Pirkadatkor Ruhha megállt Zhentilvár kapuja előtt. Tapasztaltabb volt annál, hogy kopogjon. Jól tudta, hogy ezeken a barbár területeken éjszakára zárva tartják a kaput, és teljesen mindegy, hogy milyen erősen dörömböl.

Majdnem egy órát kellett várnia, mire kinyílt a városkapu. Két vörös szemű, nagydarab, sörtől bűzlő harcos állt elé. Fekete köpenyt viseltek a láncingük fölött. A köpenyre a város címerét hímezték, amelyet Ruhha már akkor meggyűlölt, mielőtt még Hárfás vált volna belőle. Bár meg sem mozdult, az őrök keresztbe tették az alabárdjukat előtte.

– Mondd meg a neved, és a jöveteled célját! – mondta az idősebb. A háta mögül kiszűrődött az ébredező város zaja. – És vedd elő az erszényedet, hogy láthassuk, ki tudod-e fizetni a belépti vámot.

Néhány koldus szivárgott elő a sikátorokból, de túlságosan egészségesnek tűntek. Ruhha a köpenye alá nyúlt, majd elővett egy kicsiny erszényt.

– Egy tolvajt keresek – mondta, és elővett két ezüstöt. – Talán láttátok.

Mindkét őr elvett egy-egy érmét, de nem engedték le a fegyvereiket.

– Sok tolvaj él Zhentilvárban – mondta az idősebb.

– Ez egy kövér kis alak, kidülledő szemekkel. És egy furcsa lovon érkezett, amelyre biztosan emlékeztek, ha találkoztatok vele. Húst eszik, és fekete füstöt okád.

A két őr összenézett, majd az idősebb kinyújtotta a tenyerét.

– Lehet, hogy láttuk. Miért keresed?

– Ellopott tőlem valamit. – Az ostoba nő persze nem volt tisztában a pénz valódi értékével, és elővett két újabb ezüstérmét. – Szeretném, ha meglakolna érte.

– Nem te vagy az egyedüli – mondta az őr, miután elvette az érméket. Az egyiket odaadta a társának, majd ismét Ruhhára nézett. – De talán levehetem ezt a gondot a válladról.

Ennél a pontnál minden jóérzésű ember eltette volna az erszényét, és rádörrent volna az őrre, hogy már így is többet kapott a kelleténél. A boszorkány azonban a Hárfások pénzét költötte, nem a sajátját, így elővett két újabb ezüstérmét.

– Nem kell, hogy levedd a gondot a vállamról. Csak meg akarom találni. Azt hiszem, hogy Fzoul Chembrylt keresi.

– Te is Cyric orgyilkosa vagy? – horkant fel az idősebb őr idegesen.

– Nem, de meg kell találnom ezt a tolvajt, mielőtt ő találja meg Fzoul Chembrylt – felelte Ruhha.

– Azzal már elkéstél – vágta rá az őr, és elvette Ruhhától az újabb két érmét. – De ne aggódj! A tolvajod nem megy innen sehova. Alaposan megbűnhődik minden tettéért.

– Azért én szeretném látni a saját szememmel – mondta Ruhha, és ezúttal két aranyat vett elő. – Tudtok segíteni?

– Ezért az aranyért magam viszlek el hozzá! – kiáltott fel az őr, és kinyújtotta a kezét. – De meg kell várnod, amíg lejár a szolgálatom. És jobban teszed, ha nem vagy Cyric híve!