HUSZONEGY

Mire Aram és a szomszédjai a búzát aratták, és mire Vén Jubal és Micah parancsnoksága alatt egy kisebb hadsereg nekilátott, hogy átfésülje a Cypress Comerstől északra fekvő hegyeket, Devon már az egyik déli hegy csúcsán aludt.

A nap már az első fazettában világított, amikor Devon elérte a szarvascsapást. Még nem érte el a csúcsot, amikor az erdő már ébren volt. A hajnali köd felerősítette a napfényt, és az állatok, meg az emberek által keltett hangokat. Oly tisztán hallotta. a tehenek orrában lévő karika koppanását a vályú peremén, mintha ott állna mellettük.

Mihelyt felért a hegytetőre, bebújt a bokrok közé. Betakarta magát a sötétkék, meleg takaróval, és bőségesen megreggelizett a sajtból, a kenyérből és az almából. A kenyér héját kitetté a madaraknak.

Csak néhány percbe telt, mire ágakból és avarból elkészítette új ágyát. Azon nyomban lefeküdt. Nem emlékezett rá, vajon eligazgatta-e a takarót maga körül.

Azon nyomban elaludt.

Öreg bevon közeledett lángokba burkolózva. A lángok körbenyaldosták kezét, lábát, kicsaptak szakálla alól, de láthatóan nem égették meg. A fiú legmélyebb álmából ült fel, és nézte közelgő apját. Öreg Devon közelebb lépett, de sem füstnek, sem bőnek nem érezte nyomát.

– Ne húzódj el tőlem! Nem bántalak

– Tudom, apám.

Az öreg Devonnal szemben leült a földre.

– Örülök neki, hogy biztonságban visszaértél Cypress Cornersbe – még ha ezzel zsákutcába is kerültél.

– Igen, ezt is tudom.

– Micah ezt a környéket is át fogja fésültetni – még az aratást is el fogja halasztani, csak hogy téged megtaláljon.

– De miért? – mondta Devon. – Én nem jelentek fenyegetést a számára. Most pedig, hogy tudok a Bárkára váró veszedelemről, egyenesen segíteni akarok neki.

– Ezt a kérdést-hamarosan magad is felteheted neki – mondta az öreg. – Én csak azt szeretném, hogy elég sokáig élj ahhoz, hogy a válaszával kezdeni tudjál valamit.

– Élni fogok már csak azért is, hogy Rachelt elvigyem innen.

Öreg Devon elmosolyodott.

– Ezt már szeretem. Elégedett vagyok – Felállt és elindult visszafelé az ösvényen. A válla fölött még hátraszólt. – Most már minden csak tőled függ.

– Ez minden? – kérdezte Devon.

A választ alig hallotta.

– A barátság és a szerelem Sokat segít, de elsősorban önmagadra kell támaszkodnod.

Azzal a lángok elenyésztek a szélben.

Devon elég időben ébredt ahhoz, hogy alkonyatkor lássa a hegyoldalban felfelé baktató alakot.