Róma
1487. április 11., szerda

Girolamo Benivieni még nem épült fel teljesen. Visszanyerte súlyát, és egészséges rózsás arcszíne is visszatért. De a négy fő elem – a víz, a föld, a tűz és a levegő – továbbra is küzdött benne egymással. Főleg a fekete epével küszködött a költő, melynek hatására melankolikus, fásult hangulat kerítette hatalmába. Egyes dühkitörései alkalmával, melyeket a szervezetében felhalmozódó sárga epe idézett elő, még megmentője, barátja, Giovanni Pico ellen is kikelt, azzal vádolva, hogy ő az oka minden gyötrelmének. E kitörései persze megszűntek, amint a salakanyagok távoztak szervezetéből, és teljesen természetes jelenségnek számított, hogy egy pillanattal később mély szomorúságba zuhant, és könnyek között esedezett bocsánatért minden egyes bántó szava miatt. A teljes gyógyulás érdekében hashajtáshoz, érvágáshoz és beöntéshez kellett folyamodni.

– Ha ide hívhatnám Elia del Medigót, biztos vagyok benne, hogy Girolamo azon nyomban meggyógyulna.

– Ha del Medigo elhagyná Firenzét, Borgia bíboros egy nap alatt elégetné minden írását, és két nap elteltével őt magát is a karóhoz állítaná, hogy megperzselje.

– Tudom, Ferruccio, épp ezért nem is hívom. Viszont aggódom Girolamo elméjének állapotáért. Megváltozott, nem ugyanaz, aki volt. Másrészt kirohanásai engem is gyötörnek. Néha azt gondolom, igaza lehet, amikor azzal vádol, hogy én vagyok minden nyomorúságának az okozója.

– Engem még ennél is inkább aggaszt, vajon hogyan visszük majd Firenzébe. Ha kitudódik, hogy megszökött, keresni fogják őt és a cinkosait is. És azonnal rád fognak gondolni. Miért nem mész el, Giovanni?

– Margherita miatt.

– Margherita! Még mindig ő! Ezzel kapcsolatban nem adhatok tanácsot.

– Én megpróbálnám – szólt ekkor Leonóra –, ha megengeded.

– Nem hinném, hogy tanácsokat kívánna hallani – somolygott Ferruccio. – És mégis, miből gondolod, hogy még Rómában van? Nem lehet, hogy visszatért Arezzóba? Hiszen ott az otthona. Giovanni mosolygott, elővett egy levelet és felolvasta.

– „És most Isten áldja. Szolgáltassa vissza a becsületünket, nekem és férjemnek. Úgy legyen; hisz Isten előtt férjemnek hűséget és szerelmet fogadtam, s ígéretem megtartom, amíg élek. Esküdjön meg, esküdjön hát, hogy nem keres soha többé!”

– És te ennek ellenére tovább keresed? De hisz ez őrültség. Épp azt kéri, hogy hagyd békén.

– Épp ellenkezőleg, tudatja velem, hogy májusig Rómában marad. És vár.

Ferruccio és Leonóra megütközve nézték.

– Néhány betűt másképpen, határozottabban írt, ha alaposabban megnézitek, ezekből a betűkből pedig a májusig és a Róma szavak olvashatók össze. Ezért is jöttem ide. Hiszen egyezségünk szerint az első vasárnap a Szent Péter-bazilikához legközelebb eső templomban találkozunk, a második vasárnap az azután álló templomban, és így tovább.

– Vasárnap húsvét lesz.

– Annál jobb, a templomok zsúfolásig telnek emberekkel, és ilyenkor szokás is több templomot végigjárni. Az új külsőmmel pedig senki, tán még ő sem fog felismerni. Ferruccio, esküszöm neked, ha sikerül rávennem Margheritát, hogy velem tartson, mindent megteszek, amit csak kívánsz. Még arról is lemondok, hogy megvédelmezzem a Téziseimet a pápával szemben.

– Ezt már most meg kellene tenned. Mi értelme a Kilencszáz Tézist védeni, ha valójában inkább a többit szeretnéd ismertté tenni? Számodra azok az igazán fontosak, melyek az Anyáról mondják el a teljes igazságot.

A gróf először hallgatott, majd a fejét csóválta. Ferruccio nyugtalan lett, nem értette őt.

– Próbálom elmagyarázni, Ferruccio, te pedig légy megértő velem szemben, kérlek! Vajon megkérdezhetem-e egy katonaembertől, mint amilyen te vagy, hogy hallott-e már egy Sun Tzu nevű kínai emberről?

– Igen, megkérdezheted, és nem, valóban nem ismerem. Ferruccio egy almába harapott és türelmesen várta, miképp folytatja a barátja. Tudta jól, mekkora örömére szolgál megosztani vele tudását, másrészt ő is mindig tanult tőle valamit.

– Sun Tzu kínai hadvezér volt, aki kétezer évvel ezelőtt élt, és BingFa címmel jelentős értekezést írt a háború művészetéről. Úgy tartotta, hogy az ellentétekre és a versengésre sosem a háború jelenti a megoldást.

– Még a kínai nyelvet is ismered, s tőlem meg azt várod, hogy ne csodálkozzam!

– Ez a tudás átka, Ferruccio, időnként bizony szívesen lemondanék róla.

– Bocsáss meg, igazságtalan voltam! Mondd tovább, kérlek! Mindenesetre különösen csengenek e szavak egy hadvezér szájából.

– Igazad van, de úgy látszik, Sun Tzu felettébb bölcs férfiú volt. Úgy tartotta, hogy egy csata győzedelmes kimeneteléhez fontosabb a haditerv, mint maga a harc, és hogy a harcászati elveket a mindennapi életben is kívánatos lenne alkalmazni.

– Egyre érdekesebben cseng.

– Nos, ha én most hagynám, hogy a Kilencszáz Tézis fölött büntetlenül ítélkezzenek, azzal egyértelműen elismerném, hogy tévedtem. És azután többé már senki nem hinne a szavamnak, amikor a további kilencvenkilencet kívánnám közzétenni, azokat, melyek, ahogyan te magad is mondtad, igazán fontosak számomra.

– Nem vagyok ugyan harcászati szakértő, de ha jól értelek, ez egyfajta válasz lenne részedről a pápának, és az lenne vele a célod, hogy megmutasd erőidet. És, még ha alul is maradnál a küzdelemben, bizonyítanád, hogy meg vagy győződve téziseid igazságáról, és a világ hinne szavadnak akkor is, amikor majd a többi kerül napvilágra.

– Két valódi géniusszal van dolgom! De mégis mi a célja mindennek, Giovanni? Feláldozni az életedet egy eszméért?

Leonóra egy pillantást vetett mindkettőjükre, felállt és kiment a szobából, anélkül hogy választ várt volna.

– A nők bölcsebbek nálunk, Giovanni. Néha messzebbre látnak, mint mi.

– Tudom, és éppen ezért fontos, hogy mindenkivel megismertessem az Anyát. Az ő szeretetét, természetét, a háttérbe szorulásának folyamatát és annak előidézőit is. Azzal, hogy az ember Istent a saját képére és hasonlatosságára formálta, megkezdődtek a háborúk és a hatalommal való visszaélések. Én vissza akarom adni a reményt az emberiségnek. És csak a nő, a női elv képes mindezt megvalósítani.