöttek, mígnem beleégették magukat a szemébe, a bőrébe.

Mindkét álomban ott voltak.

Devon sajgó tagokkal tért magához. Mindkét kezét a torkára szorította. A tüdeje úgy égett, mintha megrepedt volna. Egyik kezét elvette a torkárók, és oldalt fordult. Egy ideig úgy maradt, és nem csinált mást, csak szívta magába a levegőt.

Végül feltápászkodott, a könyökére támaszkodott, és félig ülő helyzetbe tornázta magát. Szaporán pislogott, igyekezett felmérni, hol lehet.

Akkor visszanyerte a látását.

Mindkét álomban... ott vannak a csillagok, amik nem pislognak. Ugyanaz az álom. Egy álom.

Nehézkesen felállt, a kapaszkodókat hívta segítségül.

Odabotorkált a 874-es bejárathoz, és kíváncsian nézte a panelt. Vajon meg meri-e nyomni a "Törlés" gombot? Bármi is van az ajtó mögött, ő látni akarja. Ez több volt, mint óhaj; ellenállhatatlan kíváncsiságot, egyfajta bizsergést érzett. Amint az ajtó felé közeledett, megszólalt egy fémes hang:

– Nyomáscsökkent szekcióba belépés letiltva. A kapu védőzárral ellátva. További utasítás a karbantartó egységben. Belépési kód 110- 3876.

Devon megállt, a hang forrását kereste. Az megint megszólalt:

– Belépés a nyomáscsökkent szekcióba megtiltva, ismétlem, megtiltva. Védőzár gátolja meg az oxigén szkafandér nélküli belépési kísérletet. Kérje a karbantartó egység tanácsát. Elérési kód 110-3876. Ez önnek szól.

Valamit észrevett, miközben megfordult. Az öltözék mögötti falon egy apró fényforrás villogott. A távolban még szólt a vészcsengő; vibrálását inkább érezte, mint hallotta. A világító panelon megjelentek a szavak:

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Azután a következő felirattal váltakozva villogni kezdett:

BELÉPÉS ELŐTT FELVENNI

Devon óvatosan megközelítette a szekrényt. Kinyújtotta a kezét, megérintette a sima felszínt. Az ajtó félresiklott. Leakasztotta a ruhát, és kezdte kiemelni a szekrényből. A HASZNÁLATI UTASÍTÁS tábla ismét megszólalt:

– J-10 mintájú oxigén szkafander Használati utasítás. Egy: távolítson el magáról minden éles, kiálló tárgyat.

Devon ostobán végigtapogatta magát, nem áll-e ki belőle valamilyen éles tárgy. De csak a felhorzsolt válla sajgott. A hang folytatta:

– Helyezze a lábát az öltözék szárába.

Miközben belelépett az öltözékbe, eszébe jutott, hogy vajon nem kellett volna-e levetnie a csizmáját? De a szkafander anyaga rugalmasnak bizonyult, és könnyedén bele tudott bújni. A ruha szára pontosan rásimult a lábára. Belépett a másik lábával is.

A hang folytatta:

– Ügyelve arra, nehogy gyűrődések képződjenek, öltse magára a ruhát.      .

Devon megtette.

– Óvatosan bújjon bele a ruha ujjába. Az öltözék anyaga nem fog elszakadni, mindazonáltal ügyeljen, nehogy ráncok képződjenek, különösen a hóna alatt.

Óvatosan ráhúzta a ruhát a vállára. Megtapogatta a hónalját, de nem érzett ráncokat.

– Ellenőrizze, hogy ujji teljesen kitöltik-e a kesztyűt. Devon ökölbe szorította a kezét, és tapasztalta, hogy a kesztyű egyáltalán nem akadályozza ujjainak mozgását, Egyik kezét a szeme elé emelte; az anyag lényegében láthatatlan volt.

– Egyszerű, simító mozdulatokkal igazítsa el a ruhát a vállán. Légmentesen húzza össze a tömítő zárat.

Ez nyilván a két vékony csík lesz a ruha elején. Devon követte az instrukciókat. A csíkok látható forradás nélkül olvadtak eggyé.

– Emelje le a sisakot a felső polcról. Az oxigéncsövek végét illessze a ruha vállán található aljzatba. Vöröset a vörösbe, sárgát a sárgába. Most emelje a feje fölé, illessze a nyaki horonyra, és fél fordulattal fordítsa az óra járásával ellentétes irányba.

Devon először rossz irányba fordította; nem történt semmi. Azután ellenkező oldalra megismételte a mozdulatot. A sisak halk szisszenéssel bezárult. Mélyet szippantott a levegőből.

A hang még egyszer megszólalt:

– Kérem, helyezze jobb kezét a világító panelra. Amennyiben az öltözéke jól zár, a nyomás kiegyenlítődik. Köszönöm.

A 874-es bejárat feletti tábla sürgetően villogni kezdett. Devon felemelte jobb kezét, és a "Nyitás" feliratra helyezte. A vörös fény azon nyomban felvillant. A kapu nyitási ciklusa elkezdődött. Devon a sisakban hangosan hallotta a sziszegést.

Érezte, hogy felgyorsul a szívverése, valósággal lyukat üt a mellkasába. Megpróbált megnyugodni. Észrevette, hogy a rugalmas szkafander minden lélegzetvételnél enyhén behorpad.

A világító panel kiírta:

LÉGNYOMÁS KIEGYENLÍTVE

BELÉPÉS ENGEDÉLYEZVE

Valósággal megsüketült a saját lélegzetvételét hallva. Mialatt a zsilip kinyílt, Devon mást nem is hallott. Kissé oldalt állt, onnan figyelte, mint szélesedik ki a rés. Mihelyt elegendő hely volt, átlépett rajta.

Nyomban látta, hogy egy hatalmas helyiségben van. Ez nagyobb volt, mint az Imaház főhajója. Egy száz méter átmérőjű kupola alatt állt. Devon elindult a túlsó oldal felé, és a lába ismét elhagyta a talajt. Megint súlytalan volt.

Minek is nevezte ezt az Öreg Silas? Gravitációnak. A Teremtő ezzel a titokzatos szóval határozta meg a 'fel" és a "le" fogalmát.

Megragadta a falat, és megkapaszkodott egy létrában, ami nyilvánvaló célból lehetett ott. Ott lógva szemügyre vette a kamrát. Idő kellett, mire tájékozódni tudott. A "Fent" éppen kilencven fokkal fordult el. A szervizkamra zsilipje most a 874-es kijárat padlóján helyezkedett el.

Devon felemelte a fejét, és nagyot sóhajtott. Imádkozni kezdett a Teremtőhöz.

Minden ott volt.

Amire az álmaiból emlékezni tudott.

Megnézte mindazt, ami elterült előtte; egy hajszálon múlt, hogy visszaforduljon, és visszabújjon a zsilipen. Sikolyát még el tudta fojtani, de a lába valósággal földbe gyökerezett. Eltátotta a száját is – egyszeriben rádöbbent, milyen keveset is tud a világról ahhoz, hogy szavakba öntse, amit lát.

Megelevenedni látta Enoch történetét a Könyvből; a sivatagban bolyongó embereket, akik se lovat, s egy fát nem láttak életükben.

A kamra tele volt sérült berendezési tárgyakkal, falában öregek tátongtak; mindenfelé halvány fények villogtak. A feje fölött tátongott a valaha volt kupola maradványa. A félgömbnek mintegy harmadát összeroncsolta valami ismeretlen eredetű kataklizma. A nyílás pereme cakkos volt, mintha egy irdatlan állkapocs harapott volna belé. A halvány belső fények megcsillantak a töredezett peremen: Minden kifelé hajolt; nyilván belülről robbant kifelé.

Minek lehet ekkora ereje? De a gondolat hamar elszállt, és Devon csak nézte az idegen égboltot.

A roncsolt kupola fölött ott csillogtak álmának rezzenéstelen, csillagai. Mit sem változtak azóta, hogy a zsilip résén át egy pillanatra meglátta őket.

Miért nem villognak? – kérdezte magában. Ezek is csillagok, mint amazok fent, az égen? Felidézte egyik rémálombeli gondolatát: Netán azok a vadállatok lehetnek, amiket Rachel látott a sötétben?

Devon fokról fokra feltornázta magát a létrán. Egyre jobban megközelítette a kupola peremét. Megpillantotta a rugalmas vonalakból álló sűrű hálót, ami befonta az egész kupolát. Járt már itt, látta már mindezt, és nem csak egy röpke pillanatra, a zsilip résén át. Öreg Silas ezt az érzést deja vu-nek nevezné. Mintha már járt volna itt, pedig tudta, hogy nem. Természetesen sosem láthatta ezt a helyet, de ez még nem győzte még őt.

Vajon istenkáromlásnak számít, ha az ember belép a Teremtő magánbirodalmába?

Jóllehet nyomban elhessegette a gondolatot, azért elbizonytalanodott. Azután elrúgta magát a kupola peremétől, és a tépett szélű lyuk felé úszott. Ahogy közelebb ért, megragadta az egyik bizton-ságitartót.

Ujjait vonakodva fonta a rúd köré. Hirtelen felötlött benne, hogy ez a kupola lehet a demarkációs határ a külső és a belső világ között. Vajon mi lesz, ha átbújik a nyíláson? Vissza tud térni a kupolán belülre? Belülre? A belül Cypress Cornersben van. Olyan, hogy odakint, nem létezik! Miközben az elszabadult biztonsági háló kígyóként tekergőző szálaival birkózott, igyekezett elűzni magától ezt a gondolatot.

Addig lebegett mozdulatlanul a nyílás kellős közepén, amíg teljesen vissza nem nyerte a lélegzetét. De ennél is fontosabb, hogy megint tudott gondolkodni. Az új, fekete égbolton minden mozdulatlan volt; rezzenéstelen fehér, sárga, narancs, és vörös szemek sorakoztak az égen. Tényleg csillagok? Lassan elkülönített egy csillaghalmazt, ami virágporszerűen halvány foltot képezett az égen.

Elbűvölten a jelenségtől percekig, talán Órákig, napokig lebegett ott a kupola közepén...

...és csak akkor zökkent ki a merengéséből, amikor a kupola pereme kényelmetlenül szúrni kezdte az oldalát.

Devon kelletlenül elfordította tekintetét a csillagokról. Többet látott, mint...

Megint a déja vu:

...még sosem látott ilyen hatalmasat. Semmi nem lehet ilyen hatalmas. Még a dombok és a Cypress Corners körüli földek is eltörpülnek mellette. Alakzatok vonalai; különféle struktúrák vonultak el Devon szeme előtt oly távlatokban, amilyet Devon szeme még sosem fogott át. Értetlenül meredt rá. A mozgás folytatódott, és a valami – akármi is volt az – lassan elúszott a távolba, mígnem ugyanolyan apró nem lett, mint a feketeségben ragyogó fénypontok

Azután Devon érezte, hogy nincs. már mit megérinteni, nincs semmi, amin Meg tudna állni. Semmi a világon...

Miután ismét körülnézett a kupolában, valamelyest könnyebben tudta megfogalmazni mindazt, aminek most részese volt. Ez a kupola, amiben éppen lebeg, csupán egy külső állomás, egy alagút mentén. Ez az alagút irdatlan kupolákat köt össze; a kupolák pedig hatalmas gömbök halmazának buborékja. Több ilyen halmaz is létezhet. A gömbök sora, mely alatt Devon most lebeg, látszólag a végtelenig tart; ennek végtelensége azonban korántsem olyan nagy, mint az odafent sorakozó csillagoké.

Hogyan létezhet egy ilyen világ? Ez a világ? Nem a pokol? – gondolta, de el is hessegette a gondolatot, mihelyt az felmerült benne.

Devon a tekintetével követte a csövek hálózatát, amik a végtelenbe veszve újabb kupolák felé vezettek. Végül megfogalmazódott benne az eretnek gondolat: Cypress Corners odakint lehet valahol? Az egyik kupolában? Ez az, ami az égbolton túl van?

A kérdések folyama nem akart szűnni; ahogyan a világmindenség látványa sem akarta elengedni szemének pillantását. Végül erővel behunyta a szemét, és felüvöltött:

– Elég! Elég!

Amikor végre ki merte nyitni a szemét, megpillantotta a saját arcképét, amint visszatükröződik a sisak belsején. A csillagok fényében megcsillant a könnye.