A kastély falai megolvadtak, a kővel burkolt utak beestek. Egy vörös portál elkezdte visszaszívni a lávát a magma elemi síkjára, de nem elég gyorsan. A kráter körül már toronymagasságú olvadt kőfal emelkedett. A kráter mindkét oldalán Mystra egy-egy sárkánynagyságú avatárja állt, és megpróbálta visszaterelni a lávát, a pernyét és a mérges gázokat a hasadékba. A vulkánok azonban pusztító erejű természeti jelenségek, nem is beszélve arról, hogy Talos kedvenc játékszerei, így meglehetősen kilátástalan helyzetbe került. A megolvadt kőfolyam már derékig ért az udvaron. Bármelyik pillanatban áttörhette a kastély falát, és eláraszthatta a védtelen falut.

Több avatárt azonban nem szentelhetett a kicsiny vulkánnak. Ezer más fontos dologgal is foglalkoznia kellett. Két másik alakja támogatókat keresett a közelgő tárgyaláshoz, egy másikkal pedig azt kutatta, hogy miért eredménytelenek az erőfeszítései. Négy másik alakjával Cyric ellen küzdött, aki természetesen megtorolta a templomai ellen intézett támadásokat. Talath barlangjaiban a homályférget kereste, Elfberekben a gigászokkal küzdött, az Árnydomb-tóban egy krakennel viaskodott, és több tucat templomát kellett megvédenie egyszerre.

Egy avatárja természetesen a Tudás Házának könyvtárában kereste az ellenszerét Cyric varázslatának, amellyel megszállta Adont.

Amikor Kelemvor egyik alakja felszállt a vulkáni kráterből, különösen nagy hálát érzett. Majdnem ugyanakkora volt, mint Mystra két avatárja, így ő is az izzó kőfal fölé magasodott.

– Kelemvor, tereld vissza az megolvadt törmeléket a hasadékba, én pedig lezárom.

Kelemvor automatikusan engedelmeskedett, de hirtelen meggondolta magát, és visszahúzta a kezét. Lesöpört néhány olvadt kődarabot a láncingéról, mintha csupán ez érdekelné, majd a forrongó kőhalomra nézett.

– Nem akarok beleavatkozni ebbe. Az egy dolog, hogy nem engedem el Faerűnről Cyric halottait, de lerombolni egy templomot, az teljesen más. Ha nem vigyázol, te magad robbantod ki az istenek háborúját, amitől Oghma annyira fél, és akkor Ao mindkettőtöket letaszít.

Mystra mindkét alakjának leesett az álla, és az, amelyik szemben állt Kelemvorral, értetlenül meredt rá.

– Ha azért jöttél, hogy kioktass, hiába fáradtál! – dörögte ingerülten Mystra, majd az egyre terjedő lávafolyamra irányította a mutatóujját. – Azt hiszed, én kértem erre Ruhhát? Azt sem tudom, hogy volt képes ilyesmire.

Kelemvor elgondolkodva összeráncolta a homlokát. Valóban felettébb gyanús, hogy pont akkor tör fel egy lávafolyam a föld alól, amikor Ruhha támadásra készül.

– Talán Talos tette.

– Már én is gondoltam erre – helyeselt Mystra, és folytatta a munkát. – Érződik rajta a mágiája, és ugyanúgy meg akarja állítani Malikot, mint mi.

– Ha már Maliknál tartunk, miért hagytad elmenekülni? Őt könnyebb lett volna megállítani.

– Nem gátolhatom Cyric tanúját semmiben. Azzal megszegném a Tyrnek tett eskümet. Mellesleg Ruhha biztosított róla, hogy nem a Cyrinishad kell neki.

– Ha aggódsz Tyr miatt, akkor miért küldted utána Ruhhát?

– Nem én küldtem utána. Valójában meg akartam állítani. Ugyan mi közöm van ahhoz, amit a szabad elhatározásából tesz? Ezért még Tyr sem büntethet meg – mondta, majd lezárta a kráter egy részét mágikus leheletével. – Most segítesz, vagy nem?

Kelemvor a kastély falára nézett, amelyet éppen akkor ért el a lávafolyam, majd tagadólag megrázta a fejét.

– Ha ez valóban Talos műve, akkor itt a halál istene semmit sem tehet.

– Micsoda? – Ezúttal Mystra mindkét alakja értetlenül nézett rá. – Azt akarod mondani, hogy a falu megérdemli a sorsát?

– Nem. Csak azt mondom, hogy nem nekem kell elhárítani a katasztrófát. A halál isteneként engem a lelkük érdekel, nem a házuk.

– És ez természetesen abban is megakadályoz, hogy együtt érezz velük, igaz?

Ekkor ledőlt az őrtorony. Amint becsapódott a lávafolyamba, hatalmas cseppeket szórt a kastélyt körülölelő falra, amely azonnal beszakadt, és a láva kihömpölygött a Magas útra. Mystra azonnal betömte a lyukat, majd nyitott egy újabb portált a magma elemi síkjára.

– Kelemvor, ha nem azért jöttél, hogy segíts, akkor minek vagy itt egyáltalán? – kérdezte az istennő, és mindkét avatárja visszafordult a hasadék felé.

– Azért jöttem, hogy elmondjam…

Azt akarta elmondani, Cyric hogy kergette őrületbe Adont, de a szavak a torkára fagytak. Felsejlett előtte a tükörképe: a szurokba forgatott harcos, akinek jégszilánkok ékelik fel a szemét.

– Mit? – kérdezte Mystra, majd egy maréknyi törmeléket dobott vissza a kráterbe. – Mit akarsz elmondani?

Kelemvor becsukta a szemét. Nem tudta eldönteni, hogy szégyellje-e magát, vagy inkább sajnálkozzon a helyzetén.

– Meg kell találnom Zalét. Meg kell kérdeznem tőle valamit.

– És ezt nem teheted meg a városodban?

– Nem várhatok addig – mondta, majd elővette a kardját, és turkálni kezdett a lávában. – Zalénak keresztül kell vándorolnia az összes elemi síkon, mire kihűl a lelke, és addig nem várhatok.

– Akkor siess! Nem várhatok soká! – dörögte Mystra, egy újabb maréknyi törmelékkel a kezében.

Kelemvor heves kutatásba kezdett, és meg is lett az eredménye. Néhány döfés után egy vérvörös lángnyelv akadt kardja hegyére, amely vonaglott és sikoltozott.

– Zale Protelyus!

A lángnyelv megfordult a kard hegyén, elnémult, majd letérdelt a pengén.

– Halálúr! – szólította meg az istent, és fejet hajtott.

– Zale Protelyus, miért engedted meg az ellenségnek, hogy belevessen a hasadékba? Miért nem engedted el a kardodat, miközben azzal megmenthetted volna az életedet?

– Hogy… megállítsam… a… gyilkost! – Látszott, hogy hatalmas fájdalmakkal jár kinyögnie a szavakat.

– De még akkor is kitartottál, amikor világossá vált, hogy elbuksz. Miért?

– Nem féltem a haláltól – mondta még mindig leszegett fejjel. – A bátor emberek jutalmat kapnak halálukban.

– De te hitetlen vagy! Téged ki jutalmaz meg?

Zale most emelte fel lángoló fejét először.

– Te… Kelemvor nagyúr! Bízom az ítéletedben… jobban, mint azokéban… akik áldozatokat várnak.

Kelemvort annyira meglepték a szavak, hogy egészen összezsugorodott, és derékig merült a lávában.

– Lehet, hogy Cyricnek igaza van? Lehet, hogy túlságosan ellágyultam?

Kelemvor ekkor értette meg Cyric agyafúrt tervének lényegét. Csak a háttérbe kell húzódnia, nem kell tennie semmit, és megnyeri magának Faerűnt. Mystra elvégzi helyette a munka felét azzal, hogy megtagadja a Szövevény erejét azoktól, akik veszélyesek a híveire. Ettől Talos, Tempus és Shar legyengülnek, és elveszítik a híveiket. A munka másik felét ő maga végzi el helyette, azzal, hogy megjutalmazza a bátrakat, akik így szintén elfordulnak az isteneiktől, bízva az ő ítéletében.

De nem is ez a legveszélyesebb, hanem az, hogy a bátrak többé nem félnek a haláltól, és a legcsekélyebb és legértelmetlenebb ügyekért is feláldozzák magukat, ahogy Zale is tette. Csak a gyávák és a romlottak maradnak fenn Faerűnön. Ha ez bekövetkezik, ha az összes többi isten meggyengül az ő és Mystra szánalmának hála, akkor Cyric kiszabadul az „őrület” fogságából, magához csábítja a megmaradt híveket, és félresöpri a gyenge isteneket.

Végre megértette és belátta, hogy minden úgy történik, ahogy Cyric előre eltervezte. Mégsem akarta elfogadni, hogy Cyric kezére játszik. Isteni korlátoltságában szentül hitte, hogy mindenkit a bátorság és a nemes tettek vezérelnek, és sehogy sem akarta megérteni, hogy a tehetetlenek védelme lustaságot és függőséget szül, és hogy a holtak felett érzett szánalom csak elviselhetetlenebbé teszi az életet.

Forró törmelékdarabok záporoztak a lávába körülötte, és teljesen beterítették csillogó láncingét.

– Ha végeztél odalent, akkor távozz! Nekem még meg kell mentenem egy falut.

– Itt végeztem, de még nagyon távol vagyunk a végétől – Kelemvor visszadugta a kardját a lávába, és elengedte Zale lelkét. – Sajnálom, de hosszú és fájdalmas utazás vár rád.

– És… az ítéletem? – kérdezte elkeseredetten Zale. – Mi vár rám… a Holtak városában?

– Majd csak akkor hozom meg az ítéletemet, ha odaértél.

Ezzel eltette a kardját, majd kiszabadult a láva szorításából. A láncinge fehéren izzott a nagy hőtől, és olvadt kődarabok ragadtak a testére. Nem érzékelte a fájdalmat. Természetesen immúnis volt a fájdalom minden formájára. Kivéve persze Mystrára. Sosem tudná megbántani vagy cserbenhagyni.

Cyric temploma időközben teljesen elpusztult. A láva a földig tarolta, a portál pedig átszippantotta a magma elemi síkjára. Csupán három vékony lávapatak folyt el a portálok mellett, de azok is mindössze három-négy kunyhót égethetnek el, mielőtt lehűlnek és megállnak. Könnyedén megállíthatta volna őket, de elfordult, fölemelte a kezét, és kinyújtotta a mutatóujját.

– Avner!

Egy szeráf tűnt fel az égbolton, és körözve ereszkedni kezdett, mint egy keselyű. A szárnyai feketébbek voltak a sötét éjszakánál, és tetőtől talpig fekete bőrpáncél borította a testét, így egy árnyéknak látszott csupán. Egy aranyhúrú, duplán hajlított hosszúíj lapult a hátán. A derekán egy csillogó szablya ringatózott, egy tegeznyi üvegből készült nyílvessző mellett. Megkerülte az istent, majd egy ügyes mozdulattal leült kinyújtott ujjára.

– Szolgálatodra, uram – üdvözölte az acélszürke, szenvtelen szemű szeráf. – Mit tehetek érted?

– Repülj körbe Faerűn-szerte, és nézd végig az emberek halálát! Számolj meg ezer és tíz halált, majd térj vissza a Kristálypalotába, és meséld el, hogy mit láttál!

– Ahogy óhajtod, uram.

– Szép hírnök, Kelemvor. Újdonsült szenvtelenségednek hírét viszi szét a birodalmakba? – kérdezte Mystra gúnyosan.

– Talán. Ha visszatér, választ kapunk erre is.

A Halálúr fölemelte a karját, mire a szeráf nesztelenül felröppent, akárcsak egy bagoly. Nézte, amint a Tun síkság fölé ér, majd eltűnik. Mystra felé fordult, és megfogta a kezét.

– Aggódom, Éjfél – kezdte, de nem nézett rá. – Azt hiszem, óriási hibát követtünk el.

– Miféle hibát? – Kérdezte Mystra. Csakis arra gondolhatott, hogy Kelemvor nem segített neki időben lezárni a vulkánt.

Kelemvor Mystra szemébe nézett, és meglátta benne a szurokba forgatott harcost.

– A…

Egyszerűen nem tudta kimondani Adon nevét. Többre tartotta a saját lelkiismeretét, mint régi barátja és harcostársa állapotát.

– Micsoda, Kelemvor? Tudod, hogy mennyire elfoglalt vagyok. Miközben itt beszélgetünk, Cyric…

– Morális hibát vétettünk, és Cyric áll mindennek a hátterében.

– Figyelek. Folytasd!

Kelemvor megrázta a fejét.

– Többet most nem mondhatok. Nagyobb a baj, mint amit érzékelünk belőle, és Cyric áll az egész hátterében. Az elejétől kezdve ő irányít mindent.

Mystra mélyen a gondolataiba merült.

– Adonról van szó, igaz? Megtudtál róla valamit.

Kelemvor bólintott.

– Igen, de nem mondhatom el. A holtak megőrizhetik a titkaikat, és ezt a szabályt nem szeghetem meg. Még érted sem, Mystra.

– De Adon…

– Ha Adon a trónom elé kerül, megígérhetem, hogy a kellő tisztelettel kezelem majd az ügyét.

– A te trónod elé? Adon az én hívem. Ha meghal, befogadom a kastélyomba… – Mystra elharapta a mondat végét. Hirtelenjében megértette Kelemvor szavait, és kikerekedett a szeme. – Nem! Nem hagyom, hogy hitetlenül haljon meg!