Róma
1487. február 23., péntek

Heinrich Kramer keresztbe font karral sétált fel s alá a pápa dolgozószobája előtti váróteremben. A Domonkos-rend csuháját és fehér váll-leplét viselte. Szikár termete volt, s kiugró sasorra fekete csuklyájából meredt előre, és vadászgörényre emlékeztetett, amely kész kiszimatolni a veszélyt vagy éppen elejteni a zsákmányt. Jacob Sprenger ellenben magába roskadtan ült, és csendben követte tekintetével a szobában járkáló mesterét. A térdén sárga bőrbe kötött, négybordázatú vaskos könyvet tartott. Időnként végigsimított a csuháján, hogy lesöpörje róla a láthatatlan porszemcséket.

Riario Sansoni bíboros kamarás mindkettejüket szemmel tartotta. Az asztala mögött ülve, a papírok, tollak és tintatartók között, igen határozott és komoly benyomást keltett. Valójában Borgia bíboros, aki az utóbbi időben a pápa legbuzgóbb látogatójává vált, azt az utasítást adta neki, hogy alaposan figyelje meg a két szerzetes viselkedését, és azonnal jelentse, ha valami gyanúsat észlel. Túl azon, hogy a spanyolnak semmiféle jogalapja nem volt arra, hogy bármiféle parancsot osztogasson neki, mégis mi különöset észlelhetne két német dominikánus szerzetes viselkedésében, akik hanyatt-homlok rohantak, hogy mielőbb Rómába érhessenek? Mindenesetre biztosította Borgia bíborost afelől, hogy egy pillanatra sem téveszti őket szem elől, és valóban e szerint cselekedett, immáron több mint két órája.

Közeledett a déli tizenkét óra, és azzal együtt az éhség is rátört; furcsa módon a nagyböjt és az azzal együtt járó böjtölési kötelezettség időszakának beköszönte még inkább fokozta éhségérzetét. A pápa dolgozószobájának ajtaja feltárult, mire Heinrich Kramer hirtelen hátrafordult, jóval előbb, mint hogy Sansoni meghallhatta volna, hogy a nevén szólítják. A kamarás a szerzetesre mosolygott, majd belépett a szobába, gondosan becsukva maga mögött az ajtót.

– Mióta várnak? – kérdezte Borgia bíboros.

– Több mint két órája, eminenciás uram.

– Észlelt bármi rendkívülit?

– Kramer sétálgat, Sprenger pedig egyfolytában csak ül.

A spanyol sokatmondóan intett egyet, jelezvén, hogy távozhat.

– Küldje be őket, és jól csukja be az ajtót mögöttük! Senki más nem léphet be!

„Egy újabb parancs! Meglesz, bíboros úr, meglesz! De ha majd egy nap szükséged lesz a támogatásomra vagy éppen a szavazatomra, akkor majd megtanulod, hogy miként is tisztelj engem” – gondolta magában a kamarás.

A két dominikánus szerzetes lehajtott fővel lépett be a szobába, Kramer a csuhája ujjába bújtatta kezeit, Sprenger pedig úgy tartotta maga előtt a vaskos könyvet, mintha épp egy díszpárnán készülne átnyújtani a város kulcsait. Mindketten letérdeltek VIII. Ince pápa és Borgia bíboros előtt, aki a pápa oldalán ült, kissé lentebb annál.

– Kedves gyermekeim – szólalt meg a pápa –, mely híreket hoztok nekem Germánföldről?

– Szentatyám – szólalt meg Heinrich Kramer –, eminenciád! Áldásukat kérjük arra, hogy szavainkat Ő sugallja, Ő, aki hallja és látja minden cselekedetünket.

– Derék, testvér – felelte a pápa –, nem mindennapos dolog kettős áldásban részesülni, a pápától és egy bíborostól egyszerre. Ego vos benedico in nomine patris, filii et spiritus sancti.

– A feloldozást is, Atyám!

– Ego vos absolvo et coetera. És most végre meghallgathatom híreiteket, vagy esetleg van még valami egyéb kívánságotok is?

Heinrich Kramer a legkisebb indulat nélkül tolta hátra fejéről csuklyáját, felfedve koponyáját. Borgia bíboros a csúcsos fejét figyelte, melyen a falatnyi méretű papi fejfedője úgy festett, akár egy rigófészek. Mirlo?^[10] Nem, az spanyolul van, olaszul úgy mondják, merlo, végre hozzá kellene szoknia, hogy Róma nyelvén gondolkodjék.

– Mala temporum currunt. Miksa császár nem tanúsít kellő hálát, amiért betöltheti a rómaiak királyának tisztjét, mely megbízatást Istennek és Szentségednek köszönheti, Szentatyám. Mióta Mária özvegyen hagyta, kicsapongó életet él, bárói felkeléseket szítanak a Római Szentegyházzal szemben. Az eretnekség egyre gyűrűzik, és akár a pestis, daganataival megfertőzi még a legtisztább lelkeket is. Gábriel arkangyal kardjára lenne szükség, hogy szent tüze megtisztíthassa azokat a vidékeket, ahol tombol a bűn és a paráznaság, ahol a Mi Urunk, Krisztus minden áldott nap keresztre feszíttetik a gonosz sugallta gondolatok, szavak és tettek által.

– Megnyugtató képet festesz – mormolta félig zárt szájjal Borgia bíboros.

– Érdekesnek tűnik. Mondd csak tovább, gyermekem – folytatta a pápa. – Akkor igaz hát, hogy a német földön sok nő kínálja fel testét az ördögnek?

A dominikánus szerzetes szemei villámokat szórtak, és anélkül, hogy erre engedélyt kért volna, felpattant ültéből, rendtársa rémült tekintetétől kísérve. A magasba lendítette jobb kezét, mutatóujjával az égre, a bal kezével a könyvre mutatva, amelyet Sprenger testvér közben a földre fektetett.

– A sátán gyalázatos átjárója, minden fajta romlottság tégelye, bűzös hús és halált hozó társaság! Ez hát a nő, aki bujasága által könnyű prédájává válik a démonoknak és a gonosz akaratú szellemeknek. Kivételt képeznek a mi szeplőtelen szentjeink és a Szent Szűz, természetesen.

– Természetesen – helyeselt Borgia bíboros.

– Add ide a könyvet, Jacob! – folytatta Kramer, átvéve a vaskos kötetet továbbra is hallgatásba burkolózó rendtársa kezéből. – Tessék, Szentatyám, íme a gyógyír, mely által megkísérlünk szembeszállni az erkölcsi összeomlással. A Malleus Maleficarum, melynek megírására Szentatyám Summis desiderantes affectibus bullája inspirált. Oly súlyos, akár a pöröly, mellyel le kell sújtani minden boszorkányra, aki nem fél a pokol tüzétől, mert a boszorkányszombaton ő maga is a lángok közt táncol és a…

– Jól van, testvér, megértettük – szakította félbe Borgia bíboros, aki képtelen volt úgy tekinteni az ő Giuliájának zsenge bájaira, mint az ördögi kísértés eszközére.

– Tehetnék még egy utolsó észrevételt? – dörögte Heinrich Kramer, miközben Jacob hiába próbálta visszahúzni a csuhájánál fogva.

– Mondd hát – sóhajtott a pápa.

– Isten kegyelméből fontos felfedezést tettem, melyet Szentséged szent bullájával egyetemben a könyvbe illesztettünk. Isten felfedte előttem a femina szó jelentését: a fe és a minus szavakból ered. Érti, Szentatyám? A nők kisebb hittel bírnak! És alsóbbrendű intellektusukból kifolyólag könnyebben engednek a sátán csábításának.

– Nagyon derék, kedves testvér. És mindez szerepel a Malleus Maleficorum című művetekben, igazam van?

– Maleficarum, Szentatyám, Maleficarum. Mert a rontás nőnemű szó.

– Úgy legyen! És most hallgassatok figyelmesen! Isten nevében nyomtassátok ki a könyvet, és terjesszétek szerte a germán földön, a rendtársaitok közt! Mi azt akarjuk, hogy a sátán boszorkányai előkerüljenek rejtekeikből, bárhol is bujkálnak, öregek vagy fiatalok, házasok vagy apácák, nem számít! Megértettétek?

A pápa szúrós szemmel nézett rájuk, választ várt mindkettőjüktől.

– Igen, Atyánk – felelt Heinrich Kramer rémült tekintettel.

– Igen, Szentatyám – dadogta Jacob Sprenger.

– Ezennel mindkettőtöket – jelentette ki Borgia bíboros – kinevezlek a teljes német nyelvterület főinkvizítoraivá, s hatalmatokat a pápa nevében gyakorolhatjátok. Egyetlen püspök sem állhat az utatokba. Vegyétek magatok mellé más rendtársaitokat is, készítsétek fel őket a feladatra, de mi eredményeket akarunk, azt akarjuk, hogy ne legyen egyetlen város és egyetlen falu sem, ahol él olyan nőszemély, aki nem retteg a boszorkányság vádjától! Legyetek könyörületesek, de hajthatatlanok! Legyetek igazságosak, de eltökéltek, űzzétek ki az ördögöt leikeikből! Csakis ily módon menekülhetnek meg! És még valami, Kramer testvér.

– Eminenciád – hajolt meg a szerzetes.

– Ügyeljetek arra is, hogy ne nyúlkáljatok többé az erszényetekben.

– Hogyan, eminenciás uram?

Jacob Sprenger egyik kezével eltakarta arcát, rendtársa pedig erősen izzadni kezdett.

– Germánföldön úgy ismernek benneteket, mint institorok, a bűnbocsánat mozgó árusai. Hagyjatok fel az effajta ostobaságokkal! Ha jól végzitek a dolgotokat, mindkettőtök kaphat majd jutalmul egy gazdag apátságot, de többé ne halljak efféle vádakat! Mert ellenkező esetben ti magatok is máglyára kerültök, a boszorkányokkal együtt.

– Ezek mind Krisztus ellenségeinek, a sátán hátsó felét csókolgatóknak a rágalmai.

– Most pedig menjetek, menjetek hát – mondta a pápa –, és fogjatok munkához! Á, várjatok csak, és kivel nyomtattatjátok ki a könyvet?

– Az igazat megvallva, még nem tudjuk, de számos könyvnyomtató él német földön. – Akkor majd mi gondoskodunk róla. Hagyjátok itt a könyvet, és majd értesítést küldünk, amint a munkához elegendő számú másolat elkészült. Most pedig mehettek.

A szerzetesek lehajtott fejjel távoztak, még csak meg sem fordultak, míg az ajtóhoz nem értek. Jacob próbálta kinyitni, de az ajtó zárva volt.

– Sansoni! – kiáltott a pápa.

– Kinyomtathatom gratis et amore dei.

– Nem is szóltál még e pápai kiváltságról.

– Nem tréfálok. Ugyanis adósom egy nyomdász, amiért nem küldtem börtönbe az egész családjával együtt.

– Ez bizony tényleg óriási adósság, ki ő?

– Egy zsidó.

Borgia bíboros összevont szemöldökkel nézett Ince pápára.

– Ne aggodalmaskodj, megtért, legalábbis ezt állítja magáról. Eucharius Silber Franck, ő nyomtatta ki Mirandola gróf Téziseit a jóváhagyásom nélkül.

– Csak hogy takarékoskodj, képes lennél akár egy boszorkánnyal és annak démonjaival kinyomtattatni a Malleus Maleficarumo!.

– Rodrigo! Hisz ez csak egy kedves gesztus a részemről. Ezen őszinte felajánlásával minden bűntől megtisztíthatja a lelkét. Kedvező ajánlat számára is, nekünk meg a száz példány kinyomtatása belekerülne ötezer dukátunkba.

– Biztos, hogy ebben tönkremegy.

– Á, dehogy. Majd kölcsönkér a zsidó barátaitól. Mind gazdagok, némelyikük talán még nálad is gazdagabb.

– Majd velük is foglalkozunk, később. De most fontosabb, hogy folytassuk a megkezdett utunkat.

– Tehetséges vagy, Rodrigo.

– Ez még csak a kezdet, Giovanni. És most engedd meg, hogy távozzam! Túl sok szó esett a nőkről, kedvem támadt látni az én Giuliámat.

– Menj csak, megérdemled, bíboros! És holnapután ne feledj eljönni a Franceschetto és Magdaléna tiszteletére rendezett estélyre!

– A Cibók és a Mediciek örökre egyesülnek; a te tehetséged sem alább való az enyémnél – mondta, miközben azon tűnődött, vajon a jegyespár melyik tagja fog előbb meghalni, természetesen nem öregkori végelgyengülésben vagy betegségben.