Egy másik tengerparton, messze Faerűntől, ahol a sós víznek mézillata van, ahol a hullámverés csilingelő csengőkre emlékeztet, ahol a hold és a csillagok ezüstbe vonják az égboltot, Mystra és Kelemvor jelent meg egy éles villanás kíséretében. A Mennyei-hegy magasodott a ködös tenger fölé, és veszett bele a felhők sűrűjébe. A hegy előterében, egy sziklás szigeten állt Tyr palotája.

Amikor a sziget felé fordultak, meglepetten látták, hogy Oghma már ott vár rájuk. A tengerparton állt, és nézte a hullámokat, amelyek nem nedvesítették át sárga burnuszának alját. Széles mosolyt küldött feléjük bozontos szakálla mélyéről, majd üdvözlésre emelte a karját.

– Gondoltam, hogy itt talállak titeket. Azért jöttetek, hogy beszéljetek Tyrrel: tárgyalja külön az ügyeteket Cyricétől, igaz?

A két isten elindult felé, majd Kelemvor barátságtalanul megszólalt.

– Ez nem a te dolgod.

– Lehet, hogy nem, de talán szükségetek lehet a tanácsomra.

– Nem hiszem, hogy bármiben is kikérnénk a véleményedet. Meglehetősen boldognak tűntél, amikor minket is megvádoltak – felelte Mystra.

– Ez igaz – ismerte el Oghma. – De semmi rossz nem származhat abból, ha beszélgetünk. Csakis a társalgás útján okosodhatunk.

– Akkor mondd el, hogy mit akarsz! – állt meg Kelemvor.

Oghma rászegezte a tekintetét.

– Úgy értesültem, hogy elküldted Jergalt és Gwydiont, hogy keressék meg Rinda lelkét. Köszönöm. El sem tudod képzelni, mekkora fájdalmat okoz a hívó szava.

– Nem éppen dicső tett, hogy magára hagytad. A bátrak és az igaz hívek kiérdemlik istenük kegyét.

Mystra Oghma mellé lépett, és az isten vállára vette a kezét.

– Ha Kelemvor tette megváltoztatta a véleményedet, természetesen szívesen vesszük, ha mellénk állsz a tárgyaláson.

Oghma tekintete tiszta maradt. Egy pillanatra sem vette le a szemét Kelemvorról.

– Egyszerre vádoltak meg mindnyájatokat. Ha a ti védelmetekben beszélek, azzal Cyricet is védem. Ezt bizonyára nem akarjátok! – mondta a bölcsesség istene, és elgondolkodva összeráncolta a homlokát. – Cyric nem teljesítette a kötelességét, és mind tudjuk, hogy ez szörnyű bűn. Még akkor is, ha nem tudjuk eldönteni, hogy mitévők legyünk.

Kelemvor ellépett Oghma mellett, és elindult a palota felé.

– Menjünk, Mystra! Ő is csak olyan, mint a többi.

Mystra egyetértően biccentett, majd elindult utána. Már az összes istennel beszéltek, és mind ezt mondták. Még Sune is, aki pedig híres arról, hogy gyorsan meggondolja magát. Tyr, és persze Cyric kivételével az összes főisten azon a véleményen volt, hogy inkább nem szólalnak fel Mystra és Kelemvor védelmében, csak hogy elítélhessék az őrült istenséget. Kelemvor persze gyanította, hogy más okai is lehetnek ennek, de nem mondta el az aggályait Mystrának. Előfordulhat, hogy a vádak nem alaptalanok. Végigsétáltak a parton, egészen Tyr palotájának kapujáig, amely tárva nyitva állt. Tizenkét paplovag várakozott odabent, hogy elkísérjék őket. A parancsnokuk előrelépett, hogy üdvözölje a két istent.

– Mágia úrnője és a halál ura! Tyr már vár rátok.

– Valóban? – Mystra összenézett Kelemvorral. Nem hitték, hogy Oghma ilyen nyíltan és agilisen fellépne. – Úgy tűnik, a bölcs Oghma megelőzött minket.

– Nem én – mondta Oghma.

– Akkor ki?

– Jobb lesz, ha a saját szemetekkel látjátok – felelte Oghma, és intett nekik, hogy lépjenek be a palotába.

A három isten a lovag után indult, és egy grandiózus épületekkel övezett térre jutottak. A tér tele volt papokkal, és valósággal utat kellett vágni köztük. Egy hatalmas épület előtt álltak meg, melyet égbe vesző oszlopok tartottak.

A három isten egyszerre lépett fel az első lépcsőfokra, és azon nyomban Tyr, a pártatlan tárgyalótermében találták magukat.

A lópatkó alakú terem három oldalán padsorok húzódtak, míg a negyedik oldalon egy magányos trón díszlett. Egy halálfejes arcú, szakadt bőrpáncélba öltözött alak álldogált a trón mellett, mintha csak Tyr legközelebbi barátja lenne.

– Cyric! – szisszent fel Mystra.

– Az Egy isten! – helyesbített Cyric.

Bár a terem tele volt Tyr híveivel, akik egész nap a hivatásuknak hódoltak, most néma csend borult rájuk. Ritkán fordult elő, hogy maguk az istenek tárgyaljanak a teremben, és egyikük sem akart megkockáztatni egyetlen pisszenést sem.

– Remélem, nincs ellenetekre, ha végighallgatom a kérelmeteket. Hisz, rám is kihatással lesz, ha nem tévedek – mondta Cyric.

– Én döntöm el, hogy rád mi van hatással! – emelte föl hangját Tyr. – Biztos lehetsz benne, hogy magam hívtalak volna ide, ha érintene az ügy.

– Érint – szögezte le Cyric, és Mystra szemébe fúrta a tekintetét. – Mystra és a fiúja külön tárgyalást akar.

Tyr egy gondolattal felnagyította a trónját, míg már mindenki fölé magasodott.

– Hallani akarom a mágia úrnőjétől és a halál urától, hogy miért jöttek el hozzám.

– Azért jöttünk, hogy önálló tárgyalást kérjünk, jelen állás szerint nem védhetjük meg magunkat, mert egyetértünk a Cyric ellen felhozott vádakkal – mondta Mystra.

– És ezért senki sem szólal majd fel a védelmetekben, mert akkor engem is védenének. Én figyelmeztettelek titeket. Ezek mind féltékenyek és irigyek!

– Irigyek? Szerintem nem – szólalt meg Kelemvor.

Mystra fölemelte a mutatóujját, hogy csendre intse a halál istenét, majd zavartalanul folytatta.

– Tyr, olyan helyzetbe hoztál minket, melyben nem védhetjük meg magunkat. Nem dönthetünk aközött, hogy megvédjük magunkat, vagy megvádoljuk Cyricet.

– Mystra, én nem az egyenlőség istene vagyok, hanem az igazságé. Ez két különböző dolog. – A padokban ülő hívek felmordultak, de Tyr elhallgattatta őket. – Ha úgy érzed, hogy nem tudjátok megvédeni magatokat az ellenetek felhozott vádak ellen, az talán azért van, mert a vádak nem alaptalanok.

A hívek megtapsolták istenüket, aki ezúttal nem csendesítette le őket.

Cyric fölemelte csontos kezét, hogy fogadja a tapsot, mintha csak ő aratott volna dicső győzelmet. A tapsvihar feltűnően gyorsan elült, de Cyric ezt szerencsére nem vette személyes sértésnek.

Oghma kapott az alkalmon, és kihasználta a pillanatnyi csendet.

– Helyesen szóltál, Tyr. Egy kis önvizsgálat nem ártana sem Mystrának, sem Kelemvornak – mondta, majd előbb a halál istenére nézett, aki kitért a pillantása elől, majd Mystrára, aki összeszűkült szemekkel nézett vissza rá. – És pontosan ebben különböznek Cyrictől – folytatta.

Cyric előredőlt, és fenyegetően Oghmára szegezte a mutatóujját.

– Figyelmeztetlek, vén…

Tyr felállt, megragadta Cyric vállát, és visszanyomta a helyére.

– Figyelmeztetlek, Cyric. A türelmem véges. Ez az én tárgyalótermem, és itt te senkit sem fenyegethetsz!

Cyric összeszorított fogakkal fordult Tyr felé. A teremben feszült csend támadt. Hosszan méregették egymást, végül az Egy isten észbe kapott, hogy hol is van valójában, és körbehordozta a tekintetét Tyr hívein. A harag valósággal sütött sötét szeméből, de engedett.

– Természetesen azt teszel, amit csak akarsz. Ne feledjük, hogy ez a te otthonod!

– Ezt sose feledd! – hagyta rá Tyr.

Oghma megköszörülte a torkát, és ismét megszólalt.

– Ahogy már az imént is említettem, Mystra és Kelemvor vádjai jelenlegi formájukban nem állják meg a helyüket.

– Nem? – kérdezte Mystra értetlenül. – De hát azt mondtad, hogy…

– Hogy nem szólalok fel a védelmetekben. Ugyanakkor nem hagyhatom, hogy hamis vádakkal vádoljanak – felelte, majd Tyr felé fordult. Valami különös fény csillogott a szemében. – Cyricet beszámíthatatlanságból elkövetett ártatlansággal vádoljuk. Kelemvor és Mystra azonban se nem ártatlanok, se nem beszámíthatatlanok. Azt várjuk tőlük, hogy megcáfolják ezt, ami nevetséges és igazságtalan.

Tyr elgondolkodva megcsóválta a fejét.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, Cyric felbődült.

– Tempus vádolta meg őket! Ők ugyanúgy nem dönthetnek ebben, mint én!

– Ezt a tanács dönti el – közölte Tyr tárgyilagosan. – Oghmának igaza van. A vádat módosítani kell: emberségből fakadó alkalmatlanság.

Mystra és Kelemvor hálás pillantást vetett Oghmára. Cyric ismét felbődült.

– Neeem!

A teremre sűrű csend borult. Minden szem Cyricre tapadt, aki kisebb-nagyobb darabokat tépett le a bőrpáncéljáról, és szétdobálta a teremben. Amint a bőrdarabok talajt értek, elviselhetetlenül bűzős füst szállt fel belőlük. A hívek egyenként felálltak, és kiszivárogtak a teremből.

Tyr a harag legcsekélyebb jelét sem mutatta.

– Cyric, mi az alapja a tiltakozásodnak? – kérdezte türelmes hangon.

– Az alapja? – nézett rá az Egy isten.

– Az oka – szólalt meg Oghma is.

Cyric abbahagyta páncélja tépkedését, és körbenézett a füstös teremben. Elégedetten kocogtatta össze a fogait, majd Tyrre nézett.

– Az ok egészen egyszerű – mondta nyugodt, kimért hangon, mintha semmit sem tett volna alig egy perccel korábban. – Mystra egyszer már megpróbálta befolyásolni a tárgyalást. Ha külön tárgyaljuk az ő ügyét, ugyan mi gátolná meg abban, hogy másodszor is megtegye?

– Ezzel nem vitatkozhatom – bólintott Tyr, majd a gondolataiba merült.

Tyr tekintete az egyik bőrdarabra esett. Cyric észrevette, és csontos ujjának egyetlen rezdítésével eltüntette. Tyr egy újabb darabkára nézett, és Cyric azt is eltüntette. Addig folytatták, amíg az egész terem meg nem tisztult.

Tyr elmosolyodott, és Mystrára nézett.

– Egyszerre tárgyaljuk a két ügyet – alig mondta ki, Cyric gúnyosan fölnevetett. – De nem ugyanazon vádak alapján.

– Micsoda? – Cyric valósággal visított.

Tyr ügyet sem vetett rá. Továbbra is Mystrához beszélt.

– Ne adj okot arra, hogy megbánjam a döntésemet! Figyelni foglak benneteket. Ha bármi módon…

– Nincs okod az aggodalomra – szakította félbe Mystra, és miután meggyőződött róla, hogy Tyr el is hiszi a szavait, hozzátette. – Megtanultam a leckét.

Cyric letépett egy újabb darabot a páncéljáról, de Tyr elkapta a csuklóját.

– Nem befolyásolhatod az ítéletemet a tetteiddel, de felhasználhatom őket bizonyítékként a tárgyaláson!

– Áruló! – üvöltötte Cyric. Kinyitotta a tenyerét, és a bőrdarab elillant. – Mind elárultatok!

– Úgy tűnik – jegyezte meg Oghma lágy hangon. Cyric artikulálatlan üvöltésbe kezdett, és meg kellett várni, amíg elhallgat, hogy folytathassa a mondanivalóját. – Jobb lesz, ha rájössz, hogy miért. Különben alulmaradsz a tárgyaláson.