TIZENHÉT

 

 

A fej rámosolygott.

– Igen, uram, segíthetek valamiben?

– Megállt a kocka – mondta Devon.

– Nyilván befejezte a projektálást, uram. Kíváncsi valamelyik következő kockára?

– Nincs több. Ez volt az utolsó.

A projekció felvonta a szemöldökét.

– Hát akkor, csak ennyi, uram.

– De a narrátor azt mondta, hogy a Bárka száz évig utazott, és akkor valamilyen baleset történt, az okozta ezt a pusztulást...

A projekció várta, hogy Devon folytassa.

– Igen, uram?

– Mi volt az?

– Micsoda, uram?

– A baleset

– Fogalmam sincs róla. Az nem az én területem – mondta a fej mentegetőzve.

Devon elnézett a fej mellett, és mintegy magának mondta:

– Akármi is volt az, megölte a teljes személyzetet és mindenkit, aki a bioszférákon kívül volt.

– Nem puszta kíváncsiságból, uram, de mely adatból extrapolálja az eseményt?

– Arra, hogy... várjunk csak. – Devon izgatottan fordult vissza a projektált fej felé. – Milyen évet írunk most?      

– Földi évben számítva, uram?

– Igen, Ugyanabban, miben a holo-hölgy számította.

– Ez a 2785. év, uram.

– 2785. – Devon az ujjain számolgatott. – Az a nő azt mondta, hogy a Bárka 2265-ben indult útnak, vagy akörül. Száz éve telt el a balesetig... az annyi, mint...

– Négyszázhúsz – mondta a projekció segítőkészen.

– Igen. Köszönöm. – Devon tűnődve pillantott a fejre. – A Bárka több, mint négyszáz ciklust utazott úgy, hogy a bioszférák között nem létezett semmiféle kommunikáció. – Az izgatottságtól gyorsabban kezdett beszélni. – Mindannyian elfelejtettük, hogy egy hajón vagyunk. Elfelejtettük a kataklizmát, a balesetet, akármi is volt az... és még a Földet is elfelejtettük. Úgy éltünk, mintha a világunk mindig is egy száz kilométer átmérőjű fémkupola lett volna.

– Ez igen valószerűtlenül hangzik a számomra, uram.

– Nem, hát nem érti? Mi foglyok vagyunk. A mi saját kis kupolánkban születtünk, és soha nem tudtuk, hogy rajtunk kívül léteznek mások is.

A projekció hangja határozottabbá vált.

– Ha ez igaz, akkor a számomra ez a kulturális visszafejlődést jelenti. Ez a bioszféra társadalmainak egyáltalán nem válik a hasznára. Devon szinte nem is hallotta a szavait.

– Cypress, Cornersben mi teljesen elfelejtettük. És a többi kupolában... vajon mi történhetett velük?

– Attól félék, róluk nincsenek adataim – mondta a fej.

– El kell mondanom nekik! – kiáltotta Devon.

– Kiknek, uram? A bioszférákban élő kultúrák számára az egymás közti kommunikáció mindig is tiltva volt.

– Nekik. Cypress Cornersben.

– Ön közéjük tartozik, ugye? Nos, akkor azt hiszem, megteheti. Devon határozottan felelt:

– Meg is teszem. Megmutatom neki. Viszek néhány öltözéket, és kiviszem őket. Megmutatom nekik az igazi csillagokat. És a hajót!... Megmutatom Micah-nak, hogy az ő világa csak egy a sok közül. – A hangja megenyhült. – És Rachelnek... megmutatok mindent. Az ejtőcsöveken át bejárjuk valamennyi bioszférát.

– Megbocsásson, uram. Az ejtőcsövek a szállítmány számára nem hozzáférhetőek.

– És ki állja utunkat?

– A legénység biztonsági emberei.

– Nincs legénység. Mindenki rég meghalt.

– Ez a gondolat már bennem is felötlött.– mondta a fej. – A javító technikus, akit hívtam, még mindig nem ért ide. Ez szabálytalan.

Devon felemelte a mutatóujját.

– A tervek szerint a Bárkának az Alpha Centauri nevű csillaghoz kell megérkeznie. Mikorra várható a megérkezés?

A projekció tétovázott, mintha a mélyen eltemetett adatai között keresgélne.

– Nem fog bekövetkezni, uram.

– De igen. A történelmi kocka beszélt róla.      .

– A Bárka útja nem a terv szerint fog végződni..

Devon rájött, hogy nem a megfelelő kérdést tette fel.

– Miért nem úgy fog megtörténni, ahogyan eltervezték?

A projekció boldogtalannak látszott.

– A Bárka mintegy négyszázhúsz évvel ezelőtt letért a kijelölt útról.

– Letért? – kérdezte Devon. – A baleset következményeként?

– Nyilvánvalóan amiatt a jelenség miatt, amit ön balesetnek nevez, uram.

– Akkor hát nem az Alpha Centauri felé tartunk, ugye?

– Attól tartok, nem – mondta a projekció. – A Bárka, ha nem módosítják a pályáját, pillanatnyi irányából következően egy G-tipusú csillag középpontja felé halad.

– Mi az a G-tipusú csillag? Olyan, mint a többi csillag?

– Igen, nagyon hasonlít egy csillagra, uram.

– Ez mit jelent?

A fej halkan felelt:

– A Bárka meg fog semmisülni, és mindenki meg fog halni.

– Az nem lehet– mondta Devon, és mélyet lélegzett.

– A komputer számításai szerint ennek nyolcvankilenc százalék a valószínűsége.

– És mikor? Mennyi időnk van még?

– Jelenlegi sebességünk mellett öt földi év.

Devon megpróbálta felfogni, amit a gép mondott neki.

Alig öt ciklusunk maradt – és az egész Bárka, meg minden, ami rajta van, meg fog semmisülni?

– Ez nem fair – mondta végül hangosan. – Egyáltalán nem fair.

– Nem vagyok felkészítve arra, hogy az eseményekből erkölcsi tanulságokat vonjak le… De ha megteszem, egyet kell értsek önnel uram.

– Kell legyen valamilyen megoldás – mondta Devon. – Ugye, van? A projekció tétovázott.

– A Bárka vezérlő rendszere nyilván alkalmas pályakorrekció végrehajtására, uram. Egy ilyen nagyszabású terv kell, hogy tartalmazza a csillagászati számítások újraértékelésének a lehetőségét.

– És ezt ki végezheti el?

– Ez a legénység feladata, uram.

– De nincs legénység!

– Ennek igen nagy a valószínűsége, uram. Mindazonáltal erre vonatkozóan még mindig nem szereztem abszolút bizonyosságot.

– Én megtehetném?

– Ennek valószínűsége nem túl nagy, uram..

– Valakinek tennie kell valamit – mondta Devon. – Vissza kell mennem Cypress Comersbe, hogy figyelmeztessem őket, hogy emlékeztessem őket, hogy rá tudjam venni őket, segítsenek megfordítani a Bárkát... Keresnünk kell valakit, aki tudja, hogyan kell irányítani a Bárkát, hogy megmentsük a szállítmányt. Még majdnem öt ciklusunk van... Valahogyan meg kell oldanunk.

Uram? – szólt közbe a projekció.

– Tessék?

Konzultáltam a Cypress Comerssel összekötő kimeneteimmel. A legutóbbi demográfiai adatok azt mutatják, hogy a csoport akut patológiai xenofóbiában szenved, ami széleskörű kulturális elnyomással párosul. Extrapolációm szerint az ön társaitól vajmi kevés segítséget kaphatunk. Tudnia kell, hogy akiket figyelmeztetni akar, nem lesznek hálásak az információért.

– Nem egészen értem, amit mond – válaszolta Devon –, de érzem a jelentőségét. – Egy ideig gondolkozott. – Nincs más választásom. Meg kell próbálnom.

– A valószínűsége...

– Tudom – mondta Devon. – Már, mondtad.

Ember és gép néhány percig csendben maradt.

Azután, mintegy utánérzésként, Devon azt mondta:

– Csak egy valamit mondj meg, ha tudsz.

– Megpróbálom, uram.

– Mi a vastator?

– A "romboló" latin megfelelője.

– Tudsz szolgálni némi részlettel?

A projekció bizonytalankodni látszott. Devon ezt úgy értelmezte, hogy kerülni kívánja a témát.

– Pillanatnyilag nem, uram.

– Ez a vastator nevű valaminek... köze van a Bárka balesetéhez? – Nem tudom, uram.

Arcát a kezébe hajtva Devon egy ideig nézte a projekciót.

– Visszamegyek Cypress Cornersbe. Azt hiszem tudom az utat.

– Uram, ha emlékeztethetem, az ejtőcsövek a szállítmány elől el vannak zárva.

Devon meg sem hallotta.

– Mondd, magamhoz vehetnék néhány túlélő-porciót?

– Egy az engedélyezett, uram. A szervizmodulból kiveheti. Devon felvette az átlátszó öltözéket. Mielőtt feltette a sisakot, tétovázott.

– Akárki is vagy, köszönöm a segítségedet.

– Ez a feladatom, uram. Nincs szükség köszönetre.

A projektállt arc mosolygott.

– Lehet, hogy még találkozunk – mondta Devon, és feltette a sisakot. Addig forgatta, amíg nem kattant. Kivette a szervizmodulból a porciót, és elindult a folyosó felé.

Mögötte a fej szétfosztott, és a hurok az oszloppal együtt visszahúzódott a padlóba.

– Sok szerencsét, uram – mondta a fej mielőtt teljesen eltűnt.