Róma, ugyanazon a napon
1486. december 30., szombat
Aki az Ultimae Conclusiones Sive Theses Arcanae IC címet viselő különös könyv lapjait összeragasztotta, bizony értette a dolgát. Cristoforo egyre csak forgatta az írást kezei között, csodálván tömörségét, mégis finom művű kidolgozottságát, ezen ellentétpárok bámulatos egységét, mely az alkímia tudományának sajátja; annak ismerete, hogy hogyan egyesíthető az erő a lágysággal, a lélek a matériával, a jó a rosszal. Mirandola grófot nem véletlenül tekintették alkimista körökben, melynek ő maga is tagja volt, nagy beavatottnak. Mindenki csodálta és irigyelte mély értelméért, mely lehetővé tette számára, hogy a legbonyolultabbnak tetsző rejtélyt is lefegyverző egyszerűséggel oldja meg. De úgy tudta, mégsem merült el mélyebben a mágia tanulmányozásában, pedig a legnagyobb mestereket is túlszárnyalhatta volna, ha így tesz. Mint amilyen Hermész Triszmegisztosz volt, akinek Corpus Hermeticumát, az alkímia tudományának alapvető fontosságú művét nemrég fordította latinra barátja, Marsilio Ficino. Mint Nicholas Flamel, aki felfedte a Bölcsesség Kövének rejtélyét, és az ólmot arannyá transzmutálta. Igen, Mirandola gróf egy volt azok közül, akik számára az Opus Alchemicus már nem sok titkot tartogathat.
A szobában, melyet apja a rendelkezésére bocsátott, s mely teli volt mágikus és titkos szövegekkel, a polcain pedig lombikok, ragasztóanyagok, oldószerek, mindenféle porok, ásványok, ampullák, kanülök sorakoztak és az összes ismert kémiai készítmény, Cristoforo a sors, vagy ahogy azelőtt nevezte volna, a Gondviselés titokzatos útjain tűnődött. Titkon mindig remélte, hogy egy nap majd megismerheti Giovanni Picót, akit ő maga mesterének tartott, s most azért hívatták ide, hogy felfedje a rejtélyt, amely épp az ő nevéhez fűződik. Ráadásul személyesen a pápa hívására jött, akinek elsőszülött gyermeke volt, még ha csak egy ifjúkori botlás eredményeképpen is, és tudta jól, hogy a Vatikán folyosóin a titkolt fattyúként emlegetik, vagy jobb esetben távoli rokonként. Mintha éppenséggel Franceschetto, Teodorina és a többi féltestvére – hányan is lehettek? Heten, nyolcan, tízen? Vagy még többen? – törvény szerinti gyermekei lennének. De ezzel már nemigen törődött. Most már nagyobb hatalommal bír, mint ők, végre fölébük kerekedett hát. Apja egy titok birtokosává tette, melynek ugyan még nem ismerte valódi jelentőségét, de biztosan nagy fontosságú ügyről volt szó. És mindezt alkímiai ismereteinek köszönhette, a nagy műnek, melynek levegője még abban a kis odúban is ott lengedezett. Az egyház becsmérelte és elítélte, apja, a pápa, ellenben felmagasztalta.
Cristoforo mosolygott, ahogy a gróf rendkívüli munkájában gyönyörködött. A könyv lapjai különleges masszából készültek, kender és eperfa rostjából, enyvvel és timkővel vegyítve, anyaga egyszerre volt durva és finom. Miután megszáradt az írás, majd maga a papír, Mirandola gróf ismét megnedvesítette a lapokat, újabb adag enyvet és timkövet adva az elegyhez. Ily módon felbonthatatlan, tömör egésszé tette a lapokat, egyfajta papírtéglát állított elő. Csak az arab alkimisták ismerték e módszert. Ha nem tudná, milyen papírt használtak, és ha nem ismerné a teljes folyamatot, eredménytelennek bizonyulna a felnyitását célzó mindenfajta kísérlete, csak azt érné el, hogy az oldalak örökre megsemmisülnek. Cristoforo a lapok szétválasztásánál az iszlám módszerhez folyamodott, a nedves alkímia technikájához, mely során többfajta elixírt és párlatot állított elő.
Mindezt a pápa udvarában tette, a kereszténység központjában… micsoda képtelen helyzet!
Mózes nővérének, Máriának módszerével, lepárló készüléke segítségével, vízfürdőben hevítés útján gőzös kivonatot készített szagos levendulaolaj, szandrakgyanta és narancshéjból kivont terpentin elegyéből. Az első összetevő hatékony oldószerként működött, a többi arra szolgált, hogy magát a papírt és az írást megvédje. Már a folyamat végén járt, vékony aloé vera réteggel vonta be a papír felületét. Az aloé rögzítő, és összeforrasztó hatása nyomán, mely tulajdonsága már a legősibb egyiptomi hermetikus szövegek szerint is ismert volt, a lapok tartóssá válnak, csak kard sértheti fel, és tűz emésztheti el őket.
De apja erről egyelőre mit sem tudott, Cristoforo előtt még állt néhány nap, azalatt elolvashatja az írást. Egyedülálló alkalom volt ez arra, hogy megismerje Giovanni Pico elméletét, és főként, hogy megtudja, a pápát vajon miért érdekli, miért vonzza ily erősen ez az írás. Mindenképpen előbb kellett, hogy elolvassa, ez volt az egyetlen lehetősége, hiszen a lemásolására nem lett volna elegendő ideje, másrészt, ha a másolatot megtalálják nála, meglehet, hogy ketrecbe zárják és kifüggesztik a Castel Sant'Angelo egyik tornyára, hogy a hollók vájják ki a szemét.
Egy teljes napon és éjszakán át olvasta az írást. És ahogy egyre haladt előre a szövegben, úgy áradt szét benne a tudás hatalma, s annak ereje, úgy érezte, kezében a kulcs, mellyel felnyithatja az álmai előtt magasodó kaput. Most már senki nem állhat az útjába. Sem királyok, sem pápák nem állíthatják meg többé, amit most megtudott, többet ér Spanyolföld minden kincsénél. Valóban igaza volt Mirandola grófnak, amikor „Misztikus és Titkos Tézisek”-nek nevezte el, és védelem alatt tartotta írását. Amikor, visszatérve Genovába, emlékezetébe idézi és lejegyzi majd az alapvető pontjait, az menlevélként szolgál számára vállalkozása sikere felé, mellyel beírja nevét az elkövetkezendő évszázadok történelmébe. De addig az élete veszélyben forog, az apja bizonyosan megöletné. És a helyében ő maga sem cselekedne másképp.