ÁTIRAT AZ ÍTÉLETNAPI KÖNYVBŐL
(005982-013198)

1320. december 18 (régi időszámítás). Azt hiszem, tüdőgyulladásom van. Próbáltam megkeresni az ugrás helyét, de nem sikerült, és most visszaestem, vagy valami hasonló. Nyilalló fájdalmat érzek, valahányszor levegőt veszek, és amikor köhögök – vagyis állandóan, olyan érzés, mintha belül minden darabokra szakadna. Egy kicsivel ezelőtt megpróbáltam fölülni. Rögvest ömlött rólam a víz, és azt hiszem, megint fölment a lázam. Ezek a tünetek dr. Ahrens elmondása szerint mind tüdőgyulladásra utalnak.

Lady Eliwys még nem jött vissza. Lady Imeyne egy rettenetesen büdös borogatást tett a mellemre, aztán hívatta a sáfár feleségét. Azt hittem, hogy „megfeddni” akarja az udvarház bitorlásáért, de amikor megjött a sáfár felesége a hathónapos csecsemőjével, Lady Imeyne azt mondta neki: „A sebtől belázasodott a tüdeje”, ő ránézett a halántékomra, kiment és visszajött a csecsemő nélkül, egy keserű ízű teával teli tállal. Bizonyára fűzfakéreg vagy hasonló lehetett benne, mert a lázam lejjebb ment és a bordáim sem fájnak annyira.

A sáfár felesége sovány, alacsony, éles vonásokkal és hamvasszőke hajjal. Azt hiszem, Lady Imeyne-nek valószínűleg igaza lehet abban, hogy ő az, aki „bűnbe” viszi a sáfárt. Egy szőrmével szegett ruhában jött, amelynek olyan hosszúak az ujjai, hogy csaknem a földön húzza maga után, a csecsemőjét pedig finoman szőtt gyapjúpokrócba csavarta. Különös, egybefolyó kiejtéssel beszél, amiről azt gondolom, hogy próbálkozás Lady Imeyne beszédmódjának utánzására.

„A középosztály csírája”, ahogy Mr. Latimer mondaná, a nouveau riche, akik az alkalmat lesik, s az el is fog jönni harminc éven belül, amikor lecsap a fekete halál s a nemesség egyharmada elpusztul.

– Ő az a hölgy, akit az erdőben leltek? – kérdezte Lady Imeyne-től, amikor bejött, és nem volt semmi „illendő szemérem” a modorában. A nő úgy mosolygott Imeyne-re, mintha régi cimborák lennének, aztán odajött az ágyhoz.

– Biza – válaszolta Lady Imeyne, két szótagba sűrítve türelmetlenséget, lenézést és ellenszenvet.

A sáfár felesége észre sem vette. Odajött az ágyhoz, aztán egy lépést hátrált – az első ember, aki bármi jelét adta annak, hogy úgy véli, esetleg fertőző lehetek.

– A hölgynek (valamilyen) láza van?

A tolmács nem ismerte a szót és én sem értettem a nő szokatlan akcentusa miatt. Firenzei? Vagy flahntini?

– Megsérült a fején – felelte metsző hangon Imeyne. – Attól lázasodott be a tüdeje.

A sáfár felesége bólintott.

– Roche atya mesélte nekünk, miként lelt rá ő és Gawyn a hölgyre az erdőben.

Imeyne megmerevedett Gawyn nevének tolakodó használatától. A sáfár felesége ezt észrevette, és kisietett elkészíteni a fűzfakéreg-főzetet. Még egy meghajlást is bemutatott Lady Imeyne-nek, amikor másodszor ment ki.

Rosemund bejött, leült mellém, miután Imeyne távozott – azt hiszem, őt jelölték ki, hogy próbáljon visszatartani egy újabb szökési kísérlettől és megkérdeztem, igaz-e, hogy Roche atya Gawynnal volt, amikor rám találtak.

– Nem – felelte. – Gawyn útközben találkozott össze Roche atyával, akkor az ő gondjaira bízta kegyelmedet, hogy megkereshesse a támadókat, de nem talált rájuk, így ő meg Roche atya idehozták úrasszonyomat. Nem kell emiatt aggódnia! Gawyn elhozta kegyelmed cókmókját az udvarházba.

Nem emlékszem, hogy Roche atya ott lett volna, csak a betegszobában láttam, ám ha ez igaz, és Gawyn az ugrás helyétől nem túl messze találkozott vele, akkor talán ő is tudja, hol van.

(Szünet)

Gondolkoztam azon, amit Lady Imeyne mondott. „A fejsérülésétől lá-zasodott be a tüdeje” – mondta. Szerintem itt senki sem fogta föl, hogy beteg vagyok. Folyton beengedik a kislányokat a betegszobába, a legkevésbé sem félnek, kivéve a sáfár feleségét. Mikor Lady Imeyne mondta neki, hogy „belázasodott a tüdőm”, habozás nélkül odajött az ágyhoz, bár nyilvánvalóan aggódott, hátha ragályos a betegségem. Amikor pedig megkérdeztem Rosemundot, miért nem ment az anyjával a zsellért meglátogatni, azt felelte, mintha magától értetődő lenne:

– Anya megtiltotta, hogy menjek. A zsellér beteg.

Szerintem nincsenek tisztában azzal, hogy elkaptam valami kórt. Nincs semmilyen egyértelmű tünetem, amilyen a himlő vagy a kiütés, és azt hiszem, a lázamat meg az önkívületet a sérüléseimnek tulajdonítják. A sebek gyakran elfertőződtek, sűrűn előfordult vérmérgezés. Semmi ok nincs arra, hogy távol tartsák a kislányokat egy sebesülttől.

És egyikük sem kapta el. Már öt nap eltelt, márpedig ha ez egy vírus, a lappangási idejének tizenkét és negyvennyolc óra között kellene lennie. Dr. Ahrens mondta nekem, hogy a legfertőzőbb időszak az, amikor még nincsenek tünetek, így talán már nem voltam fertőző, mire a kislányok elkezdtek bejárni ide. Vagy lehet ez olyasmi, amin már mind túlestek, és immúnisak. A sáfár felesége azt kérdezte, vajon „firenzei? flahntini? lázam van-e” és Mr. Gilchrist meg van győződve arról, hogy 1320-ban influenzajárvány tört ki. Talán azt kaptam el.

Délután van. Rosemund az ablakban lévő ülésen ücsörög, sötétvörös gyapjúval hímez egy darab vásznat, és Kormos mellettem alszik. Sokat gondolkoztam azon, hogy mennyire igaza volt, Mr. Dunworthy. Egyáltalán nem voltam fölkészülve, és minden teljesen más, mint amilyennek előzőleg vártam. Csak abban tévedett, hogy nem olyan, mint egy tündérmese.

Akárhová nézek, mesebeli dolgokat látok: Agnes vörös köpenye meg csuklyája, a patkány ketrece, a tálak, tele zabkásával és falusi kunyhók szalmából meg gallyakból, amelyeket egy farkas erőlködés nélkül el tudna fújni.

A harangtorony olyan, amilyenben Rapunzelt tartották fogva, és Rosemund, a hímzése fölé hajolva, a sötét hajával, fehér pártájával, pirosló orcájával szakasztott úgy néz ki, mint Hófehérke.

(Szünet)

Azt hiszem, újra fölment a lázam. Füstszagot érzek a szobában. Lady Imeyne imádkozik, az ágy mellett térdepelve a zsolozsmáskönyvével. Rosemund mondta nekem, hogy megint elhivatták a sáfár feleségét. Akit Lady Imeyne megvet. Tényleg betegnek kell lennem ahhoz, hogy elküldessen érte. Azon tűnődöm, elküldetnek-e majd a papért. Ha megteszik, meg kell kérdeznem tőle, tudja-e, hol talált rám Gawyn. Itt olyan nagy a forróság! Ez a része egyáltalán nem olyan, mint egy tündérmese. Csak akkor küldetnek a papért, ha valaki haldoklik, de a Valószínűségszámítás azt mondja, hogy hetvenkét százalék az esélye annak, hogy valaki belehal a tüdőgyulladásba az 1300-as években. Remélem, hamarosan jönni fog a pap, megmondani nekem, merre van az ugrás helye és hogy fogja a kezem.