Az Alphrunn-hegy lábánál ezer hlondethari gyalogos indult ostromra. A nyílvesszők százával záporoztak rájuk az ostromlott kastélyból. Minél közelebb értek a falakhoz az ostromlétrákkal, annál kevesebben maradtak a végső rohamra. Az egész kastély zengett a harci kutyák csaholásától. A halálszeráf egy karcsú torony tetejéről nézte a csatateret, ahol Tempus hat avatárja forgolódott.

Mind a hatan ugyanúgy néztek ki: horpadt, megviselt mellvértet hordtak, a sisakrostélyukat lehúzták, hogy ne lehessen látni az arcukat. Sebesülttől sebesültig jártak, és meggyógyították őket, hogy egészségesen és erejük teljében küldhessék vissza őket a csatába. Az ostrom lendülete azonban végérvényesen megtört. A hlondethari harcosok tudták, hogy sosem veszik be a kastélyt, még akkor sem, ha maga a háború istene segíti őket.

Mystra jelent meg Tempus egyik avatárja mellett, aki éppen lehajolt, hogy kihúzzon egy nyílvesszőt egy sebesültből. Az örökké mosolygós, pirospozsgás férfi arca elzöldült, annyira megdöbbent a két isten jelenlététől. Talán nagyobb rémületet keltett benne, mint maga a nyílvessző. Előbb az egyiket, majd a másikat mérte végig, majd hisztérikus, görcsös nevetésbe kezdett.

Mystra megérintette a homlokát, amitől megnyugodott.

– Különös. Előbb meggyógyítod, majd visszaküldőd a csatába, hogy ismét megsebesüljön – jegyezte meg Mystra.

– Csakis így folytathatom az ostromot – felelte Tempus. Fölemelte sisakrostélya mögé rejtett arcát, és Mystra beleborzongott a pillantásába, pedig nem is látta a szemét. – A hlondethariak fő ereje a varázslataikban rejlik. Kész csoda, hogy meg merték kockáztatni az ostromot azok után, hogy a harci varázslóiktól megtagadtad a Szövevény használatát.

– Nem az én hibám, ha a varázslóik elhanyagolják a kötelességüket – vonta meg a vállát Mystra.

– Egyetlen halandó sem meditálhat napi húsz órán keresztül – jegyezte meg Tempus epésen, majd kirántotta a nyílvesszőt a harcos mellkasából. Egyetlen vércsepp sem serkent a sebből. – Nem maradna idejük enni és aludni. Nem is beszélve a harcról!

– Az pedig óriási szégyen lenne, nem igaz?

– Nagyobb, mint gondolod! – Tempus a seb fölé tartotta a tenyerét, és elmondott pár bűvös igét. Füst szállt fel a levegőbe, és a férfi felsikoltott. – De gondolom, nem azért jöttél ide, hogy a háború szépségeiről beszélgessünk. Mit akarsz?

– Mondd el, miféle mágiát használt Cyric Adon ellen!

Tempus ismét ránézett. Bár Mystra nem láthatott át a rostélyon, ismét beleborzongott a pillantásába. A kutyák, ha lehet, még hangosabban ugattak, amire egy elnyújtott, hátborzongató sikoly volt a válasz az erdő mélyéről. Egy nyílvessző tört ketté az istennő vállán, de nem érdekelte. Jobban aggasztotta Tempus engesztelhetetlen neheztelése.

A harc istene visszafordult a sebesült felé, és elvette a tenyerét a seb fölül. Vörös kézlenyomat maradt vissza a páncélon, de a seb begyógyult, és a lyukas páncél is helyrejött. Felhúzta a harcost a földről, és a legközelebbi ostromlétra felé lökte.

– Menj, hadd legyen büszke rád a néped!

Az isteni szavak ellenére a harcos majd orra bukott. Tempus ingerülten felmordult, és lemondóan megrázta a fejét.

– Hamarosan a Halálúr elé kerül. Bár Kelemvor úgysem a neki járó büntetésben részesíti.

– Ne válts témát! Áruld el, hogy milyen mágiát használt Cyric Adon ellen!

Tempus nem felelt. Még csak rá sem nézett az istennőre.

– Eddig csak a harci varázslóktól tagadtam meg a mágia használatát. Ha nem felelsz, az összes varázslótól megvonom a Szövevény erejét, akik rész vesznek a csatákban – fenyegetőzött Mystra.

– Mi közöm lenne nekem Cyrichez és a te főpapodhoz? – mordult fel ingerülten Tempus.

– Az, hogy Cyric áll az egész hátterében, és te vele tartasz!

– Vele? – Tempus határozottan megrázta a fejét. – Ez nem igaz. Semmi köze nincs a vádjaimhoz. Csak annyi, hogy őt ugyanúgy megvádoltam.

Mystra a gondolataiba merült. Tempus sosem hazudik. Mindig felvállalja a nyílt harcot a cselszövéssel szemben. Vagy az igazat mondja, vagy nem szólal meg egyáltalán.

– Ki állítja, hogy Cyric áll a dolgok hátterében? – kérdezte Tempus, és elindult a csatatéren. A halandókkal ellentétben, ő nem mászott egyik dombról a másikra, egyszerűen átlépett felettük. – Nem tetszik, hogy valaki hazugságot állít rólam!

– Senki sem állította, hogy Cyric áll a háttérben – magyarázkodott Mystra Tempus mellett lebegve. – Én következtettem erre Kelemvor szavaiból: „Nagyobb a baj, mint amit érzékelünk belőle.”

A háború istene letérdelt egy elesett harcos mellé. Visszahelyezte kitört nyakát a helyére.

– Nagyobb a baj, mint amit érzékelsz belőle, ez igaz, de nem Cyric áll a háttérben, hanem Mask.

– Mask?

– Abban bízik, hogy visszaszerezheti mindazt, amitől Cyric megfosztotta.

Mystra elkeseredett. Már csak Tempusban bízhatott. Azt remélte, hogy a harc istene választ adhat arra, hogy mi lelte Adont. A főpap állapota egyre csak romlott, és már a lázfű tea hatása is elmúlt. Nem mert behatolni az elméjébe, mert attól félt, hogy végleg elborul az elméje.

Mystra szigorú pillantást vetett Tempusra, aki még mindig a harcos fejsebével volt elfoglalva. Mágikus sugarak buggyantak ki az isten ujjaiból, majd elillantak, és a sebesült nem mozdult.

– Hogy merészeled megtagadni tőlem a Szövevény erejét?

– Adon érdekében teszem. A vádjaid nem engedik, hogy teljes figyelmemmel rá koncentráljak. Vagy talán visszavonod őket?

– Ezt nem teheted! A tanács…

– A tanács majd a tárgyalás napján mérlegeli és értékeli a tetteimet. Addig is a Szövevény ereje nélkül kell boldogulnod – mondta Mystra, és végighordozta a tekintetét a véres csatatéren. – Kíváncsi vagyok, milyen lesz Faerűn, ha hat napig egyetlen csata és harc sem zajlik.

– Még te sem akadályozhatod meg a háborúkat! A háború mágia nélkül is fennmarad! De talán egyezséget köthetünk.

– Miféle egyezséget?

Újabb üvöltés hallatszott, ezúttal közvetlenül a hegy lábától. Tempus ügyet sem vetett rá.

– Újra a háború rendelkezésére bocsátod a Szövevény erejét, ha bebizonyítom, hogy a háborúk hasznosak Faerűn számára.

– Ezt sosem bizonyítod be nekem.

– Visszavonom a vádjaimat, ha legalább meghallgatsz…

– De Ellenség Kalapácsa! – suttogta valaki. A következő pillanatban egy árnyék vált ki a domboldal homályából, és felvette egy harcos alakját. – Mi lesz az egyezségünkkel? Azt ígérted, hogy nem vonod vissza a vádakat!

– Mask!

Mystra éles hangja fölkeltette a szeráf figyelmét, aki éppen egy csapat gyalogos fölött húzott el. Körülbelül ötven harcos kibontakozott a harci alakzatból, és a saját embereik felé menekültek. Mystra semmit sem érzékelt ebből. Az Árnyékúrra szögezte szúrós tekintetét.

– Ehhez semmi közöd.

– De van – suttogta Mask, és továbbra is Tempust nézte. – Nagyon is sok köze van hozzám. Egyezséget kötöttem az Ellenség Kalapácsával.

– Az egyezség Cyricre vonatkozik – szögezte le Tempus.

– De nem miattam terjesztetted ki a vádakat Mystrára és Kelemvorra is! – Újabb üvöltés harsant a dombok aljáról. Mask idegesen a háta mögé pillantott, majd gyorsan folytatta.

– Arról sem én tehetek, hogy Tyr szétválasztotta a két ügyet. Persze bizonyos előkészületeket én is tettem.

– Előkészületeket? – kapta fel a fejét Mystra, és baljós pillantást vetett Maskra. – Ha ellenem és Kelemvor ellen dolgozol, jobban teszed, ha azonnal abbahagyod!

– Különben mi lesz? – horkant fel gúnyosan, majd egy újabb fejet növesztett a hátára. – Bármit teszel is ellenem, az semmissé válik a tárgyalás után. Már úgyis elintéztem, hogy bevalljátok, hogy bűnösök vagytok.

– Elintézted? – Tempus pont ezektől a kellemetlen és váratlan meglepetésektől félt, amikor Mask először megjelent nála.

– Mintha elfelejtetted volna megemlíteni nekem, hogy ismét cselszövésre vetemedtél!

– Nem az én hibám! – mondta. A talaj hirtelen megremegett Mask alatt, mire ő az ostromlott kastély felé szökellt. – Egyébként nincs miért aggódnod. Kelemvornak és Mystrának is ugyanannyi esélye van megvédeni magát, mint Cyricnek.

– Ha ez valóban így van, akkor vajon miért ne pusztíthatnálak el itt és most? – sziszegte Mystra.

– Tyr miatt – vágta rá Tempus. – Mask tanúként kell. Úgy helyes, ha felfedem, hogy kinek az ötlete volt az egész tárgyalás.

Mask döbbenten hagyta abba a menekülést.

– De ha Cyric megtudja, hogy…

– Nem kell félned Cyrictől. Akkor nem, ha mindent az eredeti terv szerint csinálsz – szakította félbe Tempus.

Mask hirtelen a felére zsugorodott. Rothadó, romlott hús szaga töltötte meg a levegőt. Egy sárga szempár jelent meg Tempus lábai közt, és a Káoszkutya kirobbant két dombocska közül. Mielőtt még elkaphatta volna Maskot, ő eltűnt a kastély egyik árnyékában. Kezef felüvöltött, majd körbeszimatolt.

– Arra menekült – mutatott a lejtő felé Mystra.

Kezef ránézett, majd mintha elmosolyodott volna. Nem tartott túl sokáig. A következő pillanatban ő maga is eltűnt. Letarolt egy ostromlétrát cipelő osztagot, majd belevetődött ugyanabba az árnyékba, amelyikbe Mask.

A halálszeráf felszállt a magasba, és elrepült. Mystra Tempusra nézett.

– Azt hittem, okosabb vagy annál, semhogy üzletet köss Maskkal. Ennek nem lesz jó vége.

– Lehet, de a szavamat adtam – sóhajtott fel Tempus, és az ostromlók megtépázott seregére nézett. – Mellesleg nem hagytál nekem más választást. Így nem lehet tovább háborúzni.