ÁTIRAT AZ ÍTÉLETNAPI KÖNYVBŐL
(071145-071862)

Rosemund eszméletlen. Tegnap este megpróbáltam megnyitni a bubóját, hogy kieresszem a fertőzést, ám attól félek, csak tetéztem a bajt. Rengeteg vért vesztett. Nagyon sápadt, és olyan gyönge a pulzusa, hogy a csuklóján egyáltalán nem tudom kitapintani.

Az írnok is rosszabbul van. A bőrén újabb véraláfutások jelennek meg. Egyértelműen a végét járja. Emlékszem, hogy dr. Ahrens azt mondta, kezelés nélkül a bubópestis négy-öt nap alatt megöli az embert, de ő nem élhet már olyan sokáig.

Lady Eliwys, Lady Imeyne és Agnes még mindig egészségesek, bár úgy tűnik, Lady Imeyne szinte belebolondult a bűnbakkeresésbe. Ma reggel nagyot húzott Maisry fülére és azt mondta neki: Isten az ő lustaságáért és ostobaságáért büntet mindnyájunkat.

Maisry lusta és ostoba. Nem lehet rábízni, hogy egyhuzamban öt percig figyelje Agnest, amikor pedig elküldtem vízért, hogy lemossam Rosemund sebét ma délelőtt, félórára eltűnt és víz nélkül jött vissza.

Nem szóltam semmit. Nem akartam, hogy Lady Imeyne megint megpofozza. Csak idő kérdése, aztán én is sorra kerülök, Lady Imeyne engem fog hibáztatni. Láttam, ahogy figyel engem a zsolozsmáskönyve fölött, amikor kimentem a vízért, amiről Maisry megfeledkezett. Nagyon is el tudom képzelni, mire gondolt – hogy én túl sokat tudok a pestisről, biztos előle menekültem; hogy én elvileg amnéziás vagyok; hogy én nem is sérült voltam, hanem beteg.

Ha ő megvádol ezekkel, attól tartok, meggyőzi Lady Eliwyst: én vagyok a pestis okozója, ne hallgasson rám, inkább bontsák le a barikádot, és együtt imádkozzanak Istenhez, hogy mentse meg őket.

Hogyan fogok védekezni? Elmondjam, hogy a jövőből jöttem, ahol mindent tudunk a fekete halálról, csak azt nem, hogyan gyógyítható sztreptomicin nélkül, és hogy miként juthatunk haza?

Gawyn még mindig nem tért vissza. Eliwys magánkívül van az aggodalomtól. Amikor Roche ment a vecsernyét elmondani, Eliwys a kapunál állt, se köpeny, se főkötő nem volt rajta, s az utat nézte. Kíváncsi vagyok, fölmerült-e benne, hogy a férfi már megfertőződhetett, mielőtt elindult Bath-ba. Hiszen ellovagolt Courcyba a püspök követével, és amikor visszajött, már tudott a pestisről.

(Szünet)

Ulf, az ispán halálán van, a felesége meg az egyik fia is megkapta. Nincsenek bubóik, de az asszonynak több kis gumószerű dudora van a combja belsején. Roche-t folyton emlékeztetni kell, hogy viselje a maszkját és ne érintse meg a betegeket a szükségesnél többször.

A történelmi vidék azt állítják, hogy a kortársak pánikba estek és gyávák voltak a fekete halál idején, elmenekültek és nem ápolták a betegeket, és hogy a papok voltak a legrosszabbak. Ez egyáltalán nem így van.

Mindenki fél, de megtesznek minden tőlük telhetőt, Roche atya pedig csodálatos. Ott ült és fogta az ispán feleségének kezét egész idő alatt, míg én megvizsgáltam a nőt. Nem riad vissza a legundorítóbb tennivalóktól sem – Rosemund sebének kimosásától, éjjeliedények kiürítésétől, az írnok mocskának föltakarításától. Sosem látszik, hogy félne. Nem tudom, honnan meríti a bátorságát. Folytatja a hajnali misék és vecsernyék bemutatását, az imádkozást, mesél Istennek Rosemundról és hogy most ki kapta el a pestist, beszámol a tüneteikről, elmondja, mit teszünk értük – mintha Ő tényleg hallaná őt. Ahogy én beszélek magához.

Azon tűnődöm, vajon Isten is itt van, csak távol tartja tőlünk egy, az időnél is rosszabb valami, hogy képtelen kapcsolatot teremteni, képtelen megtalálni minket?

(Szünet)

Halljuk is a dögvészt. A falvak megkongatják a lélekharangot egy temetés után, kilenc kondulás a férfiakért, három a nőkért, egy a gyerekekért, s aztán egy órányi folyamatos harangozás. Esthcote-ban kettő volt ma délelőtt,

Osney harangja pedig tegnap óta egyfolytában zúg. A harangszó délkeleten, amiről beszámoltam, hogy hallottam, mikor először átléptem az időn, már nem szól. Nem tudom, vajon ez azt jelenti-e, hogy ott már vége a járványnak, vagy pedig nem maradt senki életben, aki megkongathatná a harangot.

(Szünet)

Könyörgök, ne haljon meg Rosemund! Könyörgök, ne kapja el Agnes! És küldd vissza Gawynt!