Mire Mystra megérkezett Iyachtu Xvim templomába, Ruhhát békaként kifeszítették a fekete oltárra. Fzoul Chembryl egy vékony pengéjű nyúzókéssel a kezében állt fölötte. Arcát egy borzalmas maszk, a Gyűlölet Kámzsája takarta. A hívek körbeállták a padlóra festett hatalmas szimbólumot, és a kántálás ütemére táncoltak. Egy zöld szemű, fekete füstoszlop kavargott a kör közepén.

Mystra mindezt egy szempillantás alatt felmérte, és azonnal Fzoul oldalán termett. Magasan a férfi fölé tornyosult, aki felüvöltött, és rátámadt az istennőre.

Mystra a halandók szemével követhetetlen mozdulattal a levegőbe emelte, és megrázta.

– Hogy merészeled!

Fzoul döbbenten nézett az istennőre. A kórus elhallgatott. Csak a magányos füstoszlop tekergett tovább. Mystra elvette a paptól a tőrt, amely porrá omlott a kezében, és a földre pergett.

– Ne bosszants fel, pont most, amikor sietek!

A füstalak fellobbant, mint egy haragos lángnyelv, majd sziszegő hangon megszólalt.

– Siess bizony, és hagyd el a templomomat!

– Különben mi lesz? – fordult felé ingerülten Mystra.

A füstalak összébb húzódott, de nem hátrált meg.

– Különben hívom az őrzők istenét!

– Türelem, Iyachtu – mondta, majd egyszerűen odébb dobta a papot. – Addig is maradj csendben, különben a híveid előtt szégyenítlek meg!

A hívek döbbenten hátráltak el a két istentől. Biztosra vették, hogy iszonyatos harc veszi kezdetét. Az Új Sötétség azonban okosabb volt annál, semhogy megtámadjon egy ilyen hatalmas istent. Nem tehetett egyebet, ocsmány füstöt ontott a csarnokra haragja jeleként.

Mystra egy kézmozdulattal kitisztította a levegőt, és visszaküldte Iyachtut is oda, ahonnan jött. A hívek azonnal a kijárat felé indultak, és még Fzoul Chembryl is a legsötétebb sarokba hátrált.

Mystra Ruhhára nézett, akinek a bőre nedvessé és fehérré vált az ujjatlan áldozati köpeny alatt. Gyenge, nyüszítésszerű légzése elárulta, hogy iszonyatosan sajoghatnak kitekert és lekötött tagjai. Az izmai még mindig rángatóztak az elektromos angolnáktól. A szeme alatt csúnyán feldagadt a bőre, ahol Fzoul többször is megütötte, miközben hadakoztak egymással. Mindezek ellenére ugyanolyan egykedvűen meredt a világra, mintha semmi baja sem lenne.

– Istennő! – nyöszörgött. – Végre… eljöttél!

Mystra nem próbálta meg kiszabadítani.

– Ne köszönj még semmit, Ruhha! Még nem tudom, hogy megmentelek-e, vagy sem. Nem felejtettem el azt a vulkánt, amellyel leromboltad a falut.

– Az én sorsom nem számít! Malik megszökött!

– Azt mondtad, hogy a Cyrinishad biztonságban van – ráncolta a homlokát Mystra.

– Igen! Azért jött, hogy Cyric igaz történetét lopja el! – mondta, és megmozgatta a tagjait. – Az a kis skorpió ugyanolyan őrült, mint a gazdája! Arra készül, hogy meggyógyítsa Cyricet!

– Micsoda?

– Lehet, hogy elkéstünk – folytatta Ruhha, és az állával a mennyezeti csapóajtó felé bökött. – Cyric ott volt fenn. Hallottam, amikor Fzoul elmesélte az istenének.

Mystra a sötét sarokba nézett, ahol a Zsarnok meghúzta magát.

– Igaz ez? – kérdezte.

Fzoul erőtlenül bólintott.

– Nem tudom, hogy mit akart vele, de az a kövér kis pojáca ellopta a könyvet és felvitte a szobámba – magyarázta Fzoul utálattal teli, de tartózkodó hangon. Egyszerre akart az istene kedvében járni, és elkerülni Mystra haragját. – Hallottam Cyric hangját. Ezer hangon szólalt meg egyszerre, és mind őrültnek tűnt.

A hír annyira megrendítette Mystrát, hogy összezsugorodott egy halandó méretére. Ugyanúgy letaglózta, mint az elmúlt pár nap bármely tragikus eseménye: Adon halála, Talos kísérlete, hogy elcsábítsa a híveit, és Kelemvor árulása. Egy épelméjű Cyric kedvező ítéletet kaphat a tárgyalás végén, és akkor ismét háborítatlanul terjesztheti a romlást és a pusztulást Faerűn-szerte. Ráadásul most, hogy Kelemvor „újraértékeli” eddigi tetteit, magára maradt, és nem tudja a maga oldalára állítani a többi istent, aminek az lehet a következménye, hogy megfosztják mindkettőjüket isteni hatalmuktól.

Elkeseredetten és undorral telve rázta meg a fejét. Hogy hiheti Kelemvor, hogy a vádak megalapozottak? Ha ők ketten nem védelmezik meg a halandókat, akkor kik fogják?

Elküldte egyik avatárját Cyric kastélyához. Az őrült isten minden bejáratot elzárt, és őrökkel bástyázta körbe magát. Bizonyára elolvasta már a könyvet, azért tett ekkora óvintézkedéseket. Ez esetben pedig teljesen fölösleges lenne megpróbálni ellopni a könyvet tőle.

Mindez egy szempillantás tört része alatt történt, így egy röpke pillanat telt csak el, mire Fzoul folytatta.

– Talán menned kellene, istennő. Iyachtu Xvim Helm után kutat, mialatt mi itt beszélgetünk.

Mystra ügyet sem vetett rá, és Ruhhára nézett.

– Nincs sok időm, így tömör leszek. Talos hogy vett rá, hogy elárulj engem?

Ruhha lesütötte a szemét szégyenében.

– Tudhattam volna… de azok után, amit Malik tett Gyertyavárban, joggal gondolhattam, hogy el akarod kapni.

– Még hogy én?

– Igen. Miután világossá vált számomra, hogy nem érhetem utol Malikot, te… illetve valaki, aki úgy nézett ki, mint te, nagy erejű mágikus erővel ruházott fel, hogy elkaphassam. Azt mondta, hogy nyugodtan használhatom új varázserőmet, és nem számít, hogy mekkora pusztítást hagyok magam után, mert a cél szentesíti az eszközt.

– Szóval Talos volt az – állapította meg Mystra, aki mintha megkönnyebbült volna ettől a hírtől. Úgy gondolta, hogy ezzel megindokolhatja, miért szökött meg Helm börtönéből. – Szóval a saját híveimet használta fel, hogy megfosszon a Szövevény erejétől!

Ezután Mystra kiszabadította Ruhhát. Oly könnyedén tépte el a vastag köteleket, mint a cérnaszálat. Fzoul tiltakozni akart, de meggondolta magát. Csak abban bízhatott, hogy Helm idejében megérkezik, és nem engedi, hogy Mystra ellopja az istenének szánt áldozatot.

Ruhha szégyenkezve ült fel. Hogy engedhette, hogy a Pusztító megtévessze?

– Egy életre megtanultam a leckét, amikor megfosztottál a Szövevény hatalmától, de csak akkor jöttem rá Talos árulására, amikor Voonlarban megkeresett, és felajánlotta, hogy visszaadja minden mágikus erőmet.

– És te megtagadtad? – kérdezte Mystra, és az utolsó kötelet is eltépte. – Akkor sem imádkoztál hozzá, miután Fzoul megkötözött?

– Nagy árat kell fizetni a segítségéért. Akkor sem könyörögnék hozzá, ha az életembe kerülne – felelte Ruhha, és megdörzsölte a csuklóját, hogy helyreálljon a vérkeringése.

– Ez megható – mondta Mystra, és megérintette a nő arcát. Ruhha sebesülései azonnal begyógyultak. – Oly sokan pártoltak el mellőlem ezekben a nehéz időkben. Még Kelemvor is. Te viszont mellettem álltál mindvégig. Még akkor is, amikor igazságtalanul büntettelek meg.

Ruhha megfogta Mystra kezét, és eltolta az arcától.

– Remélem, nem haragszol meg rám, de őszintén kell beszélnem az istenemmel – kezdte, majd remegő lábakkal talpra állt, és az istennő szemébe nézett. – Nem miattad utasítottam el Talost. Hanem azért, mert láttam, micsoda pusztításra képes. És nem igazságtalanul vontad meg tőlem a Szövevény erejét. Bárki ruházott is fel a hatalommal, hogy kövessem Malikot, helytelenül cselekedtem. A Szövevényt lehet helyesen és helytelenül is használni. A mi döntésünkön múlik. Én rosszul döntöttem, és ezért megbűnhődtem.

Mystra az utolsó szavakat már meg sem hallotta. A gondolatai szélviharként kavarogtak az elméjében.

– Ruhha!

A Hárfás összerezzent. Azt hitte, hogy felbőszítette az istennőt. Térdre borult, és megfogta Mystra köpenyének alját.

– Bocsáss meg nekem, úrnő! Nem akartalak…

– Ne tedd ezt, Ruhha! Nem követtél el semmit. Én viszont nagyot vétkeztem…

Ekkor Iyachtu Xvim egy fekete füstfelhő közepette visszatért.

– Azonnal tűnj el, te hárpia! Helm közeleg! – Ezzel az isten kénszagú ködfelhőt küldött Ruhha irányába. – És hagyd békén az áldozatomat!

Mystra egy hanyag legyintéssel elsöpörte a bűzös felleget, és Ruhha szemébe nézett.

– Csukd be a szemed, és gondolj Ezüstfelhőre! – mondta.

A boszorkány becsukta a szemét, és a következő pillanatban a hippogriff hátán termett, abban a sötét istállóban, ahol hagyta. Elmosolyodott, és elindult, hogy folytassa a Hárfások kiállhatatlan, mindenbe beleavatkozó életét.

– Tolvaj boszorkány! – süvöltötte Xvim, és egy füstcellát bocsátott Mystrára, melynek azonnal vasráccsá változtak az oldalai. – Ezért is számolunk, ha Helm megérkezik.

– Ezt kétlem – mondta Mystra, és kilépett a cellából. Észre sem vette, hogy a vasrácsok vékony darabokra vágták a testét. – De ha Helm mégis idejönne, mondd meg neki, hogy a tárgyaláson várok rá.