Firenze, két órával később

Giovanni részegen támolygott be a könyvesboltba. – Jó reggelt, Giacomo – szólalt meg olyan hangon, mintha nem is az övé volna. De Mola döbbenten figyelte, még sosem látta ilyen állapotban.

– Mi a baj, Giovanni?

– Semmi az égvilágon – dünnyögte, és ahhoz a polchoz lépett, melyen az újdonságok sorakoztak, vagyis az újonnan szerzett könyvek, mintha valami különleges kiadványt keresne.

– Gondoltam, vetek egy pillantást Fibreno nyomdájának a szabadkőművességről szóló kiadványára.

– Ó, az igen érdekes, lejjebb találod, a „P” alatt, nem az „M”-nél.

A könyvkereskedő végigsimított Quintus Horatius Flaccus művének ezüstnyomatos címlapján – Londonban jelent meg több mint két évszázaddal ezelőtt –, majd a szemüvege fölött kitekintve a fiúra nézett.

– Érdeklődsz a szabadkőművesek iránt? – kérdezte. – És mégis mióta? Nem is tudtam róla.

Giovanni, aki akkor már a földön guggolt, hirtelen elvesztette egyensúlyát, és miközben ösztönösen próbált megkapaszkodni valamiben, magával rántott a polcról néhány könyvet. Giacomo felállt, hogy segítsen neki, de Giovanni kezével hárító mozdulatot tett.

– Ne gyere a közelembe!

Giacomo ekkor a bejárathoz ment, és kulcsra zárta az ajtót. Majd leült szemközt Giovannival, aki még mindig a földön hevert, szétvetett lábakkal, akár egy marionettbábu, melynek elszakadtak a tartókötelei.

– Mi történt? – kérdezte.

Giovanni felemelte fejét, egy vékony nyálcsík csurgott a szája széléről.

– Azt akarod, hogy elmondjam az igazat, vagy inkább hazudjak tovább, mini ahogy mindvégig tettem az utóbbi időben?

– Az igazat akarom hallani, Giovanni – felelte de Mola, és próbálta megállapítani, vajon mennyire lehet részeg a másik.

– A könyvet akarom, most rögtön, azonnal! – üvöltötte.

– A könyvet akarod? Milyen könyvet?

– Azt! – ordította. – A titkos könyvet! Amiről azt sem tudni, hol van! Amit mindenki akar!

– Ki akarja?

– Psszt! Nehogy meghallja valaki! Ha meghallják, nekünk végünk! És azt mondták, Elenát is megölik.

– Ki az az Elena?

– A nőm. Ja, hogy nem tudtál róla, igaz? Igen, van egy nőm, gyönyörű és igazán finom teremtés. Azt mondja, hogy szeret, és hogy velem jön. És, és én hiszek neki. Mert én mindent elhiszek!

– Giovanni…

– Ne nyúlj hozzám! – üvöltötte. – Hallgass meg! Vagy ideadod a könyvet, vagy meg fognak ölni. Kérlek – és most már nyöszörgött –, add ide a könyvet, hiszen úgyis elveszik, ha nem adod, akkor is! Add ide! Ne kényszeríts, hogy…

– Hogy… Mire? – kérdezte de Mola tettetett nyugalommal. Giovanni intett neki, hogy húzódjon közelebb. Mutatóujját szája elé emelve intette némaságra.

– Hogy megöljelek… ezzel itt.

Elővette a zsebéből a fiolát, mely a mérget tartalmazta, és megmutatta neki.

– Elég belőle egy csepp… tentradoxin… trodoxin… vagyis a labdahal mérge. Egy kicsit fáj, de amikor már meghaltál, nem fáj többé!

Giovanni felröhögött. Giacomo de Mola így tudta meg, hogy a démonok újra mozgásba lendültek és teszik a dolgukat, a sötétség erői ismét szövik a régi, jól ismert hálót. De arra nem számított, hogy máris ilyen közel férkőztek hozzá, és legfőképp, a könyvhöz.

Felállt és a telefonhoz ment. A központostól egy külföldi szám kapcsolását kérte, még ha le is hallgatnák a beszélgetést, most már annak sem lenne jelentősége. A központból a hívás eljut majd a világ túlfelére. Ha megkapja a vonalat, ki kell, hogy mondja azt az átkozott szót, melyet egész életében remélte, hogy nem kell kimondania. Kapcsolták a vonalat, hallotta, hogy a túlsó végén kicseng a telefon. Valaki felemelte a kagylót, erre ő csupán három szót mondott.

– Az Ómega lángol – azzal lerakta.

Most már valaki más is tudja, hogy a könyv veszélyben van, de ő, egyedül ő az, aki tehet is érte valamit, hogy továbbra is biztos helyen maradjon. Odalépett hát Giovannihoz, aki akkorra már szinte öntudatlan állapotba került. Óvatosan felemelte a padlóról, és leültette a kizárólag vevők számára, olvasásra fenntartott karosszékbe. Egy poharat félig megtöltött vízzel, szürke színű port hintett bele, majd Giovanni szájához emelte.

– Meg akarsz mérgezni, Giacomo? – motyogta Giovanni vigyorogva, akár egy gyengeelméjű.

– Dehogy, ez majd segít elaludnod, és elűzi a szorongásaidat, legalábbis ma estére. De a holnap nehéz lesz. Holnap reggel – fűzte hozzá már magában – mindenkinek sokkal nehezebb lesz.