A Tizenkettek Tanácsa szinte azon nyomban eltűnt, ahogy Mystra befejezte a mondanivalóját. Magamra maradtam Cyrickel. A Pavilon a romlás fészkévé változott. Ágyak és párnák jelentek meg, és sűrű, bűzös köd szállt ránk. Cyric összezsugorodott, majdnem akkorára, mint én, és leült az egyik kipárnázott szófára. Összeszedtem a bátorságomat, és elé álltam. Ő a mennyezetre nézett, és megcsodálta a falra festett ördögöket.

Percekig térdeltem a padlón. A térdkalácsom elzsibbadt, a lábam fázott, de nem néztem fel. Óvatosnak kellett maradnom. Tyr védelme nélkül bármikor meghalhatok, mint bármelyik halandó. Már így is csodálkoztam, hogy a mellkasomban dobogó szív nem ölt meg, és küldte a lelkemet a feleségem után a Holtak városába.

Az Egy isten végül szentelt nekem némi figyelmet.

– Malik, akarsz valamit? – kérdezte, de a szemét továbbra sem vette le a mennyezetről.

– Nem, Magasságos! – Legnagyobb rémületemre, Mystra varázslata még mindig hatott rám. – Csak egy-két apróságot, ami nem okozhat gondot egy ilyen hatalmas istennek.

Ismét elátkoztam a szukát. Örök életemre igazat kell mondanom!

Cyric rám nézett.

– Egyet vagy kettőt?

– Vegyük először a szívünket! Gondolom, vissza akarod kapni a sajátodat. És bár nagy megtiszteltetés számomra, hogy kölcsön adhattam neked a sajátomat, úgy vélem, hogy még szükségem lehet rá.

Cyric a páncélinge alá nyúlt, és elővette meggyötört szívemet. A folyadék időközben kiszivárgott belőle, és olyan lapos lett, mint egy tányér.

– Biztos, hogy vissza akarod kapni? Lehet, hogy nem is működik.

Erre már én is gondoltam, de nem akartam, hogy az istenem szíve a mellkasomban maradjon. Féltem, hogy átváltoztatja az egész testemet.

– Talán még meg lehet gyógyítani – próbálkoztam. – Gondolom, vissza akarod kapni a sajátodat.

– Én nem gondolom, Malik. Bármikor szerezhetek másikat – mondta, és elhajította az enyémet. – Te viszont jobban jársz, ha megtartod az enyémet. Még szükséged lesz rá.

Tompa fájdalom nyilallt belém.

– Valóban?

Cyric bólintott, majd intett, hogy üljek le mellé. Engedelmeskedtem.

– Nagyon különleges feladattal akarlak megbízni, Malik – kezdte, és átkarolt. Az ujjairól még mindig csöpögött szívem narancsos vére. – Te leszel a hazugság szeráfja!

– A hazugság szeráfja? De hát nem hazudhatok!

– Ezért leszel tökéletes – mosolygott. – Már van is egy megbízásom a számodra, de majd később megbeszéljük. Mi a második, amit kérni akartál?

Fölemeltem a kezem, és összeérintettem a hüvelyk- és mutatóujjamat.

– Csak egy apróság, magasságos. Azon merengtem… – Annyira elbátortalanodtam, hogy még Mystra varázslata ellenére is elhallgattam egy pillanatra. – Azon merengtem, vajon milyen jutalmat…

– Jutalmat? – Cyric megszorította a vállamat, és kész csoda, hogy nem törtek el a csontjaim. – Azok után, amit velem tettél?

– Mit tettem? – Önkéntelenül talpra ugrottam. – Meggyógyítottalak! Megakadályoztam, hogy ártatlannak találjanak.

– Ez igaz, de én azt parancsoltam, hogy találd meg a Cyrinishadot – mondta, és visszanyomott a szófára. Azt hittem, hogy beleprésel a párnákba. – Elbuktál, Malik, és ezért a feleséged után kellene küldenem téged.

Remegni kezdtem. Mindig is ettől féltem. Hogy nem az Egy isten palotájában látom viszont a feleségemet.

– De neked köszönhetem, hogy rájöttem, nem én uralkodom az univerzum felett, és ezért megbocsátok – folytatta, és olyan közel hajolt hozzám, hogy lélegezni sem mertem, nehogy megsértsem vele. – De ez már a múlté. Van egy tervem, és neked fontos szerepet szánok benne.

– Nekem, magasságos? – Valójában valami csekélyebb jutalmat reméltem. – Miféle szerepet?

– Majd ha eljön az ideje, Malik. Majd ha eljön az ideje, elárulom. De előbb vezekelned kell – mondta, és felkelt.

– Vezekelnem?! – kiáltottam fel, de gyorsan észbe kaptam. – Ahogy parancsolod.

A háta mögé kulcsolta a kezét, és elsétált a Pavilon faláig.

– Azt akarom, hogy írj egy feljegyzést. Egy könyvet, melyben leírod a Cyrinishad felkutatásának történetét, és melyből a híveim láthatják, hogy mi mindent álltam ki értük!

– Igenis!

Azonnal tudtam, hogy áldás szállt rám. Mégis beteljesedik a látomás, amelyet a Gyertyavár előtti csatatéren láttam. Hívek ezrei előtt állok majd, és zengő hangon egyesítem őket a zászlóm alatt!

Izgalmamban én is felpattantam, és Cyric után mentem.

– Örült Cyric igaz és hű krónikása leszek! Mindent leírok attól a pillanattól kezdve, hogy a Cyrinishad keresésére indultam, addig, amíg megmentettük Faerűnt a második Zűrzavar Korától!

Cyric megfordult, és a szeme sötéten lángolt.

– Mi, Malik?

Cyric így adta áldását, hogy megírjam e szerény művet. Megújította a hitemet és rávezetett az igaz hit ösvényére. Fényt gyújtott az elmémben, és mindent láttam, ami a mennyben és a birodalmakban történt azóta, hogy Zhentilvárat lerombolták, így mindent pontosan leírhattam. A halandók és az istenek cselekedeteit egyaránt.

Áldott legyen Cyric, a mindenség ura, a leghatalmasabb és legfőbb úr, a Sötét Nap és a Fekete Nap, három korona királya és a Hazugság Hercege! Áldott legyen minden papja és híve, akiknek uralniuk kellene a birodalmakat, és örökké kellene élniük a mészárlás évét követően! A figyelmedbe ajánlom ezt a szerény írást, ó istenek istene, bár halandó szóval ki sem lehet fejezni a hatalmadat, sem tetteid nagyszerűségét!

Ez tehát Malik el Sami yn Nasser szeráf, az Egy isten kegyeltjének műve. Leírtam, miként szolgáltam Cyricet végtelen hűségemben mind Faerűnön, mind azon túl, és miféle jutalmat kaptam mindezért. Minden szó igaz, amelyet leírtam. Esküszöm, ha akár csak egy is hamis közülük, úgy mind az!