Egy dologban az istenek tökéletesen ugyanúgy viselkednek, mint a halandók: mindig az érkezik meg elsőként, akinek a legfontosabb és a legégetőbb. Mystra bőven Cyric pere előtt érkezett meg a Pavilonba, és meghúzódott egy sötét sarokban, mint egy leskelődő tolvaj. Mint mindig, most is egy varázsló laboratóriumát látta maga előtt, amely ezúttal sötét volt és üres. Miután meggyőződött róla, hogy egyedül van, előlépett az árnyékból, hogy előkészítse a csapdát.

Gyorsan dolgozott. Először egy kicsiny harangot erősített fel, amely hangosan megcsendül majd, ha Cyric hazugságot olvasna fel a Cyrinishadból. Ezután az összes asztalt bekente élő spórával, amelyek elszívják majd a sötét szavak mágikus erejét. Végezetül megidézett egy kígyót, kitépte villás nyelvét, hogy ezzel figyelmeztessen mindenkit a féligazságok, hazugságok és a megtévesztés negédes szavaira.

Miután elintézte a szerencsétlen kígyót, fehér fátylat terített a padlóra, nehogy felfedezzék a művét. Épphogy elmondta a varázslatot, amikor megérkezett Tempus, teljes páncélban, majd Shar, Tempus árnyékában, és Talos, egy villám kíséretében.

– Kelemvor nincs itt? – kérdezte izgatott, dörgő hangon Talos. Semmi sem mulattatta jobban, mint egy másik isten elpusztítása. – Remélem, nem változtatta meg a véleményét.

– Természetesen nem! – válaszolt Sune, aki akkor érkezett meg vörös hajkoronája forgatagában. – Kelemvor kitartó. Talán túlságosan is – tette hozzá, és jelentőségteljesen Mystrára nézett.

Tempus térdre rogyott Sune előtt, hogy elvegye megjegyzése élét.

– Ha a mai napon háború tör ki Faerűnön, azt csakis a szerelemért vívják! Egészen letaglóz a szépséged! – hízelgett. Jól tudta, hogy a kiszámíthatatlan Sune csak akkor tartja be az ígéretét, ha időnként emlékeztetik kivételes szépségére, és bókolnak neki.

– Engem máris elragadott a hév! – szólalt meg Talos is. Csiklandó villámot szórt Sune hajába, és körbetáncolta, hogy bizonyítsa szavai igazát. Az istennő elvörösödött, de nem kapta el róla a szemét.

Chauntea és Lathander a hajnali napsugarak fényével érkezett, akárcsak a vén Silvanus. Tyr toppant be következőként. Hiányzott a jobb keze és mindkét szeme. Elfoglalta a helyét a tanácsban, majd felhorkant, hogy milyen kevesen vannak.

– A tárgyalást pontosan a hajnal eljövetelével kell elkezdeni!

Kelemvor abban a pillanatban jelent meg Mystra oldalán. Félelem ült ki az arcára, és szokatlan módon magával hozta a kardját.

– Sajnálom, hogy elkéstem, de minden figyelmemet a Holtak városára kellett összpontosítanom. Gwydion visszatért.

Döbbent moraj futott végig a pavilonon. Mindnyájan ismerték Gwydiont, és nagyon jól tudták, hogy mit védelmezett. Mint ahogy azzal is tisztában voltak, hogy mit jelent, ha azt a valamit sikerült Cyricnek megszereznie.

– Mi van a könyvvel? – kérdezte Tempus.

Kelemvor szemei kikerekedtek, majd megrázta a fejét.

– Nem emlékszem.

Senki sem lepődött meg a válaszon, hisz tudták, Oghma milyen erős varázslattal védi a könyvet. Egyként fordultak Tyr felé, és követelték, hogy ne engedélyezze a Cyrinishad használatát a tárgyaláson. Mystra ellenkezett a leghevesebben. Tudta, hogyan kell megtéveszteni másokat, és tisztában volt vele, hogy gyanússá válna, ha nem emelné fel a hangját Cyric ellen.

A vak isten fölemelte csonka kezét, és csendre intett mindenkit.

– Ne feledjétek, miért vagyunk itt! Egy másik istent akarunk ítélőszék elé állítani. Ha bebizonyosodik, hogy bűnös, akkor hatalmunkban áll akár el is pusztítani büntetésképp, ahogy azt sokan szeretnék. – E szavaknál Kelemvorra szegezte üres szemgödrét. – A tárgyalás viszont csak akkor lehet szabályos, ha hagyjuk, hogy Cyric megvédje magát. Ha szavaival megbűvölne bennünket, az is semmiség ahhoz képest, amit ti terveztek vele.

A Pavilonban elszabadultak az indulatok. Senki sem értett egyet Tyrrel, és mindenki a maga igazát hajtogatta. Ekkor jelent meg Oghma, halálra vált arccal.

– Bocsássatok meg! Minden figyelmemmel a Fúga síkra kellett összpontosítanom. Hallom Rinda hívását, de a mágikus amulett miatt nem találom a lelkét.

– Mit számít most már Rinda lelke! – mennydörögte Talos. A hangja megtelt félelemmel, és haragos villámokat szórt maga köré. – Cyric megszerezte a könyvet!

A Pavilon azon nyomban elcsendesült. Kelemvor a kardjáért nyúlt.

Mystra azonban megfogta a karját.

– Mire készülsz?

– Én nem hallgatom meg annak a hazug könyvnek a szavait! Előbb rohadok el az Abyss mélyén, semmint hogy Cyricet szolgáljam! – A hangját felemelte, hogy mindenki tisztán értse.

Tyr felnyúlt, és elővett egy fehéren izzó kalapácsot, csak úgy a levegőből, majd a halálistenre nézett.

Mielőtt még figyelmeztethette volna a Cyric elleni támadás következményeiről, Mystra megszorította a karját, és dühösen felszisszent.

– Miért gondolod, hogy vagy szolgaság vagy a halál vár ránk?

– Tyr eldöntötte, hogy…

– Karddal nem tudod megváltoztatni Tyr döntését. Ő a bíró! Nem ellenkezhetsz a szavával! Ao nem engedné. Higgy nekem! – mondta, és elengedte Kelemvor karját.

Egymás szemébe néztek, végül a halál istene belátta Mystra igazát, és biccentett.

– Legyen, ahogy akarod! Talán túl hevesen reagáltam.

– Helyes. Nem számít, mennyire gyűlöljük Cyricet, alá kell vetnünk magunkat Tyr ítéletének.

Tyr elégedetten bólintott. Elaltatták a női szavak, mint minden ripacsot. Kinyitotta a tenyerét, és elengedte a kalapácsot.

Oghmát azonban már nem tudta ilyen könnyen megtéveszteni.

– Remélem, komolyan is gondolod, amit mondtál. Ne feledd, hogy Ao mindenről tud!

– Nem tud mindenről. Ha így lenne, tett volna valamit Cyric ellen – felelte Mystra, majd visszafordult Tyrhez. – Mivel alá kell vetnünk magunkat a te akaratodnak, azt kérjük, hogy Cyricre is pontosan ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Úgy tudom, a tárgyalásnak hajnalban kellett volna elkezdődnie.

– Ahogy el is kezdődött. A vád beszámíthatatlanságból elkövetett ártatlanság. Cyric nem teljesítette isteni kötelességét, mert nem szított viszályt, és nem ontott kínt a saját templomán kívül. Tekintve, hogy az őrült isten nincs jelen, ki kíván szólni?

Mély csend borult a Pavilonra. Tyr egyenként végigjáratta a tekintetét rajtuk, csak a formalitás kedvéért.

Ekkor támadt rám Gwydion az Őrző tornyában. Én kirepültem az ablakon, és szorosan magamhoz öleltem a könyvet, amely felfogta a tőrdöfést.

– Cyric az egyetlen! – kiáltottam.

Ezután mintha farönkökre zuhantam volna. A könyv a mellkasomnak nyomódott, és a levegő kisüvített a tüdőmből. Egy koponya jelent meg a fejem fölött.

– Elkéstél! – sziszegte az Egy isten. Óriásként magasodott fölém. Csontos tenyerében tartott, és felemelt. A szemei akkorák voltak, mint egy-egy lovaskocsi. Az orra és a szája hatalmas barlangként tátongott előttem. A fogai elefántcsont pajzsokként csillogtak. Fölemelte az egyik ujját, és a könyvre mutatott.

– Rejtsd el a köpenyed alá!

Először nem értettem a dolgot. Hogy lehet, hogy a leghatalmasabb isten nem ismeri fel, hogy nem a Cyrinishad van a kezemben?

Elkezdte összeszorítani a tenyerét, amikor látta, hogy nem teljesítem a parancsát.

– Engedelmeskedj! – sziszegte.

– De magasságos, ez nem a…

– Csináld, Malik! – dörögte, és tetőtől talpig beburkolt a szeméből sugárzó sötétség. – A tárgyalás már elkezdődött.

Nem tudom megmondani, hogy meddig lebeghettem a sötétség eme fagyos tengerében. Képtelen voltam a könyvre koncentrálni. Ezernyi emlék tolult az agyamba. Eszembe jutott, hogy amíg Rinda a nyakában hordta Oghma szent szimbólumát, egyetlen isten sem láthatta a szent Cyrinishadot. Ez azt jelenti, hogy Cyric nem tudhatja, hogy ez-e a valódi könyv, vagy sem. Ekkor rádöbbentem, mi téveszthette meg az istenemet. Biztosan azt gondolta, hogy Oghma varázslata megváltoztatta a könyv külsejét, hogy ha mégis megszerezné, azt hihesse, hogy az mégsem az.

Egy idő után a fagyos sötétség eloszlott, és beléptünk a halhatatlanok tanácsába. Tizenkét különböző helyszínt láttam egyszerre, egyazon térben: egy erdőt, egy barlangot, egy aranyló égboltot, egy csatateret és nyolc másik helyszínt. Mind a tizenkét hely önálló birodalomnak tűnt, akárcsak Faerűn, és mindenhol tizenkét alaktalan, de vakító ragyogást láttam. Becsuktam ép szememet, nehogy megvakuljak, de a fény áttört a koponyámon. Mintha egy tucatnyi fényben ragyogó nap kelt volna fel az elmémben. Bármennyire próbáltam is, nem tudtam kiűzni őket onnan.

– Elkéstél, Cyric! – a szavak mintha égettek volna. – Már felolvastuk a vádakat.

– Most is tévedsz, mint mindig, vak isten! Én időben érkeztem. Ti jöttetek túl korán.

Bár az istenek csak suttogást hallottak, számomra egy égzengéssel értek fel a szavak. Cyric persze mit sem érzékelt ebből. Letett egy emelvényre, amely az ő szemében egy hasadék volt, míg Sunéében egy puha ágy.

– De persze ez mit sem számít. Ismerem a vádakat, és kész vagyok megcáfolni őket!

– Mégis hogyan? Úgy, hogy halálra kínzod azt a halandót? – kérdezte Mystra, majd kékesfehér energianyaláb indult felém. Azon nyomban begyógyult az összes sebem. – Azt tudjuk, hogy kegyetlen és kíméletlen vagy, de vajon elég eszes is?

Azonnal láttam, hogy a nő fel akarja bőszíteni az Egy istent, hogy megöljön, így visítozni kezdtem.

– Mit tettél? Nincs szükségem egy szuka segítségére! – az istenek dörgő hangja mellett az enyém csak ártalmatlan cincogásnak tetszett, de ez nem akadályozott meg semmiben. Mystra felé köptem, és ismét megszólaltam. – Átok szálljon rád és a híveidre! Ti semmik vagytok az igazhitűekhez képest!

Cyric fölnevetett, mire leestem az emelvényről. Éreztem, hogy pár bordám eltörik, de ezt akkor egyáltalán nem bántam, mert egyúttal meg is menekültem. Épphogy földet értem, hat sistergő villám csapódott be az emelvénybe, amelyen még az előbb álltam. Egyik sem Mystrától érkezett, sőt, gyógyító mágiáját sem apasztotta el, ami csakis egyet jelenthetett: megrémült uram erejétől.

Cyric még mindig kuncogott, amikor felemelt, és bemutatott az isteneknek.

– Ő Malik el Sami yn Nasser, és nem hagyhatom, hogy megöljétek. Ő a tanúm.

– A tanúd? – horkant fel Kelemvor.

– Jogom van tanúhoz – fordult Cyric Tyr felé. – Ő bizonyíthatja majd az igazamat.

– Bárki beszélhet, akit csak akarsz – felelte Tyr.

– Ezúttal egyikőtök sem zavar meg holmi villámokkal? – kérdezte gúnyosan.

– A tanú a védelmem alá kerül a tárgyalás idejére. Senki sem bánthatja. Világos, Talos?

Az isten dühösen felhorkant, és megremegett az aurája. Végigsöpört a Pavilonon, és pusztulást hagyott maga után. Kelemvor közelebb húzódott Mystrához, Sune belibbent Tempus mögé, míg Shar önmaga árnyékába olvadt. Mind érzékelték, hogy a könyv ott lapul a köpenyem alatt, és akárcsak Cyric, mind azt hitték, hogy az a Cyrinishad.

– Nincs szükség a halandó szavaira – szólalt meg Sune, és olyan közel húzódott Tempushoz, hogy az aurájuk egybeolvadt. – Tempus talán visszavonja a vádjait.

– Soha.

– Értem sem? – Sune annyira el akarta kerülni, hogy akár csak egyetlen szót is meghalljon a Cyrinishadból, hogy majdnem ott helyben felkínálta magát. – Olyan… szenvedélyes lenne.

– Tempus, jobban tennéd, ha elfogadnád az ajánlatát. A vádjaid csak bajba sodornak mindnyájunkat – érvelt Shar.

Alig hagyták el a szavak a száját, Silvanus és Talos máris csatlakozott hozzájuk. Ahogy Chauntea és Lathander is. Rá kellett jönnöm, hogy teljesen mindegy, hogy milyen könyv van a köpenyem alatt, lehetne akár A Kalifa útmutatója a szerelemhez is, akkor is vissza akarnák vonni a vádakat.

De Mystra, Kelemvor és Tempus hajthatatlan maradt.

– Nem! – kiáltották egyszerre, és heves szélvihar söpört végig a Pavilonon.

Amint elült a moraj, a harc istene megszólalt.

– Nem vonom vissza a vádakat. Nem tehetem – igazat szólt, hisz nem vonhatta vissza a Masknak tett ígéretét.

– Nem is kérem – mondta Cyric. – Sőt, ragaszkodom hozzá, hogy bebizonyíthassam az ártatlanságomat. Malik, olvass fel a könyvből!

– Felolvasni, Magasságos? – valósággal megkönnyebbültem, hogy nem a valódi Cyrinishad van nálam. Elég volt csak megérintenem a ládát, amelyben a könyv lapult, hogy iszonyatos hányinger fogjon el. Vajon mi történt volna, ha még fel is kell olvasnom belőle? – Én?

– Igen, méghozzá azonnal!

Fülsiketítő moraj töltötte meg a Pavilont, amint elővettem a könyvet. Tempus, Talos és Kelemvor önkéntelenül közelebb húzódott hozzám, de Tyr az útjukba állt. Gombócot éreztem a torkomban, és nem tudtam megszólalni. Tisztán láttam magam előtt, miként semmisítenek meg a kitörni készülő harcban.

Mystra is előrébb lépett, és megfogta Kelemvor karját.

– Várj! Hadd olvasson fel belőle! – mondta, majd egyenesen rám nézett. – Kezdj csak bele, Malik! A legelején. Senki sem fog bántani.

A szuka szavai megdöbbentettek, ahogy az isteneket is. Kelemvor, Tempus és Talos azon nyomban megtorpant, de még Tyr is felkapta a fejét.

– Hogyan? – csattant fel Cyric is.

– Azt kérte, hogy az elején kezdje a könyvet – ismételte meg Tyr, és elgondolkodva Cyric felé fordult. – Gondolom, nincs kifogásod ellene.

– Nincs, de ha megváltoztatta a könyvem tartalmát, miközben meggyógyította a tanúmat, akkor…

– Nem változtatta meg a bizonyítékot. Ellenőriztem. Elkezdheti végre a felolvasást? – kérdezte Tyr egyre türelmetlenebbül.

– Igen – Cyric eddigi magabiztos hangja óvatossá vált. Felém fordult, és éreztem rajta, hogy már korántsem annyira biztos a dolgában. – Kezdd el! – parancsolta.

Kinyitottam a könyvet, és azonnal láttam, hogy az Rinda útinaplója. Csupán az első bekezdésben tucatnyi istenkáromló megjegyzést találtam. Nem mertem felolvasni ezt az álnok szöveget az Egy isten jelenlétében, ezért úgy döntöttem, hogy Cyric istenné válásának történetével kezdem, amelyet Cyric összes híve kívülről fúj.

Amikor azonban kinyitottam a számat, zavaró sziszegés töltötte meg a fülem. Egész egyszerűen nem tudtam hazudni, azt kellett felolvasnom, ami a könyvben állt.

– „Egy pergamenfőző műhelyben találkoztam először Cyrickel, ami bűzlött a véres irháktól és áztató kádaktól. Az iszonyatos bűz valahogy illett a helyhez; semmi sem tükrözhette volna jobban, hogy mennyire iszonyodtam a Hazugság Hercegétől.”

Megpróbáltam abbahagyni az olvasást, de amint el akartam kapni a szemem a szövegről, felhangzott a sziszegés, és olvasnom kellett tovább. Mystra varázslata tökéletesen működött. Nem hazudhattam, az igazságot kellett mondanom. És nem hagyhattam abba, ha egyszer belekezdtem! Képzeld csak el, milyen iszonyú kínokat kellett kiállnom, miközben csak úgy záporoztak a számból az istenkáromló szavak:

– „Ez Rinda története. Írnokként éltem a Zhentilvárban, ahol a romlás ura arra kényszerített, hogy írjam meg a Cyrinishadot, melynek minden szava hazugság, és semmi köze az igazsághoz…”

– Malik!

Cyric hangja letaglózott. Jó pár métert gurultam a Pavilon padlóján, de egy pillanatra sem hagytam abba az olvasást.

– „…és Oghma miként segített, hogy megírhassam az igazságot a hazug isten életéről…”

Láttam, hogy egy vörös gömb válik ki Cyric aurájából, és elindul felém. Mindent elemésztő tűz vett körül. Itt véget kellett volna érnie a történetemnek, de nem ez történt. Nem fogtak rajtam a lángok. A hajam nem gyulladt meg, a bőröm nem hólyagosodott fel, sőt, még a könyv lapjai sem porladtak el. Olvastam hát tovább.

– „…amely úgy végződik, hogy Cyric elveszíti a hatalmát, és száműzik a Holtak Birodalmából…”

– Elég!

Bár Cyric mennydörgésszerű sikolya elnyomta a hangomat, olvastam tovább. Nem tehettem mást.

– Engedelmeskedj, Malik! Engedelmeskedj, különben forró savban forgatlak meg, míg kifehérednek a csontjaid!

– Elég! – csattant fel Tyr. – Nem félemlítheted meg a tanút! A tárgyalás alatt Malik el Sami yn Nasser a védelmemet élvezi, és rajtam keresztül Aóét! Sem te, sem más nem bánthatja!

Cyric elhallgatott, és ekkor ismét felhangzott a hangom.

– „Elolvasta a saját könyvét, és ettől megőrült.”

– Elég! – kiáltott fel Cyric. Az aurája annyira elhalványodott, hogy látni véltem csontos kezét, amint a koponyájára szorítja. – Elengedem a szolgálatomból!

Ebben a pillanatban a tizenkét isteni aura kihunyt az elmémben, és a helyüket átvette a sötétség jeges verme. Az Egy isten magára maradt a vádlóival szemben.

Csend borult a Pavilonra. Mélyen a gondolataikba merültek. Egyrészt megkönnyebbültek, hogy nem a Cyrinishad lapult a köpenyem alatt, másrészt nem értették, miként állhattam ellen oly makacsul az istenem akaratának. Mystra látta a szemükben megbúvó kételyt, és tudta, hogy még az ő mágiája sem maradhat rejtve örökké.

– Rossz könyvet lopott el a tolvajod, Cyric? – kérdezte. – Vagy talán túl hízelgőnek találtad Rinda szavait?

Többen fölnevettek, de Tyr és Oghma rezzenéstelen arccal figyelt. A tudás istene összeráncolt homlokkal fordult Mystra felé.

– Mit gondolsz, miért nem hagyta abba a halandó az olvasást? – kérdezte a mágia istennőjét.

Mystra nem felelt. Nem szólalhatott meg, hisz ha hazudik, akkor a védővarázslat őt is leleplezi.

Oghma tovább erőszakoskodott.

– Malik nyilvánvalóan érzékelte, hogy az istene dühös rá.

– Nagyon dühös – sziszegte Cyric, és Mystrára szegezte halálos pillantását. – Nos?

Mystra továbbra sem felelt, mire Sune szólalt meg.

– A halandó nyilvánvalóan transzba esett. Elvégre tizenkét isten jelenlétében kellett beszélnie! Ugyan melyik halandó őrizné meg a lélekjelenlétét?

Oghma nagy levegőt vett, hogy ne torkolja le azonnal az istennőt, majd nyugodt hangon folytatta.

– Nem érzem, hogy ettől még miért ne engedelmeskedhetne az istene akaratának. Szerintem épp ellenkezőleg kellett volna cselekednie.

Sune sértődötten felszegte az állát.

– Nem tudhatjuk, hogyan reagálnak a halandók ilyen esetekben. Olyan törékenyek. Neked tudnod kéne, elvégre te vagy a tudás istene!

– Valóban – dünnyögte Oghma.

– A halandó reakciója mit sem számít – csapott le Kelemvor Oghma pillanatnyi tétovázására. – Semmi olyasmit nem mondott, amit ne tudnánk már amúgy is.

– De számíthatna – vette át a szót Tyr. – A Pavilonban mindenki szabadon elmondhatja az igazát. Ez a halandókra is igaz, ha elég fontosak ahhoz, hogy itt legyenek.

– Ez azt jelenti, hogy nem kényszerítették? – kérdezte Oghma.

– Sem mágiával, sem egyéb akarattal. Legalábbis az Aótól kapott hatalmammal nem vettem észre.

Ennek persze az a fátyol volt az oka, amelyet Mystra a Pavilonra bocsátott. Hiába használta Tyr az Aótól kapott hatalmát, a mágia úrnője uralta a Szövevényt, és ez óriási hatalommal ruházta fel.

Mivel ekkor már nem vetült rá a gyanú árnyéka, Mystra elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon.

– Most, hogy Cyric elmondta a magáét, és minden részlet a helyére került, ideje ítéletet hozni.

– Olyan ítéletet hoztok, amilyet csak akartok. Engem nem érdekel – sziszegte Cyric, és minden egyes újabb szótaggal halványabbá vált a teste. – Rám nincs hatással az ítéletetek!

– Nem éppen – mondta Tyr, és hirtelen egy lánc termett kinyújtott tenyerében. Cyric felé dobta, és bár azonnal láthatatlanná vált, amint földet ért, az őrült isten kővé dermedt. – Ao felruházott a hatalommal, hogy ideláncoljalak a tárgyalás végéig.

– Szóval fölöttünk állsz – gúnyolódott Talos. – Ao tudta, hogy szükségünk lehet a hatalmára.

– És most eljött az idő, hogy használjuk is ezt a hatalmat! – dörögte Tempus. – Hozzuk meg az ítéletet, és fejezzük be a tárgyalást!

Mindenki helyeselni kezdett, csak Tyr maradt pártatlan.

– Cyric még nem mondott védőbeszédet. Jogában áll megvédenie magát – mondta tárgyilagos hangon.

– Előttetek? – kérdezte arrogánsan Cyric, és végighordozta a tekintetét az isteneken. Mystra és Kelemvor arcán időzött el a legtovább. – Hogy is érthetnétek meg? Én különbözöm tőletek, akárcsak a sárkányok a gyíkoktól!

– Azért megpróbálhatod. Történetesen ezek a gyíkok döntenek a pusztulásod vagy fennmaradásod felett – jegyezte meg Oghma száraz hangon.

Cyric szemei a duplájára dagadtak, és fekete lángot lövelltek, mégis nyugodt hangon szólalt meg.

– Beszámíthatatlanságból elkövetett ártatlansággal vádoltok, igaz?

– Igen, ez a vád – bólintott Tyr.

– Engedjétek meg, hogy legalább a vád egyik felét bizonyítsam – mondta sejtelmesen, majd Kelemvor elé lépett. – Tanúnak szólítom a holtak urát!

– Micsoda? – horkant fel Kelemvor döbbenten, és a kardjáért nyúlt. – Ha azt hiszed, hogy…

– Ugyan már, Kel! Gondolom, Tyr védelme nem csak rám terjed ki, hanem a tanúmra is.

Kelemvor visszahúzta a kezét kardja markolatáról.

– Nem tudom, hogyan segíthetnék neked.

– Persze, hogy nem. Csak azt akarom megkérdezni, hogy szolgálnál-e… alattvalóként.

– Soha!

– Hát persze. Gondoltam. Elvégre mindig is cudarul bántam veled. – Cyric megfordult, és elsétált, de pár lépés múlva visszafordult. – Akkor arra felelj, miért hagytad, hogy Malik felolvasson a Cyrinishadból?

Mystra megpróbálta megakadályozni, hogy Kelemvor feleljen, de elkésett.

– Mert Tyr azt mondta, hogy… – ekkor elcsuklott a hangja, és meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytathassa. – Mert amikor Mystra azt mondta Maliknak, hogy olvasson csak nyugodtan, tudtam, hogy tett valamit, amivel megvédhet minket.

Ez természetesen senkit sem lepett meg, csak Tyrt.

– De én mindent ellenőriztem! – csattant a hangja.

Cyric ügyet sem vetett rá. Mystrához fordult.

– Igazat mond Kelemvor? Valóban tettél valamit, hogy semlegesítsd a Cyrinishad hatását? – várt egy kicsit, majd jelentőségteljesen Tyrre nézett. – Azt hiszem, mindenki tudja, hogy miért nem akarsz felelni.

– Felelek a kérdésedre – szólalt meg Mystra váratlanul, de nem Cyrichez, hanem Tyrhez intézte a szavait, aki időközben ismét elővette a kalapácsát. – Úgy használtam fel a Szövevény erejét, hogy megvédjen bennünket a Cyrinishad álnok erejétől, és mindenki csak az igazat mondhassa a tárgyalás alatt.

Amint kimondta a szavakat, a fátyol láthatóvá vált a Pavilon padlóján. Tyr dühösen eltette a kalapácsot, és felszedte a fátylat.

– Ez szabályellenes!

– Úgy bizony – helyeselt Cyric. – De mivel én vagyok a sértett fél, hadd fejezzem be a védőbeszédet.

– Halljuk hát! – mondta Tyr, és összegyűrte a fátylat.

– Már csak egy kérdésem maradt a mágia úrnőjéhez – gúnyosan csücsörített a szájával, miközben a szavakat formálta, hisz ő tudta, hogy Mystra valójában nem is nő. – Azért akarod, hogy elpusztuljak, mert félsz tőlem, vagy mert azt hiszed, hogy ez a „jó”?

Mystra azonnal rávágta a választ.

– Mert gyűlöllek! – gyorsan becsukta a száját, de nem dacolhatott saját mágiájával. El kellett mondania, ami kikívánkozott belőle. – És mert szem előtt tartom, hogy mi a jó Faerűn népeinek.

Halk moraj futott végig a Pavilonon. Mystra őrizte a Szövevényt, és neki kellett fenntartania az egyensúlyt. Nem helyezkedhet sem a jó, sem a gonosz oldalára.

Tempus előrelépett, és vádlón Cyricre mutatott.

– Okos trükk, őrült isten, de most nem Mystráról van szó, hanem rólad! Most a te ügyedet tárgyaljuk. Mystrával ráérünk később foglalkozni!

Cyric megpördült, és a hadúr elé táncikált.

– Tudom, Tempus! Senkit sem akarok megtéveszteni! – sziszegte Cyric, mire a harc istene elhátrált, mint egy kellemetlen koldus elől. – De ha már itt tartunk, valóban egyedül engem okolsz, amiért kevés a háború Faerűnön?

– Miért is ne?

– Akkor talán nem figyeltél elég jól. Hány gyanútlan járókelőt égetett el forró tűzlabda mostanában? Hány várost döntött romba mágikus földrengés? – hirtelen megfordult, és vádlón Mystrára mutatott. – Hány folyó száradt ki hirtelen, hogy a menekülők elfuthassanak az üldözőik elől? Hány hegyoldal borult sűrű növénytakaróba, hogy elrejtse a védtelen falvakat?

Mystra nem ellenkezhetett, hisz Cyric minden szava olyan igaz volt, mint a Cyrinishad.

Tempus elgondolkodott a hallottakon, majd bólintott.

– Igazad lehet. A harci varázslatok mostanában korántsem olyan pusztítóak. Talán Mystrának is szerepe van ebben…

– Még valami! – csattant Cyric hangja. – Nem vettétek észre, hogy a nemes lovagok egyre kevésbé félnek a haláltól, miközben a tolvajok és orgyilkosok folyton a hátuk mögé tekintgetnek?

Tempus ismét biccentett, de nem szólt semmit.

– Mind tudjuk, hogy ez kinek a műve! – folytatta Cyric, és Kelemvorra mutatott. – Megjutalmaz minden nemes harcost, így azok alig várják, hogy meghaljanak. Még a legnevetségesebb küldetésekért is odadobják az életüket, miközben a legagyafúrtabbak félnek bármit is tenni, kiváltképp harcolni, mert megbünteti őket. Hamarosan egyáltalán nem lesz semmiféle harc Faerűnön! A bátrak mindannyian a mennyei paradicsomban pihennek majd, a gyávák ugyanakkor ki sem merik tenni a lábukat az otthonaikból, nehogy a fejükre essen egy tégla.

Kelemvor sem szólalt meg, mert Cyric szavai megint csak igaznak bizonyultak.

Miután befejezte, Tempus tetőtől talpig végigmérte Cyricet.

– Mind igaz, amit mondtál, de ha azt hiszed, hogy ezzel megválthatod az életedet, akkor…

– Szó sincs róla! Csak azt kérem, hogy a saját bűneim miatt ítéljetek el!

– Ez jogos kérés – szólalt meg Oghma. A szavai meglepték Cyricet, de nem úgy Mystrát és Kelemvort. – A mágia úrnője és a halál ura sokkal inkább elhanyagolta isteni kötelességét, mint Cyric.

Tempus makacsul kitartott, és Tyrre nézett.

– Kiterjeszthetem a vádjaimat rájuk is?

Tyr a tenyerébe gyűrt fátyolra nézett, majd felelt.

– Igen.

Mystra éktelen haragra gerjedt.

– Hogy merészeled! – támadt Tyrre. – Lehet, hogy elhanyagoltam a teendőimet, de korántsem süllyedtem Cyric szintjére! És Kelemvor sem!

– Ezt majd tíz nap múlva eldöntjük. Addig felkészülhettek a tárgyalásra.