ÁTIRAT AZ ÍTÉLETNAPI KÖNYVBŐL
(000008-000242)

Első bejegyzés: 2054. december 23., Oxford. Ez lesz a beszámoló a történelmi megfigyeléseimről az angliai Oxfordshire életével kapcsolatban 1320. december 13-a és 1320. december 28-a között (a régi naptár szerint).

(Szünet)

Mr. Dunworthy, ezt ítéletnapi Könyvnek neveztem el, mert elvileg feljegyzés a középkori életről. Hódító Vilmos összeírása pontosan ennek bizonyult, annak ellenére, hogy ő azt olyan eszköznek szánta, mely bebiztosítja számára, hogy megkapjon minden aranyfontot és adót, amivel a bérlői tartoznak neki.

Azért is ítéletnapi Könyvnek hívom, mert úgy képzelem, ez az, ahogy maga is nevezni szeretné – ha már annyira meg van győződve arról, hogy valami borzasztó fog történni velem. Jelen pillanatban magát nézem a megfigyelők számára fenntartott területen, ahogy beszámol dr. Ahrensnek az 1300-as évek szörnyű veszélyeiről. Nem kellene ezzel fáradnia! Dr. Ahrens már tájékoztatott az időeltolódásról és minden egyes középkori betegségről, hátborzongató részletekkel, annak ellenére, hogy én elvileg immunis vagyok mindegyikre. És figyelmeztetett a nemi erőszak gyakoriságára is az 1300-as években. Amikor mondom neki, nem lesz semmi bajom, ő sem hallgat rám. Nem lesz semmi bajom, Mr. Dunworthy.

Persze, akkor, amikor ezt majd meghallja, maga már tudja ezt, meg hogy egy darabban visszaérkeztem, tökéletesen a menetrend szerint, s ezért nem fogja bánni, hogy egy kicsit ugratom. Tudom, csak értem aggódik, és nagyon jól tudom, a maga segítsége és fölkészítése nélkül nem egy darabban, vagy egyáltalán nem kerülnék vissza.

Ezért aztán az ítéletnapi Könyvet magának ajánlom, Mr. Dunworthy. Ha maga nem lett volna, én most nem állnék itt hosszú felsőruhában meg köpenyben, belebeszélve ebbe a felvevőbe, várva, hogy Badri és Mr.

Gilchrist befejezzék vég nélküli számítgatásaikat, azt kívánva, hogy siessenek már, hadd mehessek.

(Szünet)

Itt vagyok végre.