Halah pillanatok alatt rám talált az erdőben. A kezem Ezüstfelhő vérétől vöröslött, és a pokoli táltos messziről kiszagolta, mint a cápák. Percek múlva már ismét a hátán ültem, és szent küldetésem felé lovagoltam. Leszámítva a nagy ijedtséget, melyben Cyric szívének volt része, semmi bajom sem esett. Bár továbbra is a feleségemet ért szerencsétlen csodatételen gondolkoztam, óvatosabbá váltam, és nagyobb figyelmet szenteltem a környezetemnek. Egész nap nem láttam a boszorkányt, és napnyugtára különösebb gond nélkül elértem Arabelt.

Bár maga az Egy isten is élt itt egy ideig a Zűrzavar Kora előtt, ez sem különbözött sokban a többi barbár településtől: a kutyák szabadon kószáltak, és azonnal rovarok lepték el az ember testét. A vékony, kanyargós utcák kietlenül fogadtak. Bizonyára mindenki a vacsoráját költi valahol. Sült hús és friss kenyér illata csapta meg az orromat. A reggeli, csodával határos szökésemet, és az egész napos vágtát követően úgy véltem, hogy megillet némi étel és egy kis pihenés.

Egy mogorva őrhöz vezettem a lovamat, aki az utcán álldogált nagy magányosan. Amikor észrevett minket, fenyegetően maga elé emelte az alabárdját.

– Üdvözlégy utazó! Miben lehetek a…

Mielőtt még válaszolhattam volna, Halah egyszerűen kettéharapta a bárdot.

– Torm szent nevére! – horkant fel az őr, és a kardjáért nyúlt. – Fékezd a lovadat, vándor!

A szerencsétlen nem volt tudatában ostobaságának. Mielőtt még megérinthette volna kardja markolatát, Halah leharapta a kezét. Nincs értelme ecsetelni, hogy mi történt ezután. Elég legyen annyi, hogy sikerült megkaparintanom a harcos erszényét, mielőtt még az is Halah martalékává vált volna. Gyorsan visszavonultam a sikátor bejáratába. Különös külsőmnek köszönhetően a járókelők bölcsen átmentek az út túloldalára, amint megpillantottak. Miközben hallgattam Halah csámcsogását, eszembe jutott, hogy én magam mennyire éhes vagyok, és mennyire fáradt.

Amint a puha ágyra terelődtek a gondolataim, felvillant előttem a feleségem képe. Elöntött a harag. Annyira dühös lettem a megmagyarázhatatlan calimshani eseményekre, hogy nem vettem észre a csuklyás alakot, csak amikor már a nyakamon volt.

Úgy döntöttem, hogy megszólítom, és felteszem neki ugyanazt a kérdést, amelyet az őrtől is kérdeztem volna.

– Uram, tudna javasolni nekem egy kellemes kis fogadót?

– Természetesen! – mondta a fickó készségesen, ezer hangon. Fölemelte a fejét, és ekkor megpillantottam Cyric sovány arcát. – De amíg nem találod meg a Cyrinishadot, mi szükséged van fogadóra?

– Éhes vagyok és fáradt – mondtam az igazat.

– És?

Felsóhajtottam, de nem szólaltam meg. Fölöslegesen kezdtem volna bele egy magyarázatba, melyben kifejtem, hogy én bizony nem tudok tovább menni pihenés és evés nélkül. A lelkem mélyén azonban semmi kedvem sem volt tovább lovagolni.

– Malik! Nekem úgy tűnik, hogy többé már nem a szívügyed ez a küldetés – mondta, majd megütögette a mellkasát a szívem fölött. – Talán valaki… elterelte a figyelmedet.

– Talán – hagytam rá, de a szuka varázslata arra kényszerített, hogy hozzátegyem. – Másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy folt esett a nevemen és a becsületemen, amiért a feleségem terhes lett!

Cyric elmosolyodott, ami egy csontváz esetében felettébb bizarr látvány.

– Gondoltam. Többé már nem kell foglalkoznod a feleségeddel és a herceggel. Eltávolítottam ezt a problémát az életedből.

– Eltávolítottad, Magasságos?

– Igen, Malik! Eltávolítottam! Gondolom, tudod, hogy mit jelent ez a szó. Többé nincs gondod rájuk.

– Rájuk? – döbbenten elhátráltam istenem elől. Egy dolog elátkozni valakit, de teljesen más szembesülni azzal, hogy be is teljesül. – Szóval a feleségem… nincs többé? Soha többé nem láthatom?

– Ebben az életedben már nem – mondta az Egy isten, és fekete szemgolyói a kétszeresére duzzadtak. – Meglep, hogy felzaklat a halála. Hogy gondolhatsz most a feleségedre, amikor egy tárgyalás előtt állok?

– A szégyen miatt, amit a… – A szavak hirtelen elakadtak a torkomon, és új formában törtek fel. – Mert hiányozni fog.

Az Egy isten nyilvánvalóan meglepődött a válaszomon. Olyan meredten bámult rám, hogy már azt hittem, kővé változott. A következő pillanatban én magam is hasonlóképpen meglepődtem, hisz végre felfogtam saját szavaim jelentését.

– Akkor sem hozom vissza őt a halálból, Malik. Túlságosan is elvonja a figyelmedet. – A vállamra tette csontos kezét, és egészen közel húzott magához. – De ha kivételesen gyorsan lovagolsz, talán meghallom a könyörgését a Fúga síkról. Újra találkozhatsz vele a Legfelsőbb Trón kastélyában, miután visszaszerezted nekem a Cyrinishadot.

Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek-e, vagy még jobban elkeseredjek. Nem mondta meg ugyanis, hogy ez mikor következik be.

– Ez több, mint amit megérdemlek! – mondtam.

– Ugyan, Malik. Ha elbuksz, akkor a Holtak városában találkozol vele legközelebb – mondta, és barátságosan megveregette a vállamat, majd nyugati irányba nézett, a Viharszarvak felé, amely a városfal mögött tornyosult.

– Ne foglalkozz többé a feleségeddel! Most más nő miatt kell aggódnod.

Ellöktem magam az épülettől, és én is arra néztem, amerre ő. A lenyugvó nap fényében megpillantottam a hippogriffet, és állhatatos lovasát.

– Az a nő egy démon az Abyss mélyéről!

– Nem, Malik – helyesbített Cyric. – Csak egy Hárfás.